A Flamingo Las Vegas (korábban Flamingo Hilton) egy kaszinóhotel a Las Vegas Stripen, a Nevada állambeli Paradise-ban. Tulajdonosa és üzemeltetője a Caesars Entertainment és egy 6700 m²-es kaszinót, valamint egy 28 emeletes, 3460 szobás szállodát foglal magában.
Az üdülőhely ötletét Billy Wilkerson, a The Hollywood Reporter alapítója vetette fel, aki 1945-ben vásárolta meg a területet. A pénzügyi háttér biztosításához azonban a következő évben gengszterekkel állt össze, köztük Benjamin „Bugsy” Siegellel, aki végül átvette a projektet. Az eredeti, 1 millió dolláros költségvetés Siegel irányítása alatt 6 millióra duzzadt.
A kaszinó 1946. december 26-án nyílt meg, a hotel része pedig 1947. március 1-jén kezdte fogadni a vendégeket. Ez volt a Strip harmadik üdülője, és máig a legrégebbi, amely folyamatosan működik. Siegel néhány hónappal később, 1947 júniusában gyilkosság áldozata lett, a Flamingo pedig az évtizedek során több gazdát is cserélt.
Az 1970-es években a Hilton Hotels Corporation vásárolta meg, és egészen 2001-ig Flamingo Hilton néven működött. Az évek során többször bővítették, a ma látható 28 emeletes szárnyak közül az első 1978-ban, az utolsó pedig 1995-ben készült el.
Az eredeti háromszintes hotelépületet 1993-ban bontották le, a helyén egy új szárny, valamint egy 6 hektáros medence- és élménypark épült flamingókkal és más állatokkal. A szálloda mindig is közkedvelt szórakozóhely volt: fellépett itt számtalan világsztár, köztük Donny és Marie Osmond is, akik 11 éven át adtak rendszeres műsort egészen 2019-ig.
Története
A földterület háttere (1944–45) A Flamingo annak a területnek a helyén épült, amely egykor Charles „Pops” Squires, Las Vegas egyik legelső telepesének tulajdonában volt. 1944-ben Margaret Folsom vásárolta meg a 16 hektáros földet 7500 dollárért, majd egy évvel később egy kisebb motelt nyitott rajta, Rancho Aloha néven. Ez a vállalkozás azonban rövid életűnek bizonyult. Még 1945-ben Folsom továbbadott 13 hektárt a földből Billy Wilkersonnak, a The Hollywood Reporter alapítójának, aki Los Angelesben három elegáns éjszakai klubot is birtokolt: a Café Trocaderót, a Ciro’s-t és a LaRue-t.
Wilkerson lelkes szerencsejátékos volt, és gyakran utazott Las Vegasba, így a városban is nagyobb terveket szőtt. A földért végül 84 000 dollárt fizetett, ami akkoriban kifejezetten magas árnak számított, és komoly viták előzték meg a megállapodást. A Rancho Aloha épületeit hamarosan lebontották, hogy helyet adjanak Wilkerson új kaszinó- és üdülőkomplexumának, amelyből később megszületett a Flamingo.
Bugsy Siegel, mint új tulajdonos (1946–47)
Wilkersonnak nem volt elegendő tőkéje ahhoz, hogy egyedül finanszírozza grandiózus üdülőtervét. 1946 februárjában G. Harry Rothberg 1 millió dolláros csekket adott neki, de ennek ára az volt, hogy a projekt kétharmadát átengedte Rothberg maffiakapcsolatokkal rendelkező partnereinek. A körhöz három ismert név tartozott: Moe Sedway, Gus Greenbaum és Benjamin „Bugsy” Siegel, akivel Wilkerson márciusban találkozott először. A trió ekkor már érdekelt volt a belvárosi El Cortez kaszinóban is.
A hotel építése 1946 tavaszán már folyamatban volt, nem sokkal a második világháború befejezése után. Márciusban azonban a Polgári Termelési Hivatal országos építési stoppot rendelt el, hogy az építőanyagokat a veteránoknak szánt lakásokhoz tartalékolják. Siegel ügyesen érvelt azzal, hogy a munkálatok még a tilalom előtt elkezdődtek, így a projekt folytatódhatott.
Néhány hónappal később Siegel átvette az irányítást, és Meyer Lansky, a háttérből pénzt biztosító maffiózó jóváhagyásával létrehozta a Nevada Projects Corporationt, amely hivatalosan is 1946 júliusában alakult meg. A cél immár az volt, hogy az üdülőt teljes mértékben Siegel elképzelései alapján valósítsák meg. Ez Wilkerson számára csalódást és frusztrációt jelentett, kapcsolatuk pedig hamar meg is romlott.
A Flamingót eredetileg csupán egy 1 millió dolláros üdülőként tervezték, ám Siegel rossz irányítása miatt a költségek végül a hatszorosára, 6 millió dollárra rúgtak. A finanszírozáshoz Meyer Lansky mellett más hírhedt maffiózóktól is kért kölcsönt, köztük Frank Costellótól. Az építkezést a Del Webb Construction vezette, de a cég munkatársai gyakran hiába vártak a fizetésükre. A helyzet odáig fajult, hogy maga Del Webb is kénytelen volt személyesen Siegeltől kérni a pénzt. A történet szerint Siegel csak ennyit mondott: „Ki lesztek fizetve, ne aggódjatok. Mi, gengszterek, csak egymást öljük meg.”
Évtizedeken át Siegelt emlegették a projekt igazi megálmodójaként, mígnem az 1990-es években Wilkerson fia elkezdte tisztázni, kié volt valójában az ötlet. Erről részletesen írt 2000-ben megjelent könyvében, amelynek címe: The Man Who Invented Las Vegas (Az ember, aki feltalálta Las Vegast).
1996-ban Frank Wright, a Nevada State Museum and Historical Society ismert történésze úgy nyilatkozott, hogy amikor Wilkerson kifogyott a pénzből, Bugsy Siegel átvette az irányítást, befejezte az építkezést és megnyitotta a Flamingót. „Ebben az értelemben – mondta Wright – a hotel valóban Bugsy Siegelhez köthető.” Néhány évvel később, 2000-ben Hal Rothman, a Las Vegas-i Nevadai Egyetem történelemprofesszora is hasonlóan vélekedett. Szerinte Wilkerson szerepe inkább csak egy apró lábjegyzet a történetben: „Volt ugyan egy jó ötlete, de nem tudta megvalósítani. Az a Flamingo, amit ő megálmodott, valószínűleg egészen más képet mutatott volna, mint amit végül Siegel épített fel.”
A Flamingo név 1946 májusára a grandiózus üdülőterv végre nevet kapott: Flamingo. Hogy pontosan ki találta ki – Siegel vagy Wilkerson – máig vita tárgya. A maffiózó Lucky Luciano egy állítólagos emlékiratában, amelyet 1975-ben, halála után publikáltak, Siegelnek tulajdonította a nevet. A történet szerint korábban részesedése volt a floridai Hialeah Park versenypályában, amely híres volt a pályát díszítő flamingócsapatról. Siegel állítólag szerencsehozónak tartotta a madarat, és innen jött az inspiráció. Lansky is ezt az elméletet erősítette meg. Mások azonban úgy vélik, a név inkább Siegel barátnőjéhez, Virginia Hillhez köthető. A nőnek hosszú lábai és vörös haja volt. Alkoholfogyasztás hatására pedig mindig rózsaszínesen elpirult – mintha csak egy flamingó elevenedett volna meg benne.
A szállodát eredetileg egyszerűen Hotel Wilkerson néven emlegették, még azelőtt, hogy Siegel képbe került volna. Wilkerson fia szerint a Flamingo név is az apjától származott. Elmondása szerint az apa különösen kedvelte az egzotikus madarakat, és több projektjét is róluk nevezte el. Sokféle változatot fontolgatott, mind valamilyen trópusi madárhoz kapcsolódott, végül a Flamingo Club mellett tette le a voksát – ez maradt a munkanév egészen Siegel megjelenéséig. Ezt az állítást Wilkerson ügyvédje, Greg Bautzer is megerősítette. Egy 2013-ban megjelent, Bautzerről szóló életrajz szerint Wilkersont a híres New York-i bárok – például a Stork Club – inspirálták. Innen jött az ötlet, hogy a „madarak világában” keressen nevet, ami végül a Flamingóhoz vezetett. Michael Green, a Southern Nevada College történészprofesszora szerint is valószínű, hogy a név Billytől származott. Mint mondta: „Wilkerson a Miami Beach-i luxushotelek mintáját követte, és ott a flamingó motívum már különösen hangsúlyosan jelen volt.”
Megnyitó 1946. december 26-án Bugsy Siegel bemutatta a nagyközönségnek a Flamingo kaszinót. A megnyitó ünnepség több napon át tartott, és a korabeli sztárvilág számos ismert alakja is tiszteletét tette. A mintegy 200 meghívott VIP vendég mindegyike egyedi, kézzel festett kerámia flamingót kapott emlékbe Siegeltől – különleges gesztusként az új kaszinó szimbólumával.
A Flamingo a Las Vegas Stripen, akkori nevén a U.S. Route 91-en épült. Sokan az első igazi Strip-beli üdülőnek tekintik, bár valójában két előd megelőzte: az El Rancho Vegas 1941-ben, és a Hotel Last Frontier 1942-ben. A Flamingo különlegessége azonban az volt, hogy szakított a vadnyugati stílussal, amely addig uralta a környéket, és helyette modern, elegáns megjelenést kínált. A három közül ez volt a legdélibb elhelyezkedésű resort.
A megnyitáskor még csak a kaszinó működött, a szállodarész építése nem fejeződött be. Emiatt a vendégek inkább a két közeli rivális hotelben szálltak meg, ami komoly veszteséget okozott. A kaszinót ezért 1947. február 6-án be is zárták, majd március 1-jén újranyitották – ekkorra készült el a hotel is, így végre teljes pompájában fogadhatta a vendégeket. Alig három héttel a szálloda megnyitása után Siegel teljesen kiszorította Wilkersont a projektből, és attól kezdve Wilkerson szinte soha nem beszélt többet a szállodáról.
Első tulajdonosváltások (1947–1967) 1947. június 20-án Bugsy Siegelt egy ismeretlen támadó agyonlőtte. Halála után nem sokkal a Flamingó irányítása Moe Sedway, Gus Greenbaum és a maffiózó David Berman kezébe került. Berman Lansky megbízásából pénzt sikkasztott az üdülőhelyen.
Már a következő hónapban, 1947 júliusában Sanford Adler üzletember 3 millió dollárért felvásárolta a nehéz helyzetben lévő üdülőt. Ő és befektetőtársai létrehozták a Flamingo Club, Inc. nevű céget, amelyet később Flamingo Hotel Corporation néven ismertek. 1948-ban azonban konfliktus ütötte fel a fejét: Morris Rosen ingatlanfejlesztő azt állította, hogy szerződés alapján részvények illetik meg, melyeket Adler visszatartott. Még ugyanabban az évben Greenbaum és más részvényesek kivásárolták Adlert, a Rosen–Adler-ügy pedig végül peren kívül rendeződött.
1955 és 1960 között az üdülőt Albert Parvin, a Parvin-Dohrmann Corporation társtulajdonosa irányította. Parvin a részvények 30%-át birtokolta, Harry Goldmannak 7,5% jutott, befektetőtársaik között pedig olyan hírességek is szerepeltek, mint Tony Martin énekes és George Raft színész.
1960-ban újabb tulajdonosváltás következett: a Flamingót 10,5 millió dollárért eladták egy befektetői körnek, amelynek tagjai között ott volt Morris Lansburgh és Daniel Lifter is, két Miami-beli üzletember, akiket a szervezett bűnözéshez kötöttek. A vásárlásnál Meyer Lansky közvetítő szerepet játszott, ezért 200 000 dolláros jutalékot kapott. Ez a tulajdonosi kör hét évig birtokolta a Flamingót. Később, már az eladás után, többen – köztük Lansky és Lansburgh – szövetségi adócsalási váddal néztek szembe a szálloda bevételei miatt.
1967-ben egy japán üzleti csoport, Kenji Osano milliomos vezetésével, megállapodott az üdülő megvásárlásáról. A tranzakciót azonban hamar felbontották, mivel Osanónak külföldi állampolgárként hosszú vizsgálati eljáráson kellett volna keresztülmennie, mielőtt játékengedélyt kaphatott volna Nevadában.
Későbbi évek és Siegel öröksége (1967–jelen)
1967-ben az amerikai üzletember, Kirk Kerkorian vásárolta meg a Flamingót, és beolvasztotta saját vállalatába, az International Leisure Company-ba. Néhány évvel később, 1970-ben a Hilton Hotels Corporation beszállt a cégbe, megszerezve annak 44%-át. A Hilton gyorsan növelte részesedését, és már 1971-ben át is nevezte az üdülőt Flamingo Hiltonra. 1972-re a Hilton teljesen átvette az irányítást, felvásárolva az International Leisure megmaradt részvényeit.
A szálloda fejlődését Horst Dziura, a Hilton egyik vezetője irányította, aki kezdetben alelnök és ügyvezető igazgató volt, később pedig a Flamingo elnökeként dolgozott. Közel húsz éven át felügyelte a resort átalakulását, 1978 és 1995 között több új, magas szárny épült hozzá, és szinte teljesen megváltozott a hotel képe. Az eredeti kaszinóépületet 1991-re már lebontották, majd 1995-ben az alacsonyabb szállodarészt is eltüntették – benne Bugsy Siegel egykori rezidenciájával. A helyén hatalmas medencekomplexum és egy egzotikus állatkert kapott helyet. Siegel emlékére ekkor egy emléktáblát állítottak, sőt egy szórakoztatóhelyet is róla neveztek el, jelezve, hogy alakja örökre összefonódott a Flamingó történetével.