Vidovice település Bosznia-Hercegovinában, a Bosznia-hercegovinai Föderáció északi régiójában, Orašje községben, a Szávamenti kantonban.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északi részén, Tuzlától légvonalban 49, közúton 75 km-re északra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 11 km-re délkeletre a Szávamenti-síkságon, a Száva jobb partján, 82-84 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Vinkovci 426-1-2
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb541Bosnyák33Horvát21911667Jugoszláv60Egyéb197Összesen22731678
Története A falutól északra előkerült településmaradványok tanúsága szerint Vidovice területe már a római korban is lakott volt. A leletek alapján a római település és temetője a 2. és a 4. század között volt használatban.
Komoly, tudományosan megalapozott feltételezések szerint Vidovice, mely Szent Vid tiszteletére szentelt templomáról kapta a nevét már a török hódítás előtt is létezett. A vidovicei plébánia és a templom akkor szűnt meg, amikor ezek a területek legkésőbb 1536-ban török uralom alá kerültek. A Bosanska Posavina brckói részén élő katolikus hívők életének történeti alakulása alapján feltételezhető, hogy a belgrádi béke után Vidovice az akkor területileg igen nagy bijelai, tramošnicai, ravnei plébániákhoz tartozott, majd a bijelai plébánia része volt, amelyet Dragičević püspök 1742-ben alapított újra. Ez a megújult egyházközség a következő településekből állt: Bijela, Babunovići, Bubalov Bok, Dubrave, Gorice, Hrgovi, Hajdurovići, Matić Selište, Oštra Luka, Seona, Skakava Donja, Skakava Gornja, Slatina, Špionica, Tramošnica, Turiištećkov, Vidovice. Abban az időben Vidovice 14 házban 85 lakossal rendelkezett. Mivel a lakosság száma 1784-ben növekedett, lelkészi szolgálatot alapítottak Tolisában, amelyhez Vidovice is tartozott, ahol egy fogadó működött, ahol a pap megszállt, amikor miséket celebrált és szentségeket szolgálatott. Az osztrák-török háború (1788-1792) a tolisai lelkészi szolgálat lakóinak kivándorlásához vezetett Tramošnica, Dubrava környékére, és főként Blaževac és Porebrica közé. 1792-ben, amikor az emberek visszatértek településeikre, leégett területekkel és romokkal találkoztak, ezért új településeket hoztak létre valamivel távolabb ezektől a leégett területektől. Tolisa távolsága, amely 1802-ben önálló plébániává vált, nagy nehézséget okozott, különösen a gyakori árvizek miatt. Ezért az újszülött gyermekeket gyakran hajóval szállították keresztelőre. Az 1852-1853-as hosszan tartó árvíz után úgy döntöttek, hogy Vidovice egyházilag függetlenné válik. P. Martin Nedićnek különleges érdemei voltak a vidovicai független lelkészi hivatal létrehozásában, amelyre Andrija Karačić atya, apostoli helytartó parancsára került sor 1853. április 26-án. Az önálló plébánia hivatalos kihirdetésére Sutjeskán került sor Marijan Šunjić püspök rendeletével 1858. március 16-án.
Az első istentiszteleti helynek a törökök előtti helyet tekinthetjük. 1739-ben a ház mellett vagy a Száva-dombon lévő papi házban is állhatott egy Szent Vid kápolna, mivel a szent tisztelete a településen megszakítás nélkül zajlott. 1855-ből származik egy házikápolna említése. 1792 után a vértanú tiszteletének helyét a jelenlegi templomközpont helyére helyezték át. 1859-ben Marijan Matuzović (Moskaljević) feljegyezte, hogy a régi házat kápolnává alakították. 1868-ban Lovro Grlić és a hívek végül döngölt földből és szalmából építették fel az épületet.
A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az Orašjei járáshoz és Kostrč községhez tartozó településnek 89 háztartása, 845 római katolikus és 102 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 92. o. 1910-ben a Brčkói járáshoz és Donja Mahala községhez tartozó településen 195 háztartást, 618 római katolikus és 169 ortodox lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 76. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
Ivan Kozinović plébánosnak a plébániára való érkezése után megpróbálta a régi, romos templomépületet egy modern megjelenésű új templommal helyettesíteni. Az első világháború nehézségei miatt azonban az építkezés csak 1922 nyarán kezdődhetett el a tágabb környékbeli hívek segítségével, és 1928-ban fejeződött be. Ez a templom szolgát istentiszteletre a szerb megszállásig és lerombolásáig. A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt.
Az 1980-as évekre a templom túl kicsinek bizonyult az akkori hívők számához képest. Ezért egy új templom építésébe kezdtek, amelyet Mijo Josipović plébános vezetett. Az új templom szinte teljesen elkészült, a háború előtt egy harangtoronnyal és 3 haranggal, de az istentiszteleteket még továbbra is a régi templomban tartották. 1992. április 29-én a szerb erők közvetlen támadást hajtottak végre Vidovice ellen, és a lepnicai szerbek május 1-jén elfoglalták a falut, de a horvátok már május 2-án részben visszafoglalták a falut, és megállapították, hogy a rövid megszállás alatt a szerbek lemészároltak 20 embert, akik nem menekültek el az agresszor érkezése előtt. Május 5-én a település ismét szerb megszállás alá került, három nappal később pedig Vidovice, Kopanice és Jenjići teljes területe is erre a sorsra jutott. A megszállók Vukovo névre keresztelték át a falut. A teljes felszabadulás 1992. október 23-án következett be. Ezután lassan, a világ minden tájáról érkező segítő szándékú emberek segítségével megkezdődött a lakosság visszatérése és az újjáépítés.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Boszniai Szerb Köztársaság és a Bosznia-hercegovinai Föderáció között, mely után a település a Föderációhoz, azon belül pedig Orašje községhez került.
Nevezetességei Amennyire történelmileg visszavezethető, a jelenlegi plébániatemplom már a nyolcadik olyan istentiszteleti hely a faluban, melyet Szent Vid vértanú tiszteletének szenteltek. A jelenlegi Szent Vid plébániatemplom egy olyan templom helyén áll, amelyet 1992-ben, Vidovice szerb megszállása során pusztítottak el. Néhány építészeti változtatással, különösen a harangtorony megjelenésével, az építkezést 1997 augusztusában kezdték. Az új templomot 2014. október 23-án szentelte fel Vinko Puljić, Vrhbosna érseke, aki boldog Alojzije Stepinac ereklyéit helyezte el az oltárban. Polje – római település és temető maradványai. A lelőhelyen V. Milić végzett feltárásokat, majd I. Čremošnik végzett próbaásatásokat. A falutól északra egy 2. – 4. századi római település maradványai találhatók, melyek nagyrészt megsemmisültek. Ettől a helytől északra a folyó közelében próbaásatások során egy kör formájú gödörben égett csontokat, kerámiákat és 2. századi pénzeket találtak.
Jegyzetek
További információk Orašje község hivatalos oldala
Kategória:Szávamenti kanton települései