Richard Bright (Bristol, 1789. szeptember 28. – London, 1858. december 16.) angol orvos, patológus, geológus, utazó, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1833).

Élete Richard Bright kereskedő és bankár családjában született. 1808-ban beiratkozott az Edinburgh-i Egyetemre. Egy évet bölcseletet hallgatott, kezdetben filozófiai, közgazdasági, matematikai tanulmányokat is folytatott, majd átlépett az orvosi szakra. 1810-ben részt vett Sir George Stuart Mackenzie izlandi útján és Mackenzie kiadványában (Travels in the Island of Iceland) a növény- és állattani fejezeteket írta meg. Néhány évig Londonban és Cambridge-ben is tanult, majd Edinburghban doktorált. Még két félévet töltött Cambridge-ben, ahol az orvostudomány mellett földrajzzal és természetrajzzal is foglalkozott. Londonban telepedett le, a Guy’s Hospitalben helyezkedett el. A belgyógyászati vesebetegségek első leírója volt. 1827-ben megjelent műve fordulópont volt a vesebetegségek jobb megismerésében. 1842-ben külön vesebetegeket kezelő osztályt létesített. A magasvérnyomás-betegség története az ő munkásságával kezdődött. A Bright-kórról tett különféle felfedezéseket.

A bécsi kongresszus idején járt Magyarországon. Előbb 1815 márciusában, majd április-májusban, a Bécsben tartózkodó magyar főurak ajánlóleveleivel előbb Pozsonyon át Selmecbányára, onnan Pesten át visszautazott Bécsbe. Másodszor a Dunántúlon járt, s főleg a politikai, közgazdasági és néprajzi viszonyokkal ismerkedett meg. Tapasztalatait terjedelmes úti naplójában rögzítette, amely 1818-ban Londonban és Edinburghben látott napvilágot (Travels from Vienna through Lower Hungary, with some remarks on the state of Vienna during the congress in the year 1814). Méltatta Festetics György keszthelyi tevékenységét és részletesen bemutatta a Georgikon működését. A magyarországi cigányok életét és a cigány nyelvet is kutatta. A magyar irodalmi élet is foglalkoztatta, de erről nem jelentetett meg kiadványt.

Egyik fia James Franck Bright (1832–1920) brit történész volt.

Emlékezete

Mellszobra a Royal College of Physicians of Edinburghben található Mellszobra a Liverpool Medical Institutionban Egykori lakóházán ún. kék emléktábla

Művei Szerecz Imre 1970 (szerk.): Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815. Veszprém

Irodalom Kurucz György - Mogyorósi, András 2021: Angol utazók Magyarországon: Elmaradottság és szellemi igényesség - Robert Townson és Richard Bright országképe a 18–19. század fordulóján. Rubicon 32/1-2, 108-115 Mogyorósi András 2020: Crime and punishment in Hungary and England of the early 19th century. A historical comparison based on the travel diaries of a world famous physician, Richard Bright. Glossa Iuridica 7/3-4, 29-40 Kiss Sándor 2019 (ford.): Utazás Bécsből Alsó-Magyarországon keresztül némi betekintéssel Bécs állapotára a kongresszus idején az 1814. évben Szita Szabolcs 1992: Angol szemmel hazánkról - Richard Bright egykori élményei. In: Kisalföld 47/9, 12 (1992. január 11.) Hazánk egy angol szemével. In: Kisalföld 16/183, 5 (1971. augusztus 5.) Csatkai Endre 1938: Idegenek Sopronról - Levéltöredékek, útinaplók 1487-1841 Barna István: A magasvérnyomás-betegség rövid története az 1700-as évektől az 1800-as évek végéig elérhetősége

Források szivk.hu sonline.hu

Kategória:1789-ben született személyek Kategória:1858-ban elhunyt személyek Kategória:Angol írók Kategória:Angol utazók, felfedezők Kategória:Orvosok