A McLaren MCL39 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a McLaren versenycsapat tervezett és fejlesztett a 2025-ös Formula–1 világbajnokságra. Pilótái Lando Norris és Oscar Piastri voltak, akárcsak az előző évben. A szabadedzéseken az autót Alexander Dunne és Pato O'Ward is vezethette. Az autó ugyanolyan versenyképes volt, mint az előző évben, a csapatra az év első felében érdemi veszélyt nem jelentettek a riválisok, a szezon második felében azonban komoly kihívót kaptak Max Verstappen személyében. Mindkét pilóta esélyes volt a végső bajnoki címre, de a szezonzáró abu-dzabi futamon végül Lando Norris szerezte meg első világbajnoki címét.

Áttekintés 2024-ben a McLaren hosszú idő után újra konstruktőri bajnoki címet szerzett. Versenyzői azonban az egyéni bajnoki címet nem tudták megszerezni, ugyanis Max Verstappen az idény során végig előttük volt. Mint címvédőt, a csapatot korlátozták a szélcsatorna használatában, ezért az aerodinamika helyett más területeken fejlesztettek.

Az előző évben egy, a szabályosság határán mozgó alkatrészt, a flexibilis szárnyat használták, amelynek jelentős szerepe volt abban, hogy ilyen jól teljesítettek. Ezt a 2025-ös idény során végül betiltották, ezért már jó előre készültek arra is, hogy ennek hiányában hogyan tudnak majd szerepelni.

Bár a legtöbb csapat már a 2026-os nagy szabályváltozásokra készült inkább, a McLaren ugyanúgy fejlesztette az MCL39-est is, mint a korábbi autóit. Fejlesztésénél már a kezdetektől jelen volt Rob Marshall. A hűtőrácsok feljebb és hátrébb kerültek, mint az elődön, miközben megtartották az elől vonórudas, hátul nyomórudas felfüggesztést. Külsőre észrevehető volt még az oldaldobozok formájának átalakítása, a motorborítás és a hozzá kapcsolódó légbeömlő formájának átdolgozása.

A riválisokhoz képest egyértelműen jobb volt a leszorítóereje, és a kanyarokban is sokkal stabilabb volt, mint a többiek autói. Eleinte egyetlen, furcsának ható hibája volt csak: a friss gumikon eleinte nehezebben ment. Hátsó fékvezetékének szabályosságával kapcsolatosan a Red Bull óvást jelentett be, de azt szabályosnak minősítették.

A festés nem sokat változott az előző évihez képest. Monacóban és a spanyol nagydíjon a McLaren M7A festését idéző festést használtak, a brit nagydíjon pedig a már előző években is népszerűvé vált krómfestést. Az amerikai és a mexikói futamon a Google Gemini színei lettek hangsúlyosabbak a kasztnin, a szezonzárón pedig a VELO szponzor által készített színes festés volt látható.

A szezon Már az idény előtti teszten is látszott, hogy ennek az évnek is a McLaren lehet a favoritja, habár Norris arra panaszkodott, hogy az autó hátulja talán valamivel kevésbé stabil, mint kellene.

Ausztráliában aztán a McLarené lett az első sor, Norris indulhatott az élről, mellőle pedig Piastri. A változó körülmények között rendezett versenyen, Piastri hibázott: megcsúszott a füvön, és így alaposan visszaesett, csak kilencedik lett, miközben csapattársa megnyerte a versenyt. Kínában aztán Piastri indulhatott az élről (a sprintfutamon második lett), amely élete első pole-ja volt, és nyert is, és ezúttal a hétvégén több problémával is küszködő Norris lett a második. Az első futamos betlije ellenére Piastri folyamatosan jött fel a bajnokságban, és a szaúdi nagydíjra átvette a vezetést az összetettben. Ehhez kellettek Norris hibái is, mint a bahreini nagydíjon az elrontott kerékcsere miatti büntetés, vagy a szaúdi nagydíjon egy baleset miatti elrontott kvalifikáció.

Piastri Miamiban is nyerni tudott, bár Norris megnyerte a sprintfutamot. A két versenyző között sokáig elmaradt a közvetlen összecsapás, és erre Kanadában került sor. A versenyen Piastri a harmadik, Norris pedig csak a hetedik helyről vághatott neki. Amikor a verseny vége felé megpróbálta megelőzni csapattársát, Norris rosszul manőverezett és kiesett, Piastri pedig negyedik lett. A következő versenyen Norris aztán ismét győzni tudott Ausztriában, és le tudott faragni a hátrányából.

A brit nagydíjon aztán Piastri a biztonsági autós fázisban veszélyes manőverrel késztette fékezésre Verstappent, ami miatt kapott egy 10 másodperces időbüntetést. Emiatt nem tudta megnyerni a versenyt, hanem helyette Norris győzedelmeskedett, és már csak 8 pont volt a lemaradása az összetettben. Belgiumban ismét Piastri nyert, a magyar nagydíjon viszont a jobb stratégiájának köszönhetően Norris.

Ezután két, jelentős eseményekkel bíró hétvége következett. A holland nagydíjon az egyébként egész hétvégén jól versenyző Norris a futam végén kellett hogy kiálljon motorhiba miatt, miközben Piastri megszerezte első grand slamjét, a pontelőnye pedig tetemesre hízott. Az olasz nagydíjon a McLaren nem bírt a váratlanul erősnek bizonyuló Red Bull-lal, ráadásul a csapat megcseréltette a versenyzői sorrendjét, így Norris lett a második, Piastri pedig a harmadik. Minderre azért került sor, mert a hétvégén jobban menő Norris boxkiállását elrontották és emiatt visszaesett, a csapat pedig kárpótolni akarta. Norris megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, amely egy 21 éves rekordot megdöntve, 257,781 km/h átlagsebességével a sportág leggyorsabb köre volt.

Az olasz nagydíjat követően Piastri formája látványosan visszaesett. Az azeri nagydíj időmérőjén balesetet szenvedett, majd a futamon már az első körben kiesett. Szingapúrban a két versenyző összeütközött az első körben, de szerencsére mindketten tovább tudtak menni, és Norris harmadik, Piastri negyedik helye azt jelentette, hogy a McLaren újra bebiztosította a konstruktőri bajnoki címet. Ez volt a csapat első címvédése 1991 óta, és tizedik elsőségükkel az örökranglista második helyére léptek fel.

Újabb incidens történt az amerikai nagydíj sprintfutamán is, ahol az első körben mindkét pilóta kiesett. A futamon Norris második lett, Piastri pedig ötödik. Miközben bejelentették, hogy az autót már nem fejlesztik tovább az idény hátralévő részében, váratlanul elkezdte őket szorongatni a magára találó Red Bull és Max Verstappen. A holland versenyző négy futamnyi ponthátrányból jött fel alig egy futamnyira. Eközben Piastri egyre gyengébb teljesítményt nyújtott, Norris pedig Mexikóban győzött, és ezzel egy ponttal átvette a vezetést az összetettben. Brazíliában a sprintfutamot és a versenyt is megnyerte, ezzel magabiztos előnyt épített ki magának.

Következett Las Vegas, ahol Norris ismét pole-ból indult, de már a verseny elején elvesztette a vezetést Verstappennel szemben. Végül másodiknak futott be, Piastri pedig negyediknek. A verseny után jött a hír, hogy mindkét McLarent kizárták a padlólemezük meg nem engedett kopása miatt. A dupla nullázás rosszabbkor nem is jöhetett volna, hiszen Verstappen már pontegyenlőségbe került Piastrival, Norris előnye pedig 24 pontra csökkent. Katarban hiába nyert Piastri a sprintversenyen, a futamon ismét Verstappen nyert, méghozzá a McLaren stratégiai baklövése miatt. Ugyanis a versenyen az extrém mértékű gumikopás miatt kötelezővé tették a két kiállást, ami miatt minden csakat 25 körös etapokban gondolkodott. A 7. körben bejött a biztonsági autó, a két McLaren közül pedig érthetetlen módon egyik sem jött be kereket cserélni, csak az előre eltervezett időpontban, így egy biztos győzelmet dobtak el. Piastrinak innentől már csak matematikai esélye maradt a címre.

A szezonzáróra úgy érkeztek meg a versenyzők, hogy Norrisnak már csak 12 pont előnye volt, de még mindig elég volt neki célbaérni harmadikként ahhoz, hogy világbajnok legyen. Verstappen megtett minden tőle telhetőt, és megnyerte a futamot, de Norris harmadik lett, és ezzel megszerezte első világbajnoki címét.

Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilótákFutamokPontokHelyezésAUSCHNJPNBHRSAUMIAEMIMONESPCANAUTGBRBELHUNNEDITAAZESINUSAMXCSAPLVGQATABU2025McLaren F1 TeamMercedes F1 M16E12 82342 121218†112 3118†2732111KIZ4338331.91 23111 23314221 2213KI4555KIZ212 Piastri a katari sprintfutamon 8, a kínai, a miami, és a belga spirintfutamon 7 pontot szerzett. Norris a miami és a sao pauló-i sprintfutamon 8, a belgán és a katarin 6, a kínain 1 pontot szerzett.Félkövér jelzi a a leggyorsabb kört, dőlt betű a pole pozíciót. Kis számmal jelölve a sprintfutamon elért helyezés, ha az pontszerzéssel járt együtt.

† – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Jegyzetek

További információk

A McLaren hivatalos honlapja

Kategória:2025-ös Formula–1-es autók Kategória:McLaren F1 Kategória:Világbajnok Formula–1-es autók