jobbra|bélyegkép|Egy Dobson-távcső a Stellafane-ben kiállítva az 1980-as évek elején A Dobson-szerelés egy villás szerelés (egyfajta azimutális távcső mechanika, melyben függőleges és vízszintes tengelyek körüli mozgás lehetséges) főleg Newton-távcsövek számára, amelyet John Dobson tett népszerűvé 1965-ben. Ennek a távcsőállvány típusnak köszönhető az amatőr csillagászok számára elérhető távcsövek méretének (átmérőjének) jelentős növekedése. John Dobson távcsövei egyszerűsített mechanikai kialakításúak voltak, amelyeket könnyen lehetett gyártani, könnyen hozzáférhető alkatrészekből. Ezzel a szereléssel egy nagy, hordozható, olcsó csillagászati távcső építhető. A Dobson szerelésre feltehető nagy távcsövek különösen alkalmasak az egyébként eléggé halvány mélyég-objektumok, például csillagködök és galaxisok megfigyelésére. Ehhez olyan távcsövet érdemes használni, amelynek jelentős a fénygyűjtő képessége (nagy átmérő) és a fényereje (rövid fókusztávolság), de a kis fényszennyezettség is szükséges, amihez a lakott területektől elég messzire kell utazni. Emiatt, a fentieken túl, a távcsőnek még könnyen hordozhatónak (kis tömeg, kis méret) is kell lennie.
Története, felépítése A Dobson-szerelésű távcsöveket „fényvödörnek” is nevezik. Mivel általában csak kis nagyítással használják őket (a távcsőben elég lassúnak látszik az ég mozgása), ezért nem okoz gondot az hogy az állványban távcső csak függőleges tengely körül mozgatható (ez nem ekvatoriális szerelés, nincs óratengelye). A Dobson-szerelésű távcsövek népszerűek az amatőr távcsőkészítők között, hiszen ők fejlesztették ki és folyamatosan fejlesztik továbbra is. Ezt a távcsgyártók is észrevették, így kereskedelemben is kapható számos, ezen a kialakításon alapuló távcső. Például a Sky-Watcher
A Dobson-távcső kifejezést általában a nagy fényerejű Newton-reflektorra használják, amelyek a Dobson-szerelésű mechanika jellemzőit alkalmazzák.
A Dobson-szerelést nehéz egyetlen találmányként besorolni. Az amatőr távcsőgyártás területén az efféle távcsőállvány-kialakításban használt megoldáok nagy részét (talán az összeset) már korábban is alkalmazták, más területeken is. Erre világított rá John Dobson, mikor ezt mondta: "Évszázadokon át a háborúkat 'Dobson' típusú ágyúkkal vívták".
A John Dobson által az 1960-as években épített (és később róla elnevezett) szerelésű távcsövek jellemzői a könnyű, hajóablakok üvegéből készült főtükör, valamint bútorlapból, tefloncsíkokból és más olcsó anyagokból készült mechanika (állvány). Mivel ezeket a távcsöveket, eredetileg az oktató jellegű járdacsillagászat elterjesztésére építette, ő ezt az elrendezést, eredetileg „járdatávcsőnek” nevezte el. Dobson célja a távcsöve fejlesztésekor az volt, hogy egy nagyon nagy átmérőjű, olcsó, könnyen használható és hordozható távcsövet építsen, amely a mélyég világát a tömegek számára is elérhetővé teszi.
A Dobson-szerelés újításai jobbra|bélyegkép|Két, amatőrök által épített és bemutatott Dobson-távcső Stellafane-ben az 1980-as évek elején. Látszik a csövet alkotó papírcső spirálvonala a festés alatt. A Dobson-kialakítású távcsövekkel egy minimális szakértelemmel rendelkező építő is nagyon nagy távcsövet építhet hétköznapi tárgyakból. Ez halvány objektumok, például csillaghalmazok, ködök és galaxisok (amit az amatőr csillagászok mélyégobjektumoknak neveznek) megfigyeléséhez optimális. Ezek a halvány objektumok nagy átmérőjű objektívtükörre szorulnak, amely képes elég sok fényt összegyűjteni. A Dobson-szerelés előnye, hogy kompaktabb, hordozhatóbb és robusztusabb, mint a múltbeli, hagyományos szerelésű, ugyanekkora Newton-távcsövek voltak, hatalmas, ekvatoriális szereléssel (ennek részeként a távcsőével azonos tömegű ellensúllyal). John Dobson távcsöveiben a következő, fontosabb újításokkal találkozhatunk:jobbra|bélyegkép| Dobson-szerelés vázlata oldalnézetből. Az ábrán a távcső világoskék, az oldalsó forgócsap piros, a billenődoboz sötétkék, a forgózsámoly alja fekete, a teflon betétek a csúszó-felületeknél pedig sárga színűek Ez nem egy hagyományos azimutális állvány: A megszokott, axiális (általában golyós)csapágyakat használó állvány helyett Dobson egy nagyon stabil, egyszerűen felépíthető és kevesebb mechanikai korláttal rendelkező konstrukciót választott, nagy és nehéz teleszkópokhoz. A klasszikus villás állványt egy szabadon álló, háromrészes szerkezetté alakította, amely lehetővé teszi a nagy és nehéz teleszkópok könnyű, egyszerű és stabil átirányítását egy újabb égi objektumra. Az eredeti Dobson-féle állvány (lásd az ábrát) egy lapos, vízszintes, „alaplapon” platformból áll (ábrán fekete), amelyre három (ábrán sárga) tartóelem van rögzítve. Ezeken nyugszik két párhuzamos, függőleges fal, alul egy vízszintes lappal összekötve, amelyet „billenődoboznak” neveznek (ábrán sötétkék). Az alaplapból kiáll egy középső csavar (ábrán sötétzöld) ami átmegy a billenődoboz aljába fúrt lyukon. Ez csavar körül fordulhat el a billenődoboz (ez a távcső függőleges forgástengelye), egyfajta forgózsámolyt alkotva. A billenődoboz függőleges oldalainak felső szélén félkör alakú bemélyedések vannak kivágva (felülről és hátulról nyitott). Mindegyik bemélyedésben egy-egy széles távolságra lévő tartópár található (ábrán sárga). Az ábrán világoskékkel jelölve látható a távcső tubusa (TT), ami két nagy, kerek forgócsappal rendelkezik (nagyobb távcsöveknél ív alakú sínekkel), amelyek a távcső átellenes oldalán vannak rögzítve (ábrán piros). Forgástengelyük egybeesik és ennek vonala a TT súlypontján megy át (és ez igaz a függőledes forgástengelyre is). A forgócsapok a billenődoboz félkörkivágásaiban található (ábrán sárga) tartóelemeken nyugszanak, ez adja a távcső mozgásának vízszintes tengelyét. Mivel a távcső ki van egyensúlyozva (súlypontján mennek át a forgástengelyek) könnyen emelhető (ezzel állítjuk a deklinációt) és ha elengedjük, abban a helyzetben marad. A távcső oldalirányú mozgatásához (azimut) a forgózsámolyon kell elforgatni. A klasszikus Dobson-féle állványok alkatrészei jellemzően rétegelt lemezből (bútorlap) és más olcsó anyagokból készülnek, amelyeket ragasztással, csavarokkal, vagy akár szegezve állítanak össze. Más teleszkópállvány-típusokkal ellentétben nincs szükség precíziósan megmunkált mechanikus alkatrészekre. A sima csúszómozgást kis teflon (PTFE) tömbök biztosítják a forgózsámolyban, illetve a forgócsapoknál. A simaság és a stabil pozíciótartás javítása érdekében a billenődoboz alját jellemzően mikrotexturált Formica borítja. Az oldalsó forgócsapok általában nagy átmérőjűek. Nagyobb teleszkópoknál, helyettük félkör alakú lapokat, vagy ív alakú síneket használnak. A csúszó felületeken levő teflon bevonat a távcső súlyerejével kombinálva egyedülállóan sima mozgást eredményez, ha pedig nem mozgatjuk (elengedtük) a távcsövet, abban a helyzetben, sziklaszilárdságot. Így más távcső-mechanikával ellentétben, nincs szükség szorító mechanizmusra a távcső véletlen elmozdulásának megakadályozására. A többpontos alátámasztás miatt a klasszikus Dobson-teleszkóp stabilitása páratlan.
Vékony tükrök : A szabványos főtükör 1:6 vastagság/átmérő arányú Pyrex üvegból készül, mert ez így már nem deformálódik a saját súlya miatt. Ez helyett John Dobson a kidobásra szánt hajóablak-fedők üvegéből csiszolt tükröket használt, általában 1:16 vastagságaránnyal. Mivel a távcső azimutális állvánnyal rendelkezik, a tükröt csak egy egyszerű tartóban kell alátámasztani, amit beltéri/kültéri szőnyeggel bélelünk, ez egyenletes alátámasztást biztosít és megtartja-elbírja a sokkal vékonyabb tükör súlyát.
Építkezésnél használt csövek: Dobson a hagyományos alumínium, vagy üvegszálas teleszkópcsöveket vastag, préselt papírcsövekkel váltotta fel, amelyeket eredetileg az építőiparban, betonoszlopok öntéséhez használnak és széles méretválasztékban elérhetők voltak. A nedvesség elleni védelem érdekében ezeket a csöveket általában festették vagy műanyaggal vonták be. A papírcsövek további előnye, hogy kicsi a hőtágulásuk és rossz a hővezetőképességük, ami a távcső belsejében (a fényútban) minimalizálja a nemkívánatos légáramlatokat.
Négyzet alakú főtükörtartó: Dobson gyakran rétegelt lemezből készült dobozt használt a távcső hátsó részén ahol a főtükör házaként, ebbe illesztették be a papírcsövet. Ez a megoldás merev, sík felületet biztosított a tükörtartók rögzítéséhez és megkönnyítette a forgócsapok rögzítését is.
A Dobson-szerelés jellemzői
Azimutális állvány: Óratengely (ekvatoriális szerelés jellegzetessége) nincs ebben a megoldásban. Az ekvatoriális állványok általában nagyok és nehezek (az ellensúlyok miatt is) és éppen ezért kevésbé hordozhatóak, drágák, bonyolultak. Rajtuk a Newton-távcsövek okulárja nehezen hozzáférhető helyre kerülhet, ha egy éppen "rossz irányban" látható égi objektumot akarunk nézni velük. Az altazimutálisnak is nevezett állványokkal szerelt távcső teljes mérete, súlya és költsége is kisebb és a okulár viszonylag könnyen hozzáférhető helyen van a távcső oldalán. A Dobson-szerelésű azimutális állvány kialakítása az egyszerűséghez és hordozhatósághoz hozzájárul, hogy nincs szükség ellensúlyok, motorok vagy állványok/talapzatok szállítására. A Dobsonok felállítása egyszerűen annyiból áll az állványt a talajra helyezik és arra ráteszik magát a távcsövet. A Dobson-szerelésben a távcsövet tartó állvány súlya egyszerű és nagy csapágyfelületen oszlik el, így a távcső akár egy ujjal mozgatható, mégis minimális holtjátékkal.
Az altazimutális (villás) távcsőállványnak megvannak a maga korlátai. Az ilyen állványon lévő távcsöveket néhány percenként, mindkét tengely mentén "odébb kell lökdösni", hogy kövessük vele az ég forgását és a megfigyelt égi objektumot a látómezőben tarthassuk. Ez, minél nagyobb nagyítást alkalmazunk, annál nehezebb. Az ég, távcsőben látható mozgásának sebessége arányos a távcsőhöz használt nagyítással, például egy 50X nagyítás esetén az ég ötvenszer gyorsabban mozog a távcsőben, mint szabad szemmel. Ismert, hogy nehéz velük a zenit közelében lévő objektumokat beállítani, főként azért, mert az azimut tengely körül nagy elfordulás szükséges ahhoz, hogy a távcsövet még kis mértékben is el lehessen mozdítani. Mivel nincs rajtuk óratengely, nem tudják a látómezőben pontosan ugyanott tartani az objektumot, az altazimutális állványok a klasszikus asztrofotózáshoz nem alkalmasak. Szerencsére mégis készíthetők velük asztrofotók, a jellegzetességeikhez alkalmazkodó módszerekkel. Az amatőrcsillagászok, manapság az egyetlen, hosszabb ideig tartó felvételek helyett, (ami csak ekvatoriális mechanikával lehetséges) inkább nagyon sok képet készítenek, olyan rövid idejű tartó expozícióval ami alatt még nem mozdul be a képen a fényképezett égi objektum. Ezután ezeket a képet úgy rendezik, hogy az objektum ugyanott legyen rajtuk és egyesítik őket, egy erre alkalmas számítógép programmal. Így Dobson-szereléssel is készíthető kiváló minőségű asztrofotó.
Nagy objektívátmérő a tömeghez/költséghez képest Alacsony tömeg-objektív méret arány : A Dobson-kialakítás szerkezete térfogatban és súlyban mérve viszonylag minimális bármely adott objektívátmérőhöz képest más kialakításokhoz képest. Alacsony költség-objektívméret arány : Költség szempontjából a Dobson-kialakítással a felhasználó jellemzően nagyobb objektívátmérőt kap egységnyi költséggel. Jó „mélyég” távcső : A Dobson-féle kialakítás, amely maximalizált objektívátmérőt és hordozhatóságot biztosít, ideális halvány csillaghalmazok, ködök és galaxisok (mélyégobjektumok) megfigyelésére, , mert ezekhez nagy átmérő és az eléggé sötét égboltháttér érdekében lakott területektől (közvilágítástól) távoli helyre utazást igényel. Mivel ezek az objektumok viszonylag nagyok, ezért alacsony nagyításon figyelhetők meg (hogy beférjenek a látómezőbe), amelyekhez nincs szükség óratengelyes állványra.