II. al-Musztanszir, Abu’l-Kászim Ahmad az első névleges Abbászida kalifa Kairóban 1261-ben.

Élete 1258-ban mongolok meghódították az utolsó közvetlen Abbászida uralom alatti területeket, és megölték Al-Musztaszim kalifát.

Abu’l-Kászim Ahmad Az-Záhir abbászida kalifa fia és I. al-Musztanszir fivére, az utolsó kalifának pedig nagybátyja volt. (Pontos születési dátuma nem ismert, fivére 1192-ben született.) Al-Musztaszim uralkodása alatt börtönben tartotta, de a mongol háború idején kiszabadult és évekig bújkált sivagati törzsek között.

1260-ban az egyiptomi mamelúkok kiűzték a mongolokat Szíriából. Abu’l-Kászim ekkor Kairóba ment, a Mamlúk Birodalom területére. (Egyiptom már évszázadokkal korábban elszakadt az Arab Kalifátustól, a kalifának csak vallási tekintélye volt felett.) 1261-ben Az-Záhir Bajbarsz egyiptomi szultán Abu’l-Kászimot megtette új kalifának (al-Musztanszir néven), majd egy keletre induló sereggel Bagdad visszafoglalására küldte. A kalifa még ugyanabban az évben egy mongol rajtaütésben életét vesztette al-Anbár közelében (a mai Irak területén, Fallúdzsa mellett). Halála után a család mellékágából új kalifát választottak I. al-Hákim néven. (A következő évszázadokban, egészen Egyiptom 1517-es török megszállásáig al-Hákim leszármazottai viselték a kalifa címet, de ez semmilyen világi hatalommal nem járt már, azt az egyiptomi szultánok birtokolták.)

Fordítás

Források Amitai-Preisss, Reuven. Mongols and Mamluks: The Mamluk-Ilkhanid War, 1260-1281. Cambridge: Cambridge University Press, 1995. Pp. 56–60, 62.

Glubb, John Bagot. Soldiers of Fortune: The Story of the Mamlukes. New York: Dorset Press, 1988. Pp. 66, 73–75. Holt, P. M. "al-Mustansir (II)." The Encyclopaedia of Islam. 2nd ed. Vol. VII. P. 729.

Kapcsolódó szócikkek Kalifák listája Kalifák családfája

Kategória:Kalifák Kategória:Abbászidák Kategória:1261-ben elhunyt személyek