A Nothing Really Matters című dal az amerikai énekesnő, Madonna hetedik, Ray of Light című stúdióalbumának hatodik, és egyben utolsó kimásolt kislemeze. A dal 1999. február 9-én jelent meg a Maverick Records, és a Warner Bros. kiadóknál. A dalt Madonna és Patrick Leonard írta, a produceri munkálatokat pedig az énekesnő William Orbittal közösen végezte, és közreműködött Marius De Vries is. A "Nothing Really Matters" egy elektronikus táncdal, amelyben Madonna különböző zenei műfajokkal kísérletezik, és lányával, Lourdes Leonnal foglalkozik. Az önzés, a szeretet, és az anyaság témáig is feldolgozza a dal.

A dalt a kritikusok nagyra értékelték a szöveges tartalma, és kompozíciója miatt, és a kritikusok Madonna egyik legszemélyesebb alkotásaként emlegették. Vegyes kritikák ugyan érték a dalt, hogy langyos és erőtlen a "Ray of Light2 többi dalához képest. Az Egyesült Államokban a dal továbbra is Madonna legalacsonyabb helyezése volt a Billboard Hot 100-as listáján, a 93. helyen. Az alacsony listacsúcsot a rádiós lejátszás hiánya, valamint a CD kislemez megjelenésének késése okozta, ezért a rajongók tiltakoztak a Warner Bros. ellen. A dal a 23. listavezető lett az amerikai Dance Club Play listán, elérve az 1. helyet Magyarországon, és Spanyolországban, illetve Top 10-es helyezett volt olyan országokban, mint Kanada, Finnország, Izland, Olaszország, Skócia, Új-Zéland, és az Egyesült Királyság.

A dalhoz készült videóklipet a svéd Johan Renck rendezte, és 1999. február 13-án jelent meg. Az Arthur Golden 1997-es, Egy gésa emlékiratai című regénye ihlette Madonnát, amelyben egy kis szobában táncoló gésaként ábrázolja. A videóban Madonna által viselt piros kimonót a francia divattervező Jean-Paul Gaultier tervezte, és az énekesnő ezt a kimonót viselte a dal 41. Grammy-díjátadón történő előadása során. A jelmezt és a videóklipet újságírók és tudósok Madonna egyik legikonikusabb és legjobb megújulásaként emlegetik.

Előzmények bélyegkép|200px|balra|Madonna menedzsere, Guy Oseary (a képen) hozta össze Madonnát és a brit producert, William Orbitot a közös munkára.

A „Nothing Really Matters” című dalt Madonna és Patrick Leonard amerikai producer és dalszerző írta, a produceri munkálatokat pedig Madonna végezte a brit producerekkel, William Orbittal és Marius De Vriesszel együtt. A dalt Madonna lánya, Lourdes Leon ihlette, aki 1996-ban született. Ezek az események egyfajta önvizsgálatra késztették az énekesnőt. "Ez egy nagy katalizátor volt számomra, amely arra késztetett, hogy olyan kérdésekre keressek válaszokat, amelyeket korábban soha nem tettem fel magamnak" – mondta Madonna a Q magazinnak egy 2002-es nyilatkozatában. Madonna a dal írását Leonarddal kezdte meg a "Ray of Light" című albumra. Leonard négy dalt írt az albumra, köztük a "Nothing Really Matters"-t. A producerkedéshez Madonna "egyfajta európai érzékenységre" vágyott, amit egy olyan amerikai producertől, mint Leonard, nem kaphatott volna meg. Menedzsere, Guy Oseary ezután felhívta Orbitot, és azt javasolta neki, hogy küldjön néhány dalt Madonnának. Orbit küldött egy 13 sávos digitális hangszalagot (DAT), amely tartalmazta a "Nothing Really Matters" zenéjének demó változatát. Madonna elmondása szerint már régóta rajongója volt Orbit munkásságának, és elégedett volt a demóváltozattal, amin elkezdett dolgozni

De Vries, aki a demón dolgozott, felkérte Orbitot, hogy segítsen a dal elkészítésében, amelyet fel is vettek. Madonna szerint" "Lucy O'Brienhez hasonlóan De Vires és Orbit eredetileg már a "Ray of Light" megalkotása előtt megszervezte, és producálta a dalt. A felvételek során Orbit "idegesítőnek" találta De Vries közreműködését, amire utóbbi bevallotta: "Minden együttműködés során sok teret hagytam neki, de ehhez le akartam tenni valamit az asztalra, és azt mondani: Ez az, amit gondolok". De Vries elektronikus zajfrekvenciát adott hozzá a dal első refrénjéhez, kijelentve, hogy van egy elképzelése arról, hogyan kellene befejezni a dalt". Orbitnak nem tetszett a kiegészítés, mivel úgy tűnt neki, hogy a "DAT elromlott". De Vries azt mondta, hogy ennek "ilyennek kellett volna lennie" [...] Madonna mindhármuk közreműködését élvezte a dal készítése során, és ennek eredményeként Orbit vonakodva bár, de úgy hagyta a dalt, ahogy akarták. Randy Taraborrelli Madonna: An Intimate Biography című könyvében az énekesnő azt mondta, hogy a "Nothing Really Matters" és a "The Power of Good-Bye" című dalok fő inspirációja ugyanazon albumon az volt, hogy mások ítélkeznek, és ezáltal elemezték az alkotói folyamatot. A kijelentéssel kapcsolatban részletesebben is hozzátette: A „Nothing Really Matters” és a The Power of Good-Bye című dalaimmal azt szeretném, hogy az emberek zsigeri és érzelmi reakciót érezzenek a dolgokra, ahelyett, hogy fejben tartanák, honnan származnak a dolgaim. A dalokkal azt akartam mondani, hogy igazából nem számít, mit gondolsz vagy teszel, csak gondolkodj egyedül, és ne ítélkezz és bánts másokat. Tudod, ha látok egy bogarat mászni a padlón, inspirál arra, hogy megírjam a leghihetetlenebb szerelmes szöveget, és nem akarom, hogy az emberek a kapcsolataikra gondoljanak, vagy az én bogaramra, ami a padlón mászik. Ilyenkor válik a búcsú ereje fontosabbá, mint az elfogadás.

Felvételek és a dal összetétele

A "Nothing Really Matters" című dalt az album többi dalával együtt rögzítették a kaliforniai North Hollywoodban található Larrabee North Stúdióban. A dal és az album felvétele során Madonnával együtt csak három ember tartózkodott a stúdióban. Orbit, Pat McCarthy hangmérnök, és segédmérnöke, Matt Silva. A dalban nem volt élő hangszerelés, és egy gépészeti probléma is szerepet játszott, ami késleltette a kezdeti felvételt, mivel Orbit inkább sample loopokat és szintetizátor alapú hangszerelést részesített előnyben. Ennek eredményeként a dal elkészítése eltartott egy ideig, míg a számítógépeket megjavították. A dalt Ted Jensem maszterelte a New York-i Sterling Stúdióban. A dalban Niki Harris és Donna De Lory voltak a háttérénekesek.

A "Nothing Really Matters" egy közepes tempójú EDM dal, amely Techno, Downtempo, Pop és House stílusokat tartalmaz. A dal általános időmutatóval van játszva, és F-dúr hangnemben íródott, mérsékelt, percenként 117 BPM/ütemben. Madonna énekhangja az F3 alsó oktávjától az A♭4 felső hangjáig terjed. Greg Kot a Chicago Tribune-tól "világias és fáradt Madonnának" nevezte a produkciót. David Browne az Entertainment Weeklytől megjegyezte, hogy a "kemény lépések és szintetizátoros hangok még feszesebbé teszik a "Skin" és a "Nothing Really Matters" romantikus-fizikai vágyakozását, és refrénjét [...] . J.D Considine a The Baltimore Sun-tól úgy érezte, hogy a dal egy "okos groove-intenzív dallam". Chuck Taylor a Billboardtól a "Nothing Really Matters" szerzeményét a "diszkóval borított Vogue című dalhoz hasonlította. Úgy találta azonban, hogy a dal lényege a legfontosabb része az "édes lelki" és "egyszerű" dalszövege.

A dal egy furcsa, elektronikus, kissé törött zajjal kezdődik, amely a dal elejétől 54 másodpercig tart. A környezeti zene által befolyásolt kezdés azt a benyomást kelti, mintha a "Nothing Really Matters" egy ballada lenne, de a perceknél egy közepes tempójú dance-pop dallá változik. Az ambient zene visszafogottá válik, bár jobbról balra egy futólagos sípoló hang hallható. A háttérben számos halk vonós szólam hallatszik, ami a sztereó tér mélységét jelzi. A refrén egy gyors tempójú tánczenével kezdődik, amely felett Madonna ezt énekli: "Nothing really matters / love is all we need / everything I give you / all comes back to me." A teljes dal két versszakot, három refrént, egy híd részt és egy outro-t tartalmaz. A hídat zongorahangok kísérik, néhány ütemnyi ereszkedő szekvenciával. Madonna ugyanazt a dalszöveget énekli az outro-ban is, de lelassul és tovább visszhangzik, amíg a zene el nem halkul.

A dalszöveg Madonna lánya, Lourdes születéséről és az anyaság felismeréséről szól. A Wesleyan University Pressnek adott interjúban az énekesnő kijelentette: "Van egy dal az albumon, melynek címe "Nothing Really Matters", és nagyon nagyban a lányom ihlette ezt. Egyszerűen rájöttem, hogy végső soron a legfontosabb dolog az emberek szeretete és a szeretet megosztása. A lányom születése óriási hatással volt rám. Más egy gyerek szemén keresztül nézni az életet, és hirtelen teljesen új tiszteletet érzel az élet iránt, és visszanyered az ártatlanságodat. Ezt a felismerést építettem be a "Nothing Really Matters", a "Little Star" és a "Mer Girl" című dalaimba". A dalszöveg tartalma alapján Bryan Lark, a The Michigan Daily munkatársa értékelte az alapalbumot, és arra a következtetésre jutott, hogy ahogy a Ray of Light dal a múlttal való szembenézésről szól, a "Nothing Really Matters" ezzel szemben a "továbblépésről".

Megjelenés bélyegkép|200px|balra|A "Nothing Really Matters" angol promóciós 12-es maxi lemeze. Az Egyesült Államokban a "Nothing Really Matters" a Ray of Light 5. és egyben utolsó kislemezeként jelent meg 1999. február 9-én. Két 12-es bakelitlemez jelent meg. Az egyik négy bakelitet tartalmazott mindegyiken két dallal, míg a második új borítóval és számlistával jelent meg újra. A maxi CD tartalmazta az album verzióját, valamint két remixet Peter Rauhofertől Club 69 művésznéven. Kiadtak továbbrá egy 7 inches kislemezt is, amelyen az eredeti album verziója, valamint a B. oldalon a "To Have and Not To Hold" című dal szerepelt.

Nemzetközi szinten a "Nothing Really Matters" a "Ray of Light" album 6. és egyben utolsó kimásolt kislemezeként jelent meg. Az Egyesült Királyságban két CD kislemez jelent meg. Az első CD-n az album verziója, és egy Rauhofer remix, valamint egy Peter Kruder & Richard Dorfmeister remix található, míg a második CD Rauhofer három remixét tartalmazza. Egy kazetta single is megjelent az országban, amely az album verzióját, és egy Rauhofer mixet tartalmaz.

Kritikák

Stephen Thomas Erlewine az AllMusictól, Kevin C. Johnson a St. Louis Post-Dispatch-től, és Chris Gernard, a Metro Weelklytől a "Nothing Really Matters"-t emelte ki a Ray of Light album egyik legjobb dalaként. Erlewine, aki Madonna életrajzi könyvét is írta, a dalt Madonna karrierjének egyik kiemelkedő dalaként említette. Chuck Taylor a Billboardtól "gyöngyszemnek" nevezte a dalt, és méltatta az "ellenállhatatlan slágert. "Jason Lipshutz így nyilatkozott "Mi van, ha a "Nothing Really Matters" sármos tánca, a szemet gyönyörködtető "Ray of Light" videoklip vagy a "Frozen" rideg szépsége soha nem is létezett? szerencsére ezt soha nem kell megtudnunk". Paul Moody, az NME-től megjegyezte, hogy "a dal szinte úgy lebeg, mintha aludna, a Vogue diszkódíva-könnyedségéhez való tudatos visszatérés ez, de Madonna, aki mentes a régi nárcisztikus külső héjtől, szabadon bejelentheti:'I've realised/No-one wins... A Rolling Stone ezt írta: "Az olyan dalok, mint a cimadó dal, és a "Nothing Really Matters" tele vannak melegséggel, és csodával". "Egy pezsgő, ragályos shufflebeat" – írta Stuart Maconie a Ray of Light Q magazin beli kritikájában. Elmondta továbbá, hogy "aberált elemek folyamatosan előbukkannak, mint egy dübörgő, atonális zongoraszóló egyenesen Schönbergből". A Sunday Mirror azt mondta, hogy ez a "legjobb popdal" az albumról. Stephen Thompson az A.V. Clubtól pozitívan nyilatkozott, kijelentve, hogy a "dallamos" refrén és szerzemény évekig visszhangozni fog a táncparketten. Nathan Smith a Houston Presstől szintén pozitívan nyilatkozott, és kijelentette, hogy "kevés kislemez illusztrálta jobban Madonna zenei megközelítésének változását, mint a "Nothing Really Matters". Végül így zárta: "Ez egy nagyszerű, lendületes táncdal, amely soha nem kapta meg a megérdemelt szeretetet, és családbarát témái jól illenek az eseményhez.