A Toleman TG184 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Toleman csapat tervezett az 1984-es Formula–1 világbajnokságra. Pilótái Ayrton Senna és Johnny Cecotto, valamint Stefan Johansson és Pierluigi Martini voltak.
Áttekintés Elődjéhez hasonlóan ezt az autót is a Hart soros négyhengeres turbómotorja hajtotta, amely kb. 600 lóerős teljesítményre volt képes. Először a francia nagydíjon vetették be, ahol mindkét versenyző kiesett, de rögtön az ezután következő monacói nagydíjon Senna szenzációs versenyzéssel második lett az esőkáoszban. A 13. helyről rajtolva jött fel fokozatosan a mezőnyben, és már Alain Prostot szorongatta, és ha egy körrel később intették volna le a versenyt, meg is nyerte volna azt. Igaz, a csapat utólag elismerte, hogy a felfüggesztés hibája miatt az autó nem bírta volna sokáig.
Senna a brit és a szezonzáró portugál nagydíjakon is szerzett egy-egy dobogót - utóbbin a harmadik helyre is kvalifikált vele. Cecotto eredményei nem voltak ilyen jók, ráadásul a brit nagydíj szabadedzésen egy baleset miatt csúnyán megsérült a bokája, és ez a karrierje végét jelentette. Az utolsó három futamra a csapat Stefan Johanssont ültette be, valamint az olasz nagydíjon Senna helyett Pierluigi Martini versenyzett - ez a csapat büntetése volt azért, mert Senna a tudtukon kívül tárgyalásokba kezdett a Lotus istállóval.
Eredmények
ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1984Toleman Group MotorsportHart 415TBRARSABELSMRFRAMONCANDETDALGBRGERAUTNEDITAEURPOR16*7.Ayrton SennaKI27KIKI3KIKIKIKI3Johnny CecottoKIKI9KIKINK4KI11Pierluigi MartiniNK * 2 pontot a Toleman TG183B-vel szereztek.
Fordítás
Kategória:1984-es Formula–1-es autók