bélyegkép|230x230px|A hagyományos dél-afrikai gyógyító (Szangóma) jóscsontok segítségével képes kapcsolatba lépni a badimó szellemeivel. A Badimó (szotó-cvána nyelvekben a jelentése „ősök”) a botswanai, lesothói és dél-afrikai szotó-cvána népek őstiszteletének hagyományos afrikai gyakorlatának neve. Bár ezen népek többsége napjainkban keresztény, a valóságban túlnyomó többségük követ legalább néhányat a badimó hagyományok közül, még akkor is, ha egy másik vallás elkötelezett híve.
A „badimó” kifejezés, bár általában „ősök”-ként fordítják, nem egyszerűen a már elhunyt emberekre utal, hanem inkább arra, hogy a hagyományos afrikai felfogás szerint az elhunyt ősök továbbra is jelen vannak, és aktívan részt vesznek az egyének és törzsek mindennapi életében. Úgy tartják, hogy amikor valaki meghal, az alvilágba kerül. Az elhunytak a másik világból figyelhetik az élőket, és megbüntethetik azokat, akik rossz dolgokat cselekednek. Az egyén büntetése lehet betegség, baleset vagy balszerencse, de akár az egész élete sikertelenné válhat. Az ősök megbékítése vagy kegyük elérése érdekében sört, juhot vagy kecskét kell feláldozni számukra.
Eredet A badimó tanÍtásai szerint az ősök szellemei láthatatlanok, csak a gyerekek és az idősek hallják őket. Saját nyelven beszélnek, a szelekkel együtt mozognak. Segítenek az embereknek az egészségük megőrzésében, és jelenlétükkel eldönthetik, hogy valaki egészséges marad-e vagy sem. Számos eset volt, amikor fiatal fiúkat raboltak el, majd amikor azok visszatértek, már teljes mértékben elsajátították a badimók nyelvét. Ezeket a gyerekeket választják ki, hogy a jövőben az ősök küldöttei legyenek. Az első esőzések előtt minden évben hagyományos szertartásokat tartanak, hogy megköszönjék az ősöknek az elmúlt év jó termését. Ezeken a rituálékon hagyományos módszerekkel főznek sört, feláldoznak egy állatot, megfőzik, és elviszik az ősök lakhelyére, a badimong vagy difokeng nevű helyre. A küldöttség otthagyja az ételt, majd később visszatér, hogy megbeszélést folytasson a badimókkal, és összeszedje az áldozati tálakat. A küldöttség elmondja a badimóknak, hogy az adott közösség hogyan él. Ha a badimó elégedett, elmondja a küldöttségnek, hogy milyen elvárásai vannak a közösséggel szemben. Az is a badimó feladata, hogy értesítse a legközelebbi rokonokat, ha valaki meghal vagy haldoklik.
Vallási sokszínűség A badimó keveredik Botswana, Lesotho és Dél-Afrika más hagyományos hitrendszereivel és egyéb vallásával, csak a lakosság kis hányada gyakorolja "tisztán" a kereszténységet.
Jegyzetek
További információk (angol) African Mythology Site page on Badimo Culture of Botswana - history, people, clothing, traditions, women, beliefs, food, customs, family Religion and expressive culture - Tswana Setswana mother tongue: Opportunities and challenges in Namibian schools Culture and Customs of Botswana Postcoloniality, Translation, and the Bible in Africa The State And The Social: State Formation in Botswana and its Precolonial and Colonial Genealogies The Wiley-Blackwell Companion to African Religions
Fordítás
Kategória:Afrikai vallások