Enoch Arnold Bennett angol író, akit leginkább regényíróként ismerünk, aki termékeny módon írt. Az 1890-es és 1930-as évek között 34 regényt, hét novelláskötetet, 13 színdarabot (néhányat más írókkal együttműködve) és egy több mint egymillió szavas napilapot. Cikkeket és novellákat írt több mint 100 újságnak és folyóiratnak, az első világháború alatt a Tájékoztatási Minisztériumban dolgozott és rövid ideig vezette azt, az 1920-as években pedig filmes produkciókat írt. Könyveinek eladásai jelentősek voltak, és korának pénzügyileg legsikeresebb brit szerzője volt.
Bennett egy szerény, de felfelé ívelő családban született Hanley-ben, Staffordshire Potteries-ben. Apja, aki ügyvéd volt, azt tervezte, hogy követi őt a jogi pályán. Bennett apjának dolgozott, mielőtt 21 évesen egy másik londoni ügyvédi irodába került hivatalnokként. Először egy női magazin segédszerkesztője, majd szerkesztője lett, mielőtt 1900-ban teljes munkaidős író lett. Mindig is a francia kultúra, és különösen a francia irodalom híve volt, 1903-ban Párizsba költözött; az ottani nyugodt légkör segített neki leküzdeni intenzív félénkségét, különösen a nőkkel szemben. Tíz évet töltött Franciaországban, ahol 1907-ben feleségül vett egy francia nőt. 1912-ben visszaköltözött Angliába. Feleségével 1921-ben elváltak, és élete további éveit egy új partnerrel, egy angol színésznővel töltötte. 1931-ben tífuszban halt meg, miután meggondolatlanul csapvizet ivott Franciaországban.
Bennett számos regénye és novellája a Staffordshire Potteries kitalált változatában játszódik, amelyet "Az öt város"-nak nevezett el. Határozottan hitte, hogy az irodalomnak hozzáférhetőnek kell lennie a hétköznapi emberek számára, és elítélte az irodalmi klikkeket és eliteket. Könyvei széles közönséghez szóltak, és nagy számban keltek el. Emiatt, és a realizmushoz való ragaszkodása miatt a modernista iskola írói és támogatói, nevezetesen Virginia Woolf, lekicsinyelték őt, és halála után szépirodalmi művei elhanyagoltak lettek. Életében publicisztikai "önsegítő" könyvei jelentős számban keltek el, és drámaíró is volt; a színházban kevésbé teljesített jól, mint a regényekkel, de két jelentős sikert ért el a Milestones (1912) és The Great Adventure (1913) című műveivel.
Margaret Drabble (1974), John Carey (1992) és mások tanulmányai Bennett munkásságának újraértékeléséhez vezettek. Legkiválóbb regényei, köztük az Anna of the Five Towns (1902), The Old Wives' Tale (1908), Clayhanger (1910) és a Riceyman Steps (1923) ma már széles körben elismert jelentős művek.
Élete és pályafutása Korai évek Arnold Bennett 1867. május 27-én született a Staffordshire megyei Hanley-ben, amely ma Stoke-on-Trent része, de akkoriban még különálló város volt.Pound, p. 20; and Swinnerton (1950), p. 9Hahn, Daniel, and Nicholas Robins. "Stoke-on-Trent" , The Oxford Guide to Literary Britain and Ireland, Oxford University Press, 2008. Retrieved 30 May 2020. Enoch Bennett (1843–1902) és felesége, Sarah Ann, született Longson (1840–1914) három fia és három lánya közül a legidősebb gyermeke volt. Enoch Bennett korai pályafutása vegyes szerencsével indult: miután sikertelenül próbálkozott egy kerámiakészítő és -értékesítő vállalkozás működtetésével, 1866-ban posztókereskedőként és zálogházkezelőként kezdett dolgozni. Négy évvel később Enoch apja meghalt, némi pénzt hagyva rá, amellyel egy helyi ügyvédi irodához igazolt; 1876-ban ügyvédként végzett.Lucas, John. "Bennett, (Enoch) Arnold (1867–1931), writer" , Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, 2004. Retrieved 30 May 2020 A Bennettek megrögzött wesleyánus metodisták voltak, muzikálisak, műveltek és társaságkedvelők. Enoch Bennettnek volt egy tekintélyelvű oldala is, de boldog háztartás volt, bár mozgékony: ahogy Enoch ügyvédként egyre sikeresebb lett, a család öt éven belül, az 1870-es évek végén és az 1880-as évek elején négy különböző házba költözött Hanleyben és a szomszédos Burslemben.
1877 és 1882 között Bennett a burslemi Wedgwood Intézetben tanult, majd egy évet a Newcastle-under-Lyme-i gimnáziumban töltött. Jól beszélt latinul, és még jobban franciául;Swinnerton (1950), p. 10. inspiráló igazgatója volt, aki megszerettetette vele a francia irodalmat és a francia nyelvet, ami egész életében kitartott.Drabble, p. 38. Jól teljesített tanulmányaiban, és sikeresen letette a Cambridge-i Egyetem vizsgáit, amelyek akár oxbridge-i tanulmányokhoz is vezethettek volna, de apjának más tervei voltak. 1883-ban, 16 évesen, Bennett otthagyta az iskolát, és – fizetés nélkül – apja irodájában kezdett dolgozni. Idejét megosztotta a nem túl kellemes munkák, például a nappali lakbérszedés és az esti vizsgákra való felkészülés között. Szerényen kezdett írni, könnyebb cikkeket közölve a helyi újságban. Jártassá vált Pitman gyorsírásban,A Pitman-gyorsírás egy angol rövidítési rendszer, amelyet az angol Sir Isaac Pitman (1813–1897) fejlesztett ki. ami nagy keresletnek örvendett a kereskedelmi irodákban,Pound, p. 68 és ennek köszönhetően hivatalnoki állást kapott egy londoni Lincoln's Inn Fields-i ügyvédi irodánál.Pound, p. 71. 1889 márciusában, 21 évesen Londonba költözött, és soha nem tért vissza szülőföldjére.Drabble, p. 45.
Első évek Londonban
A londoni ügyvédi irodában Bennett összebarátkozott egy fiatal kollégájával, John Elanddel, aki szenvedélyesen szerette a könyveket. Eland barátsága segített enyhíteni Bennett veleszületett félénkségét, amelyet az egész életen át tartó dadogás súlyosbított. Együtt fedezték fel az irodalom világát. Azok az írók, akik lenyűgözték és befolyásolták Bennettet, többek között George Moore, Émile Zola, Honoré de Balzac, Guy de Maupassant, Gustave Flaubert és Ivan Turgenyev voltak.Young, p. 8 Folytatta saját írását, és 1893-ban húsz guinea értékű díjat nyert a Tit-Bitstől 'The Artist's Model' („A művész modellje”) című történetéért; egy másik novellát, az 'A Letter Home' („Levél haza”) sikeresen benyújtották a The Yellow Bookhoz, ahol 1895-ben szerepelt Henry James és más ismert írók közreműködésével.Young, p. 9
1894-ben Bennett felmondott az ügyvédi irodánál, és a Woman magazin segédszerkesztője lett. Az évi 150 font fizetés 50 fonttal kevesebb volt, mint amennyit hivatalnokként keresett,, de a pozíció sokkal több szabadidőt hagyott számára első regényének megírására. A magazinnak számos női álnéven írt, például „Barbara” és „Cecile”. Ahogy életrajzírója, Margaret Drabble fogalmaz: Mindenből csinált egy kicsit. Tanult receptekről és babakelengyékről, a sminkelésről, az előkészítésről és a szaladgálásról. Színdarabokat és könyveket recenzált... Több száz olyan témával ismerkedett meg, amelyekre egyébként soha nem került volna sor... a háztartási rovatban megjelentek a következők: „Hogyan neveljünk szakácsot”, „Hogyan tartsuk frissen a petrezselymet”, „Hogyan keressünk pénzt otthon”, „Hogyan fürdessük a babát (első rész)”. A tudás nem vész kárba, hiszen Bennett egyike azon kevés regényírónak, akik együttérzéssel és részletességgel tudnak írni a nők otthoni gondjairól.Drabble, p. 56
A magazin informális irodai élete Bennettnek megfelelt, nem utolsósorban azért, mert élénk női társaságba sodorta, és egy kicsit lazábban kezdett viselkedni a fiatal nőkkel.Drabble, p. 57 Folytatta regényének írását, novellákat és cikkeket írt. Szerényen nyilatkozott irodalmi tehetségéről: egy barátjának ezt írta: „Nincs belső meggyőződésem arról, hogy valaha is többet tudnék alkotni, mint szigorúan véve művészetként közepeset – nagyon is középszerűt”, de tudta, hogy „olyan dolgokat tudna alkotni, amelyeket lelkesedéssel olvasnak, és amelyekről az utca embere azt mondaná a barátainak: »Olvastál már ilyesmit a Mi az?-ban?«”Hepburn (2013), p. 11 Szívesen írt népszerű folyóiratoknak, mint a Hearth and Home, vagy a nagy múltú The Academynek.Drabble, p. 59
Első regénye, az 1896-ban befejezett A Man from the North két évvel később jelent meg John Lane kiadásában, akinek olvasója, John Buchan ajánlotta kiadásra.Drabble, p. 66 Joseph Conrad dicsérő levelet írt a könyvről, és széles körben dicsérték, de Bennettnek a könyv eladásából származó haszna kevesebb volt, mint a gépelés költsége.Young, p. 9; and Drabble, p. 78
1896-ban Bennettet a Woman magazin szerkesztőjévé léptették elő; addigra már teljes munkaidős írói karriert tűzött ki maga elé, de négy évig szerkesztőként is dolgozott. Ez idő alatt két népszerű könyvet írt, amelyeket John Lucas kritikus „megélhetési műnek” (Potboiler) nevezett: Journalism for Women (1898) és Polite Farces for the Drawing Room (1899). Emellett elkezdte dolgozni egy második regényen, az Anna of the Five Towns címűn, amelyben az öt város Staffordshire Potteries enyhe fikcionális változata, ahol Bennett felnőtt.Birch, Dinah (ed). "Bennett, Arnold", The Oxford Companion to English Literature, Oxford University Press, 2009
Szabadúszó; Párizs 1900-ban Bennett lemondott a Woman magazinnál betöltött állásáról, és elhagyta Londont, hogy a bedfordshire-i Hockliffe falu közelében található Trinity Hall Farmon telepedjen le, ahol nemcsak magának, hanem szüleinek és húgának is otthont teremtett. Az Anna of the Five Towns című könyvét 1901-ben fejezte be; a következő évben jelent meg, akárcsak utódja, a Grand Babylon Hotel. Ez utóbbi, a felső társadalmi bűnözésről szóló extravagáns történet, példányban kelt el keménykötésben, és szinte azonnal négy nyelvre fordították le.Carey, p. 153 Ekkorra már elég magabiztos volt a képességeiben ahhoz, hogy ezt mondja egy barátjának: Bár 33 éves vagyok, és még nem szereztem nevet, biztosan tudom, hogy ismert leszek, ráadásul hamarosan. De legenda szeretnék lenni. Azt hiszem, eltökéltem magamban, hogy a munkám soha nem lesz jobb a harmadrangúnál, a magas mércék szerint, de elég ravasz leszek ahhoz, hogy ráerőltessem kortársaimra.Bennett and Hepburn, p. 151
1902 januárjában Enoch Bennett meghalt, miután demenciába süllyedt.Drabble, pp. 88–89 Özvegye úgy döntött, hogy visszaköltözik Burslembe, Bennett nővére pedig röviddel ezután férjhez ment. Eltartottak nélkül Bennett – aki mindig is a francia kultúra híve volt – úgy döntött, hogy Párizsba költözik; 1903 márciusában telepedett le ott.Pound, p. 127 Az életrajzírók találgatnak a pontos okokról. Drabble azt sugallja, hogy talán „valamiféle felszabadulásra számított. Harmincöt éves volt és nőtlen”; Lucas azt írja, hogy szinte biztosan Bennett vágya volt, hogy komoly művészként ismerjék el, ami ösztönözte a költözését; barátja és kollégája, Frank Swinnerton szerint Bennett George Moore nyomdokaiba lépett azzal, hogy „a modern realizmus otthonába” költözött;Swinnerton (1950), p. 14 Reginald Pound életrajzíró szerint „világemberként kezdte pályafutását”. Párizs 9. kerülete volt Bennett otthona a következő öt évben, először a Place Pigalle közelében található rue de Calais-n, majd az előkelőbb rue d'Aumale-n.Drabble, pp. 109 and 150; and Pound, p. 156
A párizsi élet nyilvánvalóan segített Bennettnek leküzdeni a nőkkel szembeni megmaradt félénkségét.Drabble, pp. 105–106 Párizsi tartózkodásának első hónapjaira vonatkozó naplói említenek egy „C”-ként vagy „Chichi”-ként azonosított fiatal nőt, aki kóristalány volt;Bennett (1954), pp. 71–72, 76, 81 and 84–86 a naplók – vagy legalábbis a halála óta megjelent, gondosan válogatott részletek – nem rögzítik a kapcsolat pontos jellegét, de ketten jelentős mennyiségű időt töltöttek együtt.Pound, pp. 128–129; and Drabble, pp. 10, and 105–106