Az aglabidák észak-afrikai (Ifríkija, ma Tunézia) arab emírdinasztia volt, amely – között gyakorolta a hatalmat mint az abbászida kalifáknak elvileg alávetett, gyakorlatilag független helytartói. Az első ifríkijai helytartót, Ibráhim ibn al-Aglabot Hárún ar-Rasíd abbászida kalifa nevezte ki.

Története Frank kérésre zsoldoshadsereget állított fel a spanyol Omajjádok ellen, amely rövid idő után, az észak-afrikai kikötők megszerzése után önálló hajóhaddal is rendelkezett. Fő céljuk a tengeri kereskedelem ellenőrzése volt a Földközi-tengeren.

Zijádat Alláh (817–838) arra készült, hogy elfoglalja Szicíliát, ez ugyanis a vallási vezetők megelégedésére szolgált volna. Szicília híres volt gazdagságáról, 827-ben szálltak partra az aglabida csapatok Mazarában, majd 832-ben Palermót, 842-ben pedig Messinát is elfoglalták. Miután Szardíniat és Máltát is meghódították, a Földközi-tenger egész nyugati medencéjét ellenőrzésük alá vonták. Ezután megkísérelték Itália szárazföldi területeit is muzulmán uralom alá vonni. A velencei flottát 840-ben Tarantónál elpusztították, majd Rómában a Szent Péter-bazilikát kifosztották.

Ifríkíja határai, az egyiptomi Túlúnidák 880-as betörését leszámítva, egyszer sem voltak kitéve komolyabb veszélynek. Az Aglabidák alatt Ifríkíja vallás, gazdaság és kultúra terén is gyarapodott.

Uralmukat végigkísérte az anyaország berbereinek és a helyi hadseregnek, illetve a szicíliai muszlimoknak a folytonos lázongása. 909-ben Ubajdalláh al-Mahdí, az iszmáilita síita Fátimida-dinasztia alapítója buktatta meg őket. Leginkább arról emlékezetes ez a dinasztia, hogy 827-ben megkezdte Szicília elfoglalását a Bizánci Birodalomtól, amit 902-re teljesen végbe is vitt. Az egész térséget folyamatos belső feszültségek jellemezték (arab seregek által szított lázadások). Az emíreknek különösen a fővárosban, Kairuánban, a Magreb akkori legfontosabb kulturális és szellemi központjában kellett szembenézniük az őket nyilvánosan bírálókkal.

Uralkodók

+UralkodóSzületési időHalálozási időÉlethosszUralkodási időUralkodási évekMegjegyzés I. Ibráhim756812 56 évemír: 800 – 812 12 év I. Abdullah783817 34 évemír: 812 – 817 5 év I. Zijádat Alláh788/789838 49–50 évemír: 817 – 838 21 év Al-Aghlab789/790841 51–52 évemír: 838 – 841 3 év I. Mohammed821/822856 34–35 évemír: 841 – 856 15 év Ahmed836/837863 26–27 évemír: 856 – 863 7 év II. Zijádat Alláh837/838864. december 23. 26–27 évemír: 863 – 864 1 év II. Mohammed851/852875. február 16. 23–24 évemír: 864 – 875 11 év II. Ibráhim850. június 27.902. október 23. 52 évemír: 875 – 902 27 év II. Abdullah866/867903. július 23. 36–37 évemír: 902 – 903 1 év III. Zijádat Alláh881/882916 34–35 évemír: 903 – 909 6 év<center>909-től egyiptomi uralom</center>

Az Aglabidák családfája

Források

Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája Aglabida művészet Málta történelme

Kategória:Európai uralkodóházak Kategória:Iszlám történelmi államok Kategória:9. századi személyek Kategória:10. századi uralkodók