A Geek Girl 2024-től sugárzott brit–kanadai drámasorozat, amelyet Declan O'Dwyer rendezett, Holly Smale A lány, akit soha senki sem vett észre című regénye alapján. A főbb szerepekben Emily Carey, Sarah Parish, Emmanuel Imani, Liam Woodrum és Zac Looker látható.
Az Egyesült Királyságban és Magyarországon 2024. május 30-án mutatta be a Netflix. Kanadába ugyanezen a napon a StackTV-n jelen meg.
2025 áprilisában berendelték a második évadot.
Cselekmény Harriet Manners egy tinédzser lány, aki fizikailag és társadalmilag is esetlen; bizonytalan önmagában, ezért könnyű célpontja az iskolai zaklatóknak, akiket Lexi vezet. Támogatást legjobb barátjától, Nat-től, különc szomszédjától, Toby-tól, valamint édesapjától, Richardtól és mostohaanyjától, Annabeltől kap.
Amikor az osztálya megnyer egy versenyt, amelynek jutalma a részvétel a londoni divathéten, Harriet véletlenül felkelti a modellügynökök, Wilbur és Betty figyelmét. Wilbur felajánlja Harrietnek a lehetőséget, hogy az Infinity Models ügynökségnél dolgozhasson, de a lány csak akkor hajlandó elvállalni, ha Nat – aki régóta álmodik a modellkedésről – szintén kap egy esélyt. Ők ketten ezért megszegik az iskolai szabályokat és Harriet szüleinek tiltását, hogy Londonba menjenek a próbára.
Egy szupermodell, Nick biztatása és tanácsai után Nick nagynénje, a divattervező Yuji úgy dönt, hogy Harrietben megvan, amit keres, és őt helyezi új bemutatójának középpontjába. Ez azonban rosszindulatú figyelmet von maga után Poppy részéről, aki Nick álkedvese és korábban a főszereplő modell volt. Harriet igyekszik mindezt titokban tartani Nat elől, akit nem választanak ki modellmunkára.
Harriet és édesapja, Richard titokban elutaznak az első divatbemutatóra Ottawába, Annabel tudta nélkül. Az út során több akadályba is ütköznek, és a káosz közepette Richard elveszíti az állását, de Harrietnek végül sikerül helytállnia, és nagy sikert arat. Amikor azonban Nat és Annabel megtudják, hogy mindezt elhallgatták előlük, mindketten csalódottak és dühösek. Ettől eltekintve minden úgy tűnik, jól alakul: Harriet és Nick randizni kezdenek. Ez viszont újabb támadásokat vált ki Poppyból, akinek áskálódása oda vezet, hogy egy parfümreklám forgatásán minden félresikerül, és Harriet úgy dönt, felhagy a modellkedéssel.
Az Infinity Models vezérigazgatója, Jude gyorsan Poppyt teszi Harriet helyére a következő eseményre. Wilbur megpróbálja elsimítani a konfliktusokat, de végül tiltakozásképp felmond az ügynökségnél. Visszatérve az iskolába, Harrietet ismét zaklatják a többiek, de Toby és Nat támogatásával végül kiáll magáért. Nick és Wilbur közben elérik, hogy Yuji újra felvegye Harrietet. Ezúttal, barátai és családja teljes támogatásával, Harriet újra megpróbálja a modellkedést. A bemutató hatalmas siker lesz – kisebb bonyodalmak ellenére – és Harriet végül megtanulja elfogadni önmagát: egyszerre divatmodellként és okos, geek lányként.
Szereplők Szereplők Színész Magyar hangA stáblistán szereplő infók alapjánHarriet MannersEmily CareyKádár KingaJude PaigntonSarah ParishNáray ErikaWilbur EvansEmmanuel ImaniMárkus SándorNick ParkLiam WoodrumKatona Péter DánielToby PilgrimZac LookerKenéz ÁgostonRichard MannersTim DownieHorváth-Töreki GergelyAnnabel MannersJemima RooperKis-Kovács LucaPoppy Hepple-CartwrightDaisy JelleyStaub ViktóriaNatalie GreyRochelle HarringtonPekár AdriennYuji LeeSandra Yi SencindiverLexiMia JenkinsHermann LillaMiss LordAlana BodenFarkas FanniLiv Madeleine PriceUrbán-Szabó FanniMillieAlexandra ChavesMaiaHersha VerityBettyHebe BeardsallKardos EszterMr FiennesJames MurrayRada Bálint
Magyar változat Magyar szöveg: Sárai Erika Hangmérnök: Kertész Bertalan Vágó: Simkóné Varga Erzsébet Gyártásvezető: Cabello-Colini Borbála Szinkronrendező: Szalay Éva Produkciós vezető: Várkonyi Krisztina
A szinkront a Mafilm Audio Kft. készítette.
Epizódok
A sorozat készítése 2023 januárjában bejelentették, hogy a Netflix berendelte Holly Smale A lány, akit soha senki sem vett észre című regényének tízrészes adaptációját. A sorozatot a Corus Entertainment Waterside Studiosa készíti a Nelvanával közösen, a Corus pedig a kanadai televíziós és streaming jogokat birtokolja. A produkció brit–kanadai koprodukció, amelyet a RubyRock Pictures és az Aircraft Pictures gyárt, a producerek között pedig Zoë Rocha (RubyRock) és Anthony Leo, valamint Andrew Rosen (Aircraft) szerepelnek. 2023 júniusában megerősítették, hogy Emily Carey alakítja a főszereplő Harriet Manners karakterét. A szereplőgárdához csatlakozott még Sarah Parish, Emmanuel Imani, Liam Woodrum, Zac Looker, Tim Downie, Jemima Rooper, Daisy Jelley és Rochelle Harrington is.
A forgatás 2023 júniusának elején kezdődött Angliában, majd később Kanadában folytatódott. Júliusban Ottawában forgattak, ami a sorozatban is a történet helyszíneként szolgált. A produkcióban John Rocha korábbi kollekcióiból, valamint Simone Rocha terveiből is szerepelnek ruhadarabok.
2025. április 30-án a Netflix bejelentette, hogy a sorozatot második évadra is megújították, és a gyártást a Boat Rocker Media veszi át a Corus Entertainmenttől. A megállapodás részeként a Boat Rocker megszerezte az első évad forgalmazási jogait is a Corustól.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2024-ben bemutatott kanadai televíziós sorozatok Kategória:2024-ben bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:Brit írók művei alapján készült televíziós műsorok Kategória:A Netflix angol nyelvű saját gyártású műsorai