II. Abd el-Aziz hafszida szultán 1394-től haláláig.

Élete III. Ahmad hafszida szultán fia és utóda. Uralkodása elején először rokonságán belüli lázadásokkal kellett szembenéznie Bone, Sfax, Bougie és Constantine városokban, valamint helyi dinasztiákkal Tripoliban, Gafsában és Biskrában. A béke helyreállítása előtt a beduinokat is ismételten meg kellett hódítani. Később egy adóreform és a kisiparosok támogatása révén Abd el-Aziz. sikeresen próbálta fellendíteni a birodalom gazdaságát. Ezt a célt szolgálták a Szicíliával, az olasz tengeri köztársaságokkal és Aragóniával kötött kereskedelmi szerződések is. A kereskedelmet azonban jelentősen megnehezítette a Hafszida-dinasztia fokozódó kalózkodása. Miután Aragónia partvidékét fosztogatták, komoly feszültségek és keresztény ellentámadások következtek. Egy keresztes hadjárat az Ifrīkijai Hafszida Birodalom ellen azonban végül elkerülhető volt.

A birodalom pacifikálása lehetővé tette az aktív külpolitikát, amely elsősorban az algériai Abdalwadidák ellen irányult. Algír már 1410-ben elfoglalásra került, 1411-ben pedig az Abdalwadidák kénytelenek voltak elismerni a Hafszidák fennhatóságát. Emellett a Hafszidák befolyása Marokkóra és az andalúziai Granadában uralkodó Naszridákra is kiterjedt. Abd el-Aziz uralkodásának végén azonban ismét konfliktusok alakultak ki Aragóniával. 1424-ben Aragonia kifosztotta a Kerkenna-szigeteket, de II. Abd el-Aziz legyőzte őket egy Djerbán végrehajtott partraszállás során.

A keresztény tengeri hatalmakkal fennálló konfliktusok ellenére a szultán virágzó gazdasága kiterjedt építkezéseket tett lehetővé. Többek között jelentősen kibővítették Tunisz vízellátását, valamint felépült a Bardo-palota is (1420). A művészetet, irodalmat és tudományt szintén támogatta.

Abd el-Aziz hosszú, 40 éves uralkodás után hunyt el egy, az Abdalwadidák elleni hadjárat során, Tlemcen városa előtt 73 éves korában. Utódai unokái lettek: IV. Muhammad (1434–1435) és Oszmán (1435–1488).

A Hafszidák családfája

Fordítás

Források Ulrich Haarmann: Geschichte der Arabischen Welt. Herausgegeben von Heinz Halm. 4. überarbeitete und erweiterte Auflage. C. H. Beck, München 2001, (Beck's historische Bibliothek). Stephan Ronart, Nandy Ronart: Lexikon der Arabischen Welt. Ein historisch-politisches Nachschlagewerk. Artemis Verlag, Zürich u. a. 1972, .

Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája

Kategória:Hafszidák Kategória:1361-ben született személyek Kategória:1434-ben elhunyt személyek