V. Mohammad hafszida szultán 1494-től haláláig, egy olyan időszakban, amikor a dinasztia gyengülésnek indult az elhúzódó belső konfliktusok és két nagy birodalom — a spanyol és az oszmán — növekvő hatalma miatt, amelyek Észak-Afrika partvidékeit kívánták megszerezni.

Élete 1494-ben, II. Zakarijá hafszida szultán halálát követően lépett a trónra. Uralkodását érintette a spanyolok terjeszkedése. A spanyolok már a 14. század elején megjelentek Észak-Afrikában. 1510 januárjában elfoglalták Bougiát (Bejáját), majd Tripolit is, ami jelentősen meggyengítette a Hafszidák dinasztiájának tekintélyét. 1511-ben Mohammad visszaverte a spanyolok Djerba elleni partraszállását, ám a spanyolok veresége inkább a szomjúságnak, mint a szultán katonai erejének volt köszönhető, különösen, hogy ugyanebben az időben meghiúsult egy Tripoli visszafoglalására indított hadjárata is. 1516-ban Algír is a spanyolok célpontja lett: egy kis szigeten erődöt, a Peñónt építették, hogy onnan lőhessék a várost, és megakadályozzák az utánpótlást. Az algíri lakosok azonban nem bíztak többé a Hafszida szultánban, és segítséget kértek a török kalóztól, Arudzs Reísztől, akit alkalmasabbnak tartottak a város védelmére. Ettől kezdve a szultán, aki engedélyezte, hogy Arudzs és testvére, Hajreddin Barbarossa az ő területeiről működjön, rádöbbent, hogy ezek a félelmetes kalózok nem szövetségesek, hanem fenyegetést jelentenek uralmára, mivel határozott ellenállásuk a keresztény megszállókkal szemben sokkal vonzóbbá tette őket a muszlimok számára, mint a hanyatló hatalmú szultánt. Mohammad tehát most két rettegett ellenséggel kellett, hogy megküzdjön a tengeren, miközben a Hafszidák flottája mindig is gyenge pontja volt a birodalomnak. Feladva a tengerháborút, a szultán nyugati tartományokra összpontosított, amelyeket Hajreddin Barbarossa fenyegetett, ám a belföldi lakosság, amelyre számított, elpártolt tőle. Nem tudta megakadályozni, hogy Djerba 1520-ban a spanyolok kezére kerüljön, majd 1522-ben Bône és Bougia is az oszmánok uralma alá essen.

Mohammad 32 éves uralkodás után 1526-ban halt meg. Egy művelt és jóindulatú, de gyenge szultán képét hagyta maga után, aki sem a külső megszállókat nem tudta visszaverni, sem a belső lakosságot nem tudta irányítása alatt tartani. A Hafszidák ezután soha többé nem uralkodtak teljes függetlenséggel. A trónon fia, VI. Muhammed követte.

A Hafszidák családfája

Fordítás

Források Hichem Djaït, Farhat Dachraoui, Mohamed Talbi, Abdelmajid Douib et M'hamed Ali M'rabet, Histoire générale de la Tunisie, vol. II « Le Moyen Âge », éd. Sud Éditions, Tunis, 2008, pp. 385-386 Hans Joachim Kissling, Frank Ronald Charles Bagley, Bertold Spuler, Nevill Barbour, J. Spencer Trimingham, Hellmut Braun et Herbert Härtel, The Last Great Muslim Empires, éd. Brill, Leyde, 1969, pp. 126-127 Habib Boularès, Histoire de la Tunisie, éd. Cérès, Tunis, 2011, p. 328 ()

Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája

Kategória:Hafszidák Kategória:A 15. században született személyek Kategória:1526-ban elhunyt személyek