bélyeg|300px|Hivatalnoki vizsga a idején A kínai császári vizsgarendszer csaknem két évezreden át a kínai társadalom uralkodó elitjének, az állami bürokrácia tagjainak kiválasztási mechanizmusa volt. Ezek a vizsgák jelentették a társadalmi felemelkedés legfontosabb útját, és így a művelt osztályok tagjai számára a központi életcélt. Teljesítményközpontú jellegük miatt meritokratikus jelleget kölcsönöztek a nagyrészt abszolutista birodalomnak.
A többszintű vizsgarendszerben helytálló jelöltek a közigazgatás alacsonyabb és magasabb tisztségeinek várományosai lehettek. Ilyen vizsgákat először az i. e. 2. század közepén tartottak, és a rendszer fennmaradt egészen a mandzsu végső szakaszáig, 1905-ig.
A vizsgarendszer az ázsiai típusú kínai társadalom rendkívüli stabilitásának egyik fontos tényezője, a hagyományos kultúra és értékrend megőrzésének eszköze volt, mégpedig konfuciánus értelemben. A vizsga szempontjából legfontosabbak a klasszikus könyvek tartalmának szó szerinti tudása, a konfuciánus kormányzóideál megtestesítése; a felettesekhez való feltétlen hűség, bölcs ítélőképesség, megvesztegethetetlenség, magánéleti feddhetetlenség voltak. Az alapvető állandóság mellett a századok során azonban jelentős változások is történtek a rendszerben.
A vizsgarendszer sokáig lehetővé tette a stabilitás és társadalmi mobilitás eszményi összehangolását a hatalmas birodalomba, azonban a társadalmi haladás szempontjából nagy hiányosságai is voltak: a jelöltek formális kritériumoknak megfelelő, de a tisztviselők előtt álló gyakorlati feladatok szempontjából értelmezhetetlen dolgozatokat írtak. A konfuciánus ideáloknak sem felelt meg a rendszer valósága, mivel az általános korrupció erre is kiterjedt, és a vizsgaeredményeket, a címeket és rangokat gyakran áruba bocsátották.
A huszadik század elején megszűnt vizsgarendszer több mint egy évezreden át a művelt kínaiak gondolkodásának a középpontjában állt, ezért emléke továbbra is erősen él. Az asszociatív gondolkodásmód, a ravasz problémákon való töprengés, a váratlan és szellemes reflexió jellemző a mai kínai gondolkodásmódra is, ezért a kínai szépirodalomban és a köznapi érintkezésben egyaránt gyakran bukkan fel a vizsgák szelleme.
Története bélyeg|300px|A legfelső szintű vizsga, a palotavizsga a idején
A Han-dinasztia kora (i. e. 206 – i. sz. 220) A hivatalnokvizsgák rendszere a Han-dinasztia idején (i. e. 220—206) keletkezett. Az állami hivatalnokok kiválasztásának addig hagyományos módja volt, hogy a főrangúak a köréjük gyűlt írástudók közül ajánlottak tehetséges személyeket feletteseiknek, végső soron a császárnak. Így már a vizsgarendszer kialakulása előtt is kerülhettek tanácsadói vagy nevelői posztokra nem arisztokrata származású személyek. Közülük például nevezetes (i. e. 201—169), aki rendkívüli tehetsége révén már fiatalon magas rangot kapott az udvarban.
A Han-dinasztia alapító császára, i. e. 196-ban felszólította a tartományi kormányzókat, hogy küldjék az udvarba saját vidékük feddhetetlen tehetségeit. Hasonló „tehetségkutatásra” később még többször is sor került. A vizsgarendszer születését rendszerint i. e. 165-re szokták datálni, amikor a dinasztia harmadik uralkodója, a palotába gyűlt írástudókat maga vizsgáztatta. Az írásos vizsgaalkalmak i. e. 134-től váltak rendszeressé. Akik a vizsgán megfeleltek, azok esetenként nyomban birtokkal és jelentős jövedelemmel járó tisztséget kaptak, de a sikeres vizsgát tett írástudók javarésze az udvarnál várta, amíg valamely poszt megüresedett.
Az oktatás csak a vizsgák után kezdett intézményesülni. I. e. 124-ben iskolát létesítettek, amelyben a hivatali posztra nem került, de a klasszikus szövegek ismeretében kiváló írástudók konfuciánus könyveket oktattak. A tanulók egy év után vizsgát tehettek, s ennek nyomán hivatali posztot kaphattak. A Keleti (vagy Kései) Han-dinasztia idején már öt fakultáson folyt az oktatás, és mintegy harmincezer hallgatója volt. A versenyben való részvételhez rangos ajánlóra volt szükség. A befolyásos arisztokrata családok természetesen privilegizálták a maguk számára a legfontosabb posztokat, ezért maga a vizsga intézménye is egyre inkább hatalmi harcok martaléka lett. (Számos kutató emiatt a vizsgarendszer megszületését csak évszázadokkal későbbre, a idejére (589—618) teszi.)
Maguk a Han-kori császári rendelkezések hol eleve kirekesztik a közrendűek toborzását, hol épp ellenkezőleg fölszólítanak rá, hogy közrendűeket is ajánljanak, ha arra érdemesek. A vizsgarendszer már ekkor is többszintű volt a (tartományi székhelyeken és a fővárosban tartották a vizsgákat). Az utolsó lépcsőben, a palotavizsgán az udvar egységes szempontjai érvényesültek. Igyekeztek a konfuciánus kormányzási elvek gyakorlati megvalósítására, és a klasszikus művek gyakorlatba való átültetésének képességét tekintették elsődlegesnek, nem mint később, az irodalmi tehetséget. A vizsgák hozzájárultak a hivatalnoki uralkodó osztály kialakulásához.
A kinevezéseknél a császár igen korán érvényesítette az összeférhetetlenségi elveket az összefonódásoknak és a nepotizmusnak az elkerülése, végső soron az uralkodó egyszemélyi hatalmának erősítése érdekében. A 2. századtól kezdve nem lehet senki kerületi inspektor a saját szülőföldjén, sem a szülőföldje inspektorának szülőföldjén, sem azon a vidéken, ahonnét a felesége származik, hogy ne építhessen ki hely hatalmi bázist. A vagyonos nemzetségek azonban természetesen folyamatosan törekedtek az udvarnál és vidéken egyaránt saját hatalmuk megerősítésére, ezért a pártatlan kiválasztás elve minduntalan sérült.
A Han-dinasztia bukása utáni Három királyság korában (220—265) újabb erőfeszítések történtek a közigazgatási apparátus megújításár. Az északi állam császára, (uralkodott 220—227; Cao Pi néven tehetséges költőként is nevezetes) minden kerületben kijelölte egy személyiséget, akinek feladat lett a helyi tehetségek és feddhetetlen erkölcsű személyek kiválasztása. Százezer emberből egyet jelöltek a hivatali posztokra. A megfeleltek kilenc osztályba sorolva kaptak hivatali rangokat. Ezek a hivatalnoki osztályok egyben a kínai császárság hivatali rangjainak a 20. századig fennálló tagozódásának megteremtését is jelentették. Minden osztályba elöljárók és beosztottak tartoztak, vagyis tulajdonképpen 18 osztályra oszlott a hivatalnoki réteg, később fő- és alrangúakat is megkülönböztettek, tehát a ranglétrának hamarosan már 36 foka lett.
A vizsgarendszert a Kínát újra egyesítő uralma idején (589—618) szervezték újjá a dinasztiaalapító császár 599-ben kiadott rendelete nyomán; az első vizsgákat a hagyomány szerint 606-ban tartották. Számos történész ekkortól számítja a kínai császári vizsgarendszer születését.
A Tang-dinasztia kora (618–907) A rendszer a Kína egyik fénykorát jelentő Tang-dinasztia (618–907) idején teljesedett ki. Ekkoriban az írástudók osztályának fiai szinte mind vizsgát tettek, és hivatali posztok várományosai lettek. A vizsgán továbbra is elsősorban a klasszikus művek ismeretét kellett bizonyítani, de történelmi ismereteket, a régi és új szertartásokban való jártasságot is megköveteltek. Katonai vizsgákat is tartottak, amelyeken például az íjászat, lovaglás, és más katonai erények terén kellett bizonyítani. A költészetet, zenét és táncot támogató (713—756) urama alatt a vizsgákon is a költői tehetség kerül az első helyre. Ekkor rövid ideig taoizmusból is lehetett vizsgát tenni. A korabeli irodalomban számtalan példát találjuk a vizsgán fényes sikert aratott, vagy éppen keserű kudarcot szenvedett ifjak sorsára.
Ekkortól alakult ki az ágazatok szerinti vizsgák rendszere. A legnagyobb becsülete a klasszikus művekben való jártasságuknak volt. Fontos volt a kalligráfia, a matematika, valamint a jog is, de időnként számos más ágazatban is lehetett vizsgát tenni. A palotavizsgán általában maga a császár adott témát a vizsgadolgozathoz: klasszikus műből vett néhány szavas idézetre kellett annak mélyebb értelmét taglaló költeményt és értekezést írni. A vizsgabiztosok gyakran tévedtek, például , korának legnagyobb költője többször is megbukott.
A Tang-kortól kezdve nagy szerepet játszanak a társadalomban a vizsga révén kiemelkedettek. A 7—9. században igen nagy volt a társadalmi mobilitás. Az összes hivatalnoki kinevezés 36,7%-a a vizsgán eredményesen szerepeltek közül kerül ki, s közöttük előfordulnak közrendűek is. Az oktatás egységes rendszere még nem alakult ki, a tanintézmények és a vizsgakövetelmények nincsenek összhangban egymással. Az oktatás még főként egyénileg folyt.
A -dinasztia kora (960—1278) Az oktatási rendszer és a vizsgák összhangja a idején (960—1278) valósult meg. Az állami egyetem végzősei közül a legjobbak azonnal hivatali rangot kaptak, a közepesek a fővárosi vizsgát eredményesen letett más írástudókkal voltak egyenrangúak, a többiek pedig csak a fővárosi vizsgákon való részvételre szereztek jogot. Sokan továbbra is előkelő származásuk révén jutottak magasra, de a kor a tudományos érdemek magasabb értékelését hozta magával.
Az irodalmi és műveltségi vizsgán Konfuciusz Beszélgetések és mondások című művéből tíz idézetet kellett fejből kiegészíteni, klasszikus szövegek egy-egy részletének összefoglalását kellett megadni írott esszéformában. Öt különféle probléma megoldására kellett esszét írni, melyben a jelölt műveltségét, éles eszét és irodalmi képességeit egyaránt bemutathatta. Ezenkívül írni kellett egy értekezést, egy költői leírást és egy kötött formájú, adott témájú verset is. A Han-kortól kezdve fejből kellett tudni több klasszikus könyvet, de ezek sora idővel változott. A Tang-korban még lehetett egy kanonikus mű alapján vizsgázni, a -korra azonban már általában legalább hat alapmű szerepelt a kötelező listán. A mai értelemben vett gyakorlati alkalmasság bizonyítása nem szerepelt a vizsgán, csak a morális értékeket és az asszociatív gondolkodásmódot, a hagyományos témáknak továbbgondolását értékelték. Mindenesetre a klasszikusok tudását alkalmazni kellett gyakorlati problémákra.
A -korban szerepeltek először bizonyos természettudományos ismeretek a vizsga anyagában, bevezették az orvosi vizsgákat is. Ekkor más a sikeres vizsgázók nyerik el az összes központi és helyi hivatali posztoknak több mint a felét. 992-ben császári rendelet engedélyezte a kereskedők és a „vegyes foglalkozásúak” részvételét a vizsgákon. A hivatali hatalom a széles körben elfogadott korrupció révén ekkor gyors meggazdagodást is jelentett, a vizsgát tett írástudók tehát gazdasági hatalmat is szereztek. A vizsgákon sikertelenül szerepelt, vagy hivatali szolgálatba nem lépett írástudók hagyományos foglalatossága, hogy gazdag házak ifjak készítik fel a vizsgákra. A gazdagsághoz tanuláson, vizsgán szerzett rangon, hivatali pozíción keresztül vezetett az út. A könyvnyomtatás elterjedésével sokaknak volt módja hozzájutni a szükséges könyvekhez (a 10. században kétszer is kinyomtatták a legfontosabb klasszikusokat), így a műveltség általánosabb lett.
Maga az írástudás azonban a kínai történelem során a 20. század második feléig mindig igen kevesek privilégiuma volt. Az amúgy is nehezen megtanulható írás változott is, a régen keletkezett klasszikus könyvek írásmódja a nyelvfejlődéssel archaikussá vált, ezért azokhoz rengeteg kommentárt is szerkesztettek. A Déli -dinasztia idején (1127—1278) már bárki jelentkezhetett a vizsgára, de csak aki gyermekkorától olyan környezetben élt, ahol az esszé- és versírás szabályait elsajátíthatta, annak lehetett érdemi teljesítménye a megmérettetésen.
Reformjavaslatok