LeToya Luckett, amerikai R&B énekesnő, színésznő. 1993-tól 1999. végéig a sikeres Destiny's Child lányegyüttes, 2001. és 2003. között tagja volt − továbbá a Houstonban található „Lady Elle” divatüzlet tulajdonosa.

Pályafutása

2006. elején Luckett szólókarrierbe kezdett, és debütáló kislemezével, a „Torn”-nal az amerikai slágerlisták Top 40-es és az R&B-listák Top 3-as listájára került. Júliusban Luckett saját címmel megjelent debütáló albuma egy hétig vezette az amerikai slágerlistákat, több mint 165 000 példányban kelt el egy hét alatt. Decemberben platinalemez minősítést kapott az 1 000 000 példányban eladott album után.

1993-ban Luckett tagja lett a "„Girls Tyme” csoportnak. A Columbia Recordsszal kötött lemezszerződés miatt a csoport nevét Destiny's Childra változtatták. Beyoncé Knowles, Kelly Rowland és LaTavia Roberson is az együttes tagjai voltak. 1998-ban a zenekar azonnal világsikert aratott debütáló kislemezével, a „No No No”-val. Ezt további kislemezek követték. Ezzel egy időben a Destiny's Child két albumot adott ki: a „Destiny's Child”-ot (1998) és a „The Writing's on the Wall”-t (1999).

A bomlás utáni első kiadványukkal, a 2000-es listavezető slágerükkel, a „Say My Name”-mel, (amelyen a Destiny's Child új felállásban közreműködött), a zenekar végleg popfenomenná vált. A „Say My Name”-mel a csoport két Grammy-díjat nyert. A zenekar 2001-ben adta ki a „Survivor”, 2004-ben a „Destiny Fulfilled” című albumot; végül 2005-ben feloszlott.

Luckett megalapította saját R&B lánycsapatát. A duó másik tagja Naty Quinones lett. A triót kvartetté alakították. Tiffany Beaudoin lett negyedik tag. A zenekar elkezdett dolgozni debütáló albumán. Amikor azonban 2003-ban konfliktusok merültek fel a lemezkiadóval és a zenekar szóvivője bejelentette a feloszlást. 2004-ben Luckett úgy döntött, hogy szólóelőadóként folytatja karrierjét. Lemezszerződést írt alá a Capitol Recordsszal, majd ezt követően számos filmzenében is benne volt. 2005 elején két promóciós kislemezt adott ki, a „You Got What I Need”-et és az „All Eyes on Me”-t, amelyek kezdetben csak a rádiókban szóltak, és csak bakeliten voltak elérhetők. 2006-ban jelent meg első szólóalbuma, a „LeToya”. Az album az amerikai albumlisták első helyén debütált, és már az első héten több mint 165 000 példányban kelt el. A második kislemez, a „She Don't”, a 17. helyet érte el az R&B listákon. második stúdióalbuma a „Lady Love” 2009-ben jelent meg. Harmadik albuma, a „Back 2 Life” volt.

Diszkográfia

Studióalbumok LeToya (2006) Lady Love (2009) Back 2 Life (2017)

with Destiny's Child Destiny's Child (1998) The Writing's on the Wall (1999)

Filmek

Év Cím Szerep Megj. 1999 Beverly Hood Girl #32010 Preacher's Kid Angie King Killers Amanda 2012 Note to Self Paula Whittaker 2014 From the Rough Stacey Where's the Love? Rose tévéfilm Heavenly Match Reverend LaRonda „Ronnie” Mason tévéfilm Drumline: A New Beat Dr. Nia Phillips tévéfilm Seasons of Love Kyla Morris tévéfilm 2015 Love Is a Four-Letter Word Tandi tévéfilm Lucky Girl Selena Jackson 2016 Addicted to You Indigo Brown tévéfilm 2018 Down For Whatever Tracy tévéfilm Rosalind Phoebe rövidfilm 2019 All the Way with You Andrea 2020 Until We Meet Again Tiffany 2021 Seven Deadly Sins (filmsorozat) - tévéfilm 2022 Line Sisters Valerie tévéfilm The Great Holiday Bake War Brianna tévéfilmA Miracle Before Christmas Mercedes Wright tévéfilm 2023 Renaissance: A Film by Beyoncé önmaga - 2024 One Night Stay Milan tévéfilm TBA Dionne Dionne Warwick

Díjai 2000: „Say My Name”, Destiny's Child − 2 Grammy-díj

Jegyzetek

Források https://letoyaluckettofficial.com/ https://madamenoire.com/1361864/happy-43rd-and-fine-birthday-to-actress-and-singer-letoya-luckett/ https://madamenoire.com/1203249/letoya-luckett-removes-wife-from-her-instagram-bio/ https://deadline.com/2016/09/rosewood-letoya-luckett-camille-spirlin-season-2-cast-1201818700/

Fordítás

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Élő személyek Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Houstoniak Kategória:R&B-énekesek Kategória:Afroamerikaiak