A budapesti 135A jelzésű autóbusz a Millenniumtelep HÉV-állomás és a Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedik mindenszentek környékén, a 135-ös busz sűrítése céljából. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemelteti.

Története

A Soroksár-buszt felváltó 135-ös és a 135A jelzésű járatot 2014. január 1-jén indították a Millenniumtelep HÉV-állomás és a Kertvárosi körút (135A), illetve az Auchan áruház (135) között. Az új járatokat a BKK utazási feltételeinek betartása mellett díjmentesen lehetett igénybe venni. A 135A kizárólag ünnepnapokon közlekedett, ekkor az alapjárat közlekedése az Auchan áruház zárva tartása miatt szünetelt. 2015-ben a vasárnapi boltzár kötelező bevezetésével az alapjárattól eltérő üzemidőben közlekedő, áruházakat nem érintő betétjáratok önálló jelzése megszűnt, így a 135A helyett március 15-étől a rövidített 135-ös buszok indultak. A betétjárat utolsó üzemnapja 2015. január 1. volt.

2023-ban és 2024-ben ezzel a viszonylatjelzéssel ideiglenes körjárat közlekedett a Tárcsás utcai vasúti átjáró lezárása miatt. 2025. november 2-án a 135-ös ünnepnapi útvonalán (Millenniumtelep – Szentlőrinci úti lakótelep) sűrítő betétjárat közlekedett 135A jelzéssel a megnövekedett temető forgalom miatt. A 2014–15-ös útvonalhoz képest eltérés, hogy a Kervárosi körút helyett a Szentlőrinci úti lakótelepig rövidítve közlekedett, továbbá hogy Újtelepen a korábban nyolcast leíró útvonal helyett mindkét irányban a Tartsay utca – Köves út – Újtelep út – Szent László utca – Buszforduló utca útvonalon haladt.

Útvonala Szentlőrinci úti lakótelep felékeretnélküli|300pxMillenniumtelep H vá. – Haraszti út – Tájkép utca – Hunyadi utca – Grassalkovich út – szervizút – Templom utca – Tárcsás utca – Könyves utca – Alsóhatár út – Külső Vörösmarty utca – Tartsay utca – Köves út – Újtelep út – Szent László utca – Buszforduló utca – Szentlőrinci úti lakótelep vá. Millenniumtelep feléSzentlőrinci úti lakótelep vá. – Szent László utca – Újtelep út – Köves út – Tartsay utca – Külső Vörösmarty utca – Vörösmarty utca – Előd utca – Vágóhíd utca – Alsóhatár út – Könyves utca – Tárcsás utca – Tisza utca – Rézöntő utca – Templom utca – Grassalkovich út szervizútja – Hunyadi utca – Tájkép utca – Haraszti út – Millenniumtelep H vá.

Megállóhelyei

! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- |0||Millenniumtelep Hvégállomás||24 |align=left| |- |2||Orbánhegyi dűlő||23 |align=left| |- |3||Szent István utca H||22 |align=left| |- |5||Zsellér dűlő (↓)Grassalkovich út (↑)||20 |align=left| |- |6||Gyáli-patak||18

|7||Soroksár, Hősök tere H||17 |align=left| |- |8||Erzsébet utca||16 |align=left| |- |9||Tárcsás utca||15 |align=left| |- |∫||Templom utca 6.||14 |align=left| |- |11||Csillag utca||12

|12||Gombosszeg köz||11

|13||Alsó határút||10

|15||Vörösmarty utca||∫ |align=left| |- |∫||Előd utca||9 |align=left| |- |∫||Előd utca||8 |align=left| |- |16||Erzsébeti temető||7 |align=left| |- |17||Szent László utca||6 |align=left| |- |19||Jahn Ferenc Kórház||5 |align=left| |- |20||Mesgye utca||3 |align=left| |- |∫||Maros utca||3 |align=left| |- |21||Dinnyehegyi út||2 |align=left| |- |22||Szent László utca / Újtelepi út||∫ |align=left| |- |∫||Szent László utca / Újtelep út||1 |align=left| |- |23||Szentlőrinci úti lakótelepvégállomás||0 |align=left|

Jegyzetek

Megjegyzések

Források

Kategória:Budapest időszakos autóbuszvonalai Kategória:Budapest XX. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XXIII. kerületének közlekedése