Bartók Ilonka (férjezett nevén Kopland) (1901. december 21. – 1980. március 24.) magyar zongoraművész, zenepedagógus, Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész és népzenekutató unokahúga.

Élete

Magyarországon született és nevelkedett, zeneszerető és -értő családban. Már hatéves korában zongoraleckéket vett, és olyan kiemelkedő mesterek tanították, mint rokona, Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán. 1923-ban szerezte meg zenetanári képesítését. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte.

1923-ban Takács Margit meghívására látogatott el először Bergenbe, ahol zongoristaként egy zenei kvartett tagjaként lépett fel. Véglegesen 1930 körül telepedett le Norvégiában, ahol a Norvég Állami Rádió munkatársa lett mint programközvetítő, kísérő és zenei szólista. Évtizedeken át aktív tagja volt a Bergeni Filharmonikus Zenekarnak, valamint több népszerű rádióműsort is vezetett, mint például a hétfő délután sugárzott Albumblader. Ebben a műsorban különböző nemzetek, korszakok és stílusok zenei repertoárját ismertette meg a hallgatókkal. Népzenei előadásokat „iskolarádió” keretein belül is tartott, amit a norvég rádió különösen az iskolák számára szervezett. Az ismeretterjesztő műsorokat a tanulók rendes tanóra gyanánt hallgattak meg.

1931-ben házasságot kötött a Telemark megyéből származó Halvor Kopland tengerésztiszttel. Bergeni otthonuk a regionális és nemzetközi zenei élet fontos találkozóhelyévé vált, ahol számos művész, zeneszerző és mecénás megfordult. 1935. aug. 10. 9. o. Bergen városában Bartók Ilonka szigorú, ugyanakkor elhivatott zenepedagógusként vált ismertté. Tanári pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek értő zenei oktatására, melyre különösen büszke volt. Az általa összegyűjtött gyermekdalokból készült zenei kötet a Mor, la oss spille! címmel hosszú ideig fontos szerepet töltött be a norvég alapfokú zeneoktatásban. 1971-ben, 70. születésnapja alkalmából interjút adott egy helyi, bergeni újságnak, amelyből megtudhattuk, hogy több mint tízezer koncertet játszott pályafutása során. 1977-ben V. Harald norvég király arany fokozatú szolgálati érdemrenddel tüntette ki, ezzel is elismerve a norvég zenei életben végzett munkásságát.

Emléke

Tiszteletére 2024-ben emléktáblát helyeztek el a Bergeni Városi Zeneiskola központi épületében. Az emléktábla állítását az oslói Magyar Nagykövetség, a Bergeni Magyar Egyesület és a Bergeni Városi Zeneiskola együttműködésben valósította meg. Az emléktáblát Baráth Fábián magyar képzőművész készítette.

Jegyzetek

Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar emigránsok Norvégiában