A vasútbiztonság értelmezésébe a munkabiztonságon kívül általános közhasználatban a munkaegészségügyet, a vasúti közbiztonságot és vagyonvédelmet is beleértik, ez azonban hivatalos norma értelmezésnek nem része.

Ez ezért a lap kizárólag a munkabiztonsági értelmezésével és feladataival, illetve előírásaival foglalkozik.alt=Baleset|bélyegkép|Baleset Vasútbiztonság: A kötött pályás, azaz a vasútüzemi, a vasútépítési és a fenntartási, illetve a járműjavítási munkák biztonsági követelményeire vonatkozó előírások összessége. A vasút veszélyes üzemi körülményei fokozott figyelmet igényel, mint áru- és személyszállítás tekintetében. A jogi normákat ágazati minisztérium biztonsági szabályzatban foglalták össze. Egyes előírások megszegése vasúti szabálysértésnek minősülnek.

Vasúti szabálysértést követ el:

Vasútállomásnak, illetve megállóhelynek az utasok használatára meg nem nyitott részébe engedély nélkül belép, vasúti pályaudvaron a vágányokon átjár, kivéve, ha ezt a vonat megközelítése vagy elhagyása teszi szükségessé. A vasút területének közúti járműforgalomra meg nem nyitott részén kerékpárral vagy egyéb járművel közlekedik. A vasúti kocsiba nem a felszállásra szolgáló helyen száll be vagy onnan nem a leszállásra szolgáló helyen távozik. Mozgó vonatra fel-, illetve mozgó vonatról leugrik. Vasúti kocsinak nem az utazásra kijelölt részén utazik. A sínpálya közvetlen közelében állatot jogosulatlanul, őrizetlenül vagy szabadon hagyva legeltet. A veszélyes áruk kézi- vagy úti poggyászként történő szállítására, a veszélyes áruk vasúti szállítására vonatkozó szabályzatban meghatározott mentességi előírásokat nem tartja be.

Története A vasúttal kapcsolatos biztonságának története egyidős a vasút megjelenésével. Az első hírhedt eset William Huskissonhoz kötődik, akit Robert Stephenson úttörő mozdonya, Rocket az 1830-as liverpooli és manchesteri vasútvonal megnyitásakor elütött és halálosan megsérült. Számos halálos kimenetelű vasúti baleset azonban már korábban is történt."

A szabályozást tekintve idehaza már a kiegyezés óta vannak előírások, de kiemelendő a Közlekedési Baleset-elhárító és Egészségvédő Óvórendszabály, ami módosításokkal egészen 1969-tól élt a rendszerváltás után is, amit 1994-ben a mai napig hatályos 17/1993. (VII. 1.) KHVM rendelet váltott.

Vasútüzemi Munkák Biztonsági Szabályzat A Vasútüzemi Munkák Biztonsági Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a 17/1993. (VII. 1.) KHVM rendelet 1. számú melléklete, ami 4 része osztható fel:

Bevezető rendelkezésekre Fogalmakra Munkahelyek, munkaeszközök kialakításának biztonsági követelményeire A vasútüzemi tevékenységhez kapcsolódó magatartási szabályokra

Vasútüzem fogalmak Kötött pálya: közlekedési forma, ahol a jármű egy olyan pályán közlekedik, melytől nem tud eltérni. Ilyenek a sínen közlekedő járművek.

Elsodrási biztonsági sáv: az a vágánytengellyel párhuzamos legnagyobb távolság, ahol a vonat sebességéből származó elsodró hatás már nem érvényesül. A vágány tengelyétől mért távolsága a pályára engedélyezett sebességtől függ.

Űrszelvény: a vágány mentén a vasúti járművek és a rajtuk levő rakományok akadálytalan áthaladásához általában szükséges tér vágánytengelyre merőleges keresztmetszete

Jól láthatóság: akár nappal, akár éjszaka, még rossz megvilágítási körülmények között is észrevehetőség garantált.

Általános fékút távolság: az a távolságon belül a pályára engedélyezett sebességgel közlekedő vonat gyorsfékezéssel a legkedvezőtlenebb körülmények között is megállítható.

Egyfős munkavégzés: munkáltatói szabályozás szerint egy fővel ellátandó munka (pl. vonalbejárás stb.).

Kitérő: olyan szerkezet, amely lehetővé teszi, hogy a járművek folyamatos mozgással egyik vágányról a másikra áthaladhassanak.

Külső munkavállaló: a vasút területén a vasút megrendelésére munkát végző munkavállaló, aki nem vasúti vállalkozóval vagy alvállalkozóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.

Veszélyes tevékenység vagy eszköz: (Szabályzat szempontjából veszélyes gépnek, berendezésnek, tevékenységnek minősül)

a hatósági engedélyezés alá vont, valamint a vonatkozó jogszabály szerint munkavédelmi minősítésre kötelezett gép, berendezés, a vasúti járművek, a forgalom alatt álló vágányok elsodrási határán belül, illetve közelében történő munkavégzés, a forgalom alatt álló vágányok elsodrási határán belül, illetve közelében a közlekedés, a villamos vontatási berendezéseken és azok közelében történő munkavégzés, továbbá anyagok, áruk rakodása, átrakása, leesési veszéllyel járó munkavégzés.

A vasút üzemével kapcsolatos általános biztonsági előírások A vasút veszélyei a környezetét tekintve a közlekedő vonatokra és a villamos vezetékre összpontosul, de még számos veszélyforrás fordul elő.

Legfontosabb előírások:

Vasúti munkaterületre csak az léphet be, aki ott munkaszerződésből vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyból eredő feladatot teljesít. Külső személyek és munkáltatók - hivatali kötelességüket gyakorló hatósági jogkörrel felruházott, illetve ellenőrzést végzők kivételével - a munkaterületeken nem  tartózkodhatnak. A személy-, forgalom- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető cselekmény elkövetését - lehetőleg hatósági személy igénybevételével, szükség esetén a jogos védelem kifejtésével - meg kell akadályozni. A közlekedőutakat elsodrási határon kívül a vágánytengellyel lehetőleg párhuzamosan kell kijelölni, kerülni kell a vágányok keresztezését. A közlekedésre kijelölt utat meg kell jelölni. Gyalogos közlekedésre a kijelölt közlekedőutakat - annak hiányában az elsodrási határon kívüli területeket, a vasútüzemi területeken való közlekedés szakmai utasításokban előírt szabályait figyelembe véve - kellő körültekintéssel kell igénybe venni. Közlekedés közben tilos a sínszálra lépni, váltóknál a csúcssín és a tősín közé belépni. A vágányt keresztező gyalogos közlekedésnél az álló járművek között csak akkor szabad áthaladni, ha a járművek (járműcsoport) végei láthatók, és a járművek megfutamodás ellen biztosítva vannak. Ha a járműcsoport végei egyáltalán nem láthatók, a járművek között álló testhelyzetben csak akkor szabad átmenni, ha - az előző feltételeken túlmenően - a járművek között legalább 10 métert távolság van. Átkelésre elsősorban az erre a célra kiképzett átjáróhidakat, a járműveken kiképzett fékállásokat kell igénybe venni. Közvetlenül a vonat vagy a kocsisor mögül történő kilépés után a következő vágány űrszerelvényébe lépés előtt meg kell győződni az áthaladás veszélytelenségéről. – mind két irányba! Az üzemszerűen feszültség alatt álló villamos berendezéseket megközelíteni vagy közelükben munkát végezni csak olyan távolságban szabad, hogy a berendezések megérintése - feszültség alatti munkavégzés kivételével - veszélyes mértékű megközelítése az alkalmazott munkaeszközzel, tárggyal stb. se következhessen be. Áramütés esetén a sérültet akkor is meg kell orvossal vizsgáltatni, ha az áramütésnek látszólag semmilyen következménye sincs. A pályára dőlt fa, vagy műtárgy megtalálása esetén a lehető leghamarabb értesítsük a legközelebbi vasúti szakszemélyt (menetirányító, forgalmi szolgálattevő).

Holtterek és a jól láthatóság hiánya:

A közlekedőutakat elsodrási határon kívül a vágánytengellyel lehetőleg párhuzamosan kell kijelölni, kerülni kell a vágányok keresztezését. Láthatósági mellény viselése kötelező, hogy felhívja a vezető figyelmét az elsodrási határon belül tartózkodókat a közeledő szerelvényre. bélyegkép|252x252px|Felsővezeték szakadása

A felsővezeték speciális szabályai:

Leszakadt felsővezeték megtalálása esetén a vezetéket 15 méternél jobban megközelíteni szigorúan TILOS! Ilyen vezeték megtalálása esetén a lehető legrövidebb időn belül értesítsük a legközelebbi vasúti szakszemélyt (menetirányító, forgalmi szolgálattevő, stb.) Gondoskodjunk a leszakadt vezeték körülhatárolásáról vagy őrzéséről a felsővezetéki szakszolgálat kiérkezéséig. Villamosan szakképzetlennek minősülő személy a vasúti felsővezeték feszültség alatt lévő bármely elemét 2,5 m-nél közelebb nem közelítheti meg.

Vasúti pályán a személyi közlekedés szabályai:

Közlekedés közben tilos a sínszálra lépni, váltóknál a csúcssín és a tősín közé belépni. alt=Váltó|bélyegkép|Váltó

Botlásveszély: Különösen veszélyes a pályán való közlekedés, mert a vágányok között sok olyan anyag is lehet, amely vagy a technológiából származó (fékbetét, sínrögzítő csavarok, alkatrészek), vagy az utasok által eldobott (üveg, pet-palack, alumínium doboz, stb.), ezért erre fel kell készíteni a dolgozókat és szabályozni szükséges. A vágányok közötti területre leterített kavicságyazat laza szerkezetű, az ott lévő kövek könnyen elmozdulnak egymáson. Ez jelentős baleseti veszélyforrást eredményez. A bokaficamok megelőzésére az üzemi területen munkát végzők részére középmagas szárú védőlábbeli viselése előírás. Közlekedés közben tilos a sínszálra lépni, váltóknál a csúcssín és a tősín közé belépni.

Vasúti személyzet kötelessége: Azokat a munkahelyeket, ahol a veszélyek és ártalmak fokozottan jelentkeznek, a külső személyek (járókelők, látogatók, szolgáltatást igénybe vevők stb.) és az oda be nem osztott munkavállalók elöl el kell zárni, vagy a belépési tilalmat látható módon meg kell jelölni, vagy a veszélyhelyzetre figyelmeztető szóbeli tájékoztatást kell adni. Vasúti munkaterületre csak az léphet be, aki ott munkaszerződésből vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyból eredő feladatot teljesít. Külső személyek és munkáltatók — hivatali kötelességüket gyakorló hatósági jogkörrel felruházott, illetve ellenőrzést végzők kivételével — a munkaterületeken nem tartózkodhatnak. A vasútüzem területén magán vagy külső személy tulajdonát képező járműveket tárolni csak a munkáltató által kijelölt tárolóhelyeken szabad. Az elzárt területeken külső személyek, munkáltatók járművei csak engedéllyel közlekedhetnek.

Megvilágítás:

A kötött pályás közlekedésre egyedi műszaki követelmények vonatkoznak.

Jegyzetek

MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ, Budapest, 2019 188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639852327

Jegyzetek

Kategória:Vasúti közlekedés