bélyegkép|265px|Lódarázspete bélyegkép|265px|Egy kikelő lódarázs. A petéből kikelő lárva a bebábozódását követően imágó lesz, majd a sejtjéből kibújó imágóból válik dolgozóvá
A lódarázs (Vespa crabro) (nevezik európai lódarázsnak is) a redősszárnyú darazsak (Vespidae) családjának legnagyobb méretű európai képviselője. Tekintélyes méretei, zajos röpte és fájdalmas, komoly duzzanatot okozó szúrása miatt sokan tartanak ettől a rovartól. Mivel más ízeltlábúakkal táplálkozik, komoly károkat tud okozni a méhészetek állományában.
Alapvetően eurázsiai elterjedésű, de Észak-Amerikába is betelepítették. Jellegzetes darázsmintázatot visel. Társas életű rovar, melynek kolóniái tavasztól késő őszig aktívak. A közös munkával felépült darázsfészkek télire kiürülnek, a dolgozók, a herék elpusztulnak és csak a megtermékenyített királynők telelnek át, hogy a következő évben új családot alapíthassanak.
Fullánkját az emlősök bőréből is sérülés nélkül vissza tudja rántani. Szúrása fájdalmas, allergiás reakció esetén, kezelés nélkül akár halált is okozhat. A lerombolt fészket a megmaradt kolónia többnyire az eredeti helyen megpróbálja újjáépíteni, ezért eltávolítását csak szakértők végezzék. Az emberek közelségéhez is jól alkalmazkodott, ezért fennmaradása biztosított, a Természetvédelmi Világszövetség nem listázza veszélyeztetett fajként, Magyarországon nem élvez törvényes oltalmat.
Előfordulása Mérsékelt égövi faj, alapvetően eurázsiai elterjedésű. A Brit-szigetektől Japánig lehet találkozni vele, de Észak-Amerikába is betelepítették. Az első feljegyzés ottani felbukkanásáról az 1840-es évekből származik (Saussure), azóta az Egyesült Államok és Kanada területén jócskán a kontinens belsejéig elterjedt. 2010-ben Guatemalában is megtalálták, ott ez volt az első dokumentált előfordulás. Alapvetően erdei faj, bár az ember terjeszkedésével párhuzamosan annak közelében is megmarad.
Alfajai A következő alfajok ismertek: Vespa crabro crabro (Linnaeus, 1758) – Észak- és Kelet-Európa Vespa crabro altaica (Pérez, 1910) – Nyugat-Szibéria Vespa crabro borealis (Radoszkowski, 1863) – Oroszország, közelebbi meghatározás nélkül Vespa crabro caspica (Pérez, 1910) – Transzkaukázus, Észak-Irán Vespa crabro chinensis (Birula, 1925) – Dél- és Közép-Kína (elképzelhető, hogy azonos a Du Buysson által 1902-ben leírt V. c. oberthurival) Vespa crabro crabroniformis (Smith, 1852) – Koreai-félsziget, Észak-Kína Vespa crabro flavofasciata (Cameron, 1903) – Japán, Dél-Korea Vespa crabro germana (Christ, 1791) – Dél- és Nyugat-Európa, Észak-Amerika Vespa crabro oberthuri (Du Buysson, 1902) – Délnyugat-Kína (elképzelhető, hogy azonos a Birula által 1925-ben leírt V. c. chinensisszel) Vespa crabro vexator (Harris, 1776) – Nagy-Britannia
A dél-európai példányok világosabbak és finom szőröket viselnek.
Megjelenése Testtömege 410–530 mg. A lódarázskirálynő akár 35 milliméteres hosszt is elérhet, a herék és a dolgozók (ivartalan nőstények) jóval kisebbek (maximum 25 mm-esek). A nőstények potroha hat, a hímeké hét szegmensből áll. A nőstények csápja 12, a hímeké 13 ízre tagolódik.
A faj minden példányának jellegzetes darázsmintázata van: potrohuk sárga (a legtöbb rokon fajénál sötétebb), a tor felé közeledve fekete mintázattal; a tor, valamint a belőle kinövő ízelt lábak barna és fekete színűek, míg a fej sárgás sötét mintázattal és barna összetett szemekkel. A fejtetőn ezeken kívül még három pontszem helyezkedik el, amelyek csak a fény irányának érzékelésére szolgálnak. A potroh végében levő üreges fullánk hegyes, egyenes, visszahúzható. A királynőknek tojócsövük is van. A dolgozók fullánkosak, a hímek nem tudnak szúrni.
Összetéveszthetősége A szögletesfejű darázs (Dolichovespula media) királynője összetéveszthető a lódarázs dolgozójával. A Dél-Európában élő keleti lódarázs (Vespa orientalis) első pillantásra kevéssé különbözik a lódarázstól, mind méretében, mind színében.
Színezete és potrohmintázata miatt összetéveszthető az ázsiai óriásdarázzsal (Vespa mandarinia) is, habár kisebb annál. Vannak más rovarok, amelyek hasonlóvá váltak a lódarázshoz. Ilyenek a szitkárfélék egyes fajai, a buzogányos levéldarazsak (Cimbicidae) és a kétöves pihelégy.
Májusban rajzanak az óriás-tőrösdarazsak, amelyek első ránézésre szintén összetéveszthetők a lódarázzsal, de annál sokkal nagyobbak és szőrösebbek. Míg a lódarázs ragadozó, az óriás tőrösdarázs felnőttje békés, nektárfogyasztó rovar, nem veszélyes sem az emberre, sem más állatra. Ez a faj a lódarázzsal szemben védett, eszmei értéke 50 000 Ft.
Szúrása A darázs fullánkján nincsenek horgok, így nemcsak más rovarok testéből, hanem az emlősök bőréből is képes visszarántani anélkül, hogy a fullánk beszakadna. A hímeknek nincs fullánkjuk. A potroh nagy szabadsági fokban elmozdítható a torhoz képest, a darázs bármely irányban tud szúrni. Van egy német mondás, hogy hét lódarázsszúrás egy lovat, három egy embert le tud teríteni, ez azonban nem állja meg a helyét. Egy ember megöléséhez 500–1000 szúrás kellene, ennyit azonban viszonylag ritkán ad le. Szúrása önmagában csupán fájdalmas, azonban allergiás reakció esetén akár halált is okozhat. Az arcot, nyakat, szájüreget ért szúrás allergiás reakció nélkül is fulladást okozhat, ezért haladéktalanul orvoshoz kell fordulni.
A fészeknél mindig van néhány őrszem, amelyek jeleznek, ha védeni kell a fészket. A fészek 2–3 méteres körzetében indokolatlanul vagy minimális ingerlésre is támad; távolabb azonban már szelídebb. Csak legfeljebb a fészek lakóinak tizede szúr. Mérge gyengébb, mint a házi méhé. Szúrása nagyon fájdalmas és helyén apró, körülírt duzzanat jelentkezik. A sérült bőrfelületen bőrpír, esetleg csalánkiütés jelenik meg, viszkető érzés kíséri. Tünetek lehetnek még: szív- és légzési panaszok, fojtogató légszomj, átmeneti légzéskimaradás, emésztési panaszok, hányinger, émelygés, gyakori széklet, görcsös hasi fájdalom, idegrendszer és izomrendszer zavarai, lokális fájdalom a sérült területen, zsibbadás. A tünetek enyhítésére a leghatásosabb az antihisztamin bevitele a szervezetbe. Fejlett rágóival egyébként csípni is tud, de ezt inkább harapásnak lehet tekinteni és ez segíti a táplálékszerzésben.
Életciklusa bélyegkép|balra|200px|Lódarázsfészek. A jellegzetes csíkos mintázat annak köszönhető, hogy a papír eltérő faanyagokból készül
Az új fészek A kifejlett lódarazsak telente elpusztulnak, csak a megtermékenyített jövendő királynők telelnek át. Az őszi születésű nőstények májusban aktivizálódnak addigi rejtekhelyükön, és első dolguk, hogy megfelelő helyet találjanak fészküknek. A hatszög alakú sejtekből álló fészek a szabad természetben faodúkba készül, és az előző évben megtermékenyített nőstény mindegyikbe rak egy petét. Ezekből 1–2 milliméteres, fehér lárvák kelnek ki, amelyeket anyjuk táplál 21–24 napon keresztül. (A lárvák, ha éhesek, percegő hangot képesek hallatni.) Miután négyszer-ötször vedlettek, a lárvák fehér fonalat bocsátanak ki, mellyel beszövik a sejtjeik bejáratát, és az elzárt üregben bebábozódnak. thumb|Anyaggyűjtés egy platánról a fészekhez A fiatal dolgozók még két-három napig a sejtben maradva remegésükkel melegítik szomszédos sejtekben nevelkedő testvéreiket, így gyorsítva azok fejlődését.
Kirepülésük után átveszik anyjuktól a lárvák táplálását, a fészek építését és őrzését. A lépet búrával fedik, ami védi azt a természet viszontagságaival szemben. A királynő egyre ritkábban repül ki, és egyre inkább csak a petézésre és a kolónia irányítására koncentrál.
A fészekhez a papírt növényi anyagok megrágásával készítik elő, amit megformáznak, és a fészekhez ragasztanak. A darazsak szeretik, ha a fészek sötétben van; a héjat azért építik, hogy ezt biztosítsák. A fészekben van egy középső tartógerinc. Egyetlen bejárata alul nyílik. A nyál nemcsak ragasztóanyagként szolgál, hanem nedvszívóvá is teszi a papírt. A fészek végső megjelenését befolyásolja a helyszín, az elérhető nyersanyagok, és a rágás alapossága. A falba beépülnek ásványi anyagok is, úgymint vas, titán, és cirkónium. Észak-Törökországban talált fészkekben nyomokban szilícium, kalcium, kálium, és vas volt található, de nem tartalmazott alumíniumot, nátriumot vagy magnéziumot. Ez arra utal, hogy a lódarazsak talajt is használtak a fészek építéséhez. Ugyanezekben a fészkekben a rostanyag aránya 23%, a nyálé 77%. Ezzel az aránnyal a nedvszívó képesség 100% volt, vagyis a fészek teljesen kiszáradt állapotában saját súlyának megfelelő mennyiségű vizet képes felvenni.
Működő gépezet A nyár folyamán a kolónia folyamatosan növekszik. A fészekben egyre több sejt épül, a királynő az új és a régi sejteket is bepetézi. A fészek építőanyaga papír, amihez faanyagot rágnak össze. Közvetlen közelében vehemensen védelmezik a fészket. Táplálékot keresve akár éjszaka is repülhetnek megfelelő időjárás esetén. A lódarazsak kolóniáinak precízen működő életét a genetikai kódok mellett nagy valószínűséggel vegyi kommunikáció irányítja. Más darázsfajoktól eltérően a királynő hormonjai nem nyomják el a dolgozók petefészek-működését. Ha már nincs több hely a fészek számára, akkor a dolgozók keresnek egy alkalmas helyet, és ott egy új fészket kezdenek el építeni. Egy idő után a királynő is csak az új helyre petéz, így a régi fészek előbb-utóbb kiürül. Ha az emberek lerombolják a fészket, akkor a darazsak többnyire az eredeti helyen próbálják meg újjáépíteni. Ezért a kolónia eltávolítása érdekében nem lerombolni kell a fészket, hanem áthelyezni; erre vagy a darazsak kiirtására csak szakértők vállalkozhatnak.
Élelemszerzés bélyegkép|250px|A lódarazsak rovarokra és más ízeltlábúakra vadásznak bélyegkép|250px|A lódarazsak szénhidrátszükségletüket olykor növényi nedvekből elégítik ki A lódarazsak fiasításuk etetésére rovarokat fognak. A zsákmány 90%-át legyek, és más, az ember számára bosszantó vagy káros rovarok teszik ki. Még viaszmolyból (kis viaszmoly (Achroia grisella), nagy viaszmoly (Galleria melonella)) is többet fog, mint méhből, ezért egyes német méhészek fészkelőhelyet készítenek elő számára, sőt etetik is őket, mézzel, cukros vízzel és lisztkukacokkal. A NABU (Naturschutzbund Deutschland, Német Környezetvédelmi Egyesület) fészekládákat bocsát a méhészek rendelkezésére. Nem minden méhészközösség fogadja őket ilyen örömmel, mivel a méheket sem veti meg. Behatolnak a kaptárba, lopják a mézet, elrabolják a fiasítást. A méheknek esélyük sincs velük szemben.
Zsákmányukat először látással észlelik, de mivel az viszonylag gyenge, minden megfelelő méretű sötét foltot megtámadnak. Miután a darázs megközelítette a lehetséges zsákmányt, szaglással ellenőrzi, hogy alkalmas prédát talált-e. Sok támadás sikertelen marad. A zsákmányt állkapcsukkal széttépik, és csak a tort viszik el. A zsákmány elejtéséhez erőteljes állkapcsuk mellett fullánkjukat is használják. Csak a kisebb zsákmányt rágják át egészében. A lárvák cukros váladékot termelnek családjuk számára (trofallaxis), ez alkotja a lódarazsak tartalék táplálékát, hasonlóan a méhek által gyűjtött mézhez. Ezt többnyire a királynő fogyasztja, de rossz idő esetén a dolgozók is ehetik. Felderítőútjaik során akár három kilométerre is eltávolodhatnak fészküktől. A bejáraton át ürítenek a darazsak, ami károkat okozhat a talapzatban, mivel egy jól fejlett nép naponta fél kilogramm rovart fogyaszt el.
Az év folyamán a táplálékkereső viselkedés megváltozik. Júniusban a dolgozók aktívan keresik táplálékukat. Ezzel szemben ősszel már csak a könnyen elérhető zsákmány érdekli őket, így dögöt is esznek. Így például augusztusban már megjelennek a szabadban étkezők és a piknikezők mellett, és összefogdossák a legyeket és más darazsakat, amelyek csak a táplálkozással törődnek. A szemeteseknél is gyakori vendégek ilyenkor. Egyes helyeken emiatt kártevőnek tekintik.