Christopher Joseph Tormey (Omaha, Nebraska, 1955. május 1. –) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző, 2020-ban az Ottawa Redblacks linebackereinek edzője. Korábban az Idaho Vandals és a Nevada Wolf Pack vezetőedzője volt.

Fiatalkora Omahában született, de a Washington állambeli Spokane-ben nőtt fel, ahol a Gonzaga előkészítő iskolában amerikai futballozott. 1971-ben elnyerte az All-City elismerést, 1972-ben pedig egy térdsérülés miatt meg kellett szakítania pályafutását. 1973-ban beiratkozott az Idahói Egyetemre, ahol a Fí Gamma Delta diákszövetség tagja volt. Az Idaho Vandals játékosaként amerikai futballozott; az 1974-es szezon utolsó mérkőzésén megsérült, és térdét műteni kellett.

1975-ben jogosultsága kiterjesztésének érdekében nem játszott, 1976-ban pedig a csapat legjobb védőjátékosának választották. 1976-ban defensive endként, 1977-ben pedig linebackerként elnyerte az All-Big Ten elismerést (az 1976-os szezont követően a csapat 5–2-es védőfal-formációját 4–3-asra alakították át). 1978-ban szerzett tanári diplomát.

Edzőként Edzőhelyettesként 1978 júliusában a Washington Redskinsnél dolgozott, majd a Gonzaga előkészítő iskola edzője és földrajztanára lett. 1980 és 1982 között a Washington Huskies helyettese volt, majd Dennis Erickson helyetteseként az Idaho Vandals védőfaledzőjeként alkalmazták. 1984-től tíz szezont töltött a Huskiesnál, ahol volt másodedző, a linebackerek és tight endek edzője, utolsó két évében pedig védőkoordinátor is.

2004-ben újra a Huskies munkatársa lett; Keith Gilbertson alatt védőkoordinátorként, Tyrone Willingham alatt pedig toborzóként alkalmazták. Willingham kirúgását követően a Hawaii Warriorshoz távozott, ahol egykori edzője, Greg McMackin helyettese lett. 2011-ben a Washington State Cougars linebackereinek edzőjévé nevezték ki, de decemberben a teljes edzői stábot elbocsátották. 2011 decemberének végén Dave Christensen beosztottjaként a Wyoming Cowboys másodedzője és védőkoordinátora lett, majd 2013. október 29-én két egymásutáni, több mint ötven pontos vereséget követően Christensen elbocsátotta (később Christensent is kirúgták).

Vezetőedzőként Idaho Vandals Az 1994-es szezont követően John L. Smith utódjaként az Idaho Vandals vezetőedzője lett; kezdő fizetése 71 868 dollár volt. A csapat 1996-ban konferenciát váltott. Öt szezonjában 58,9%-os győzelmi aránya volt, valamint a csapat először 1999-ben vett részt bowlmérkőzésen, amit megnyertek. 1998-ban 9–3-as konferenciabeli eredményük volt, Tormey-t pedig az év edzőjének választották (előző évben a The Sporting News az I-A divízió 112 csapata közül az utolsó helyre sorolta őket). Az év januárjában a Washington Huskies és az Oregon State Beavers vezetőedző-jelöltje is volt.

1999-ben 34 év óta először megnyerték a Washington Huskies elleni Battle of the Palouse mérkőzést. Tormey fizetése az évben 155 ezer dollár volt.

Nevada Wolf Pack Az 1999-es szezont követően az épp konferenciát váltó Nevada Wolf Pack vezetőedzője lett. Ugyan nyertes mérkőzéseinek száma évről-évre nőttek, a 34%-os győzelmi arány miatt a negyedik év végén kirúgták (a csapat az összes nagyobb ellenfele ellen kikapott).

Középiskolai edzőként 2014 májusában a langley-i South Whidbey High School edzőjeként visszatért Washington államba. Az 1A divízióban versenyző intézménynek ötszáz diákja van.

Canadian Football League 2015 januárjában egykori hallgatótársa, Don Matthews felvette a Montreal Alouetteshez a linebackerek edzőjeként. Egy szezont követően a BC Lionshoz, majd onnan 2018-ban a Saskatchewan Roughridershöz távozott.

Eredményei vezetőedzőként Év Eredmény Helyezés TovábbjutásRangsorÖsszesítettKonferenciaTSN Idaho Vandals (Big Sky Conference) 1995 6–5 4–3 T-2. NCAA első kör 17 Idaho Vandals (Big West Conference) 1996 6–5 3–2 T-3. – – 1997 5–6 2–3 T-4. – – 1998 9–3 5–1 1. Humanitarian Bowl – 1999 7–4 4–2 2. – – Idaho: 32–23 18–11 – Nevada Wolf Pack (Western Athletic Conference) 2000 2–10 1–7 9. – – 2001 3–8 3–5 T-7. – – 2002 5–7 4–4 T-4. – – 2003 6–6 4–4 6. – – Nevada: 16–31 12–20 –Összesen:49–54 – Konferenciabajnok

Jegyzetek

Fordítás

További információk Pályafutása a Washington State Cougars honlapján

Kategória:A Washington State Cougars amerikaifutball-edzői Kategória:A Wyoming Cowboys amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Nebraskaiak Kategória:Washington államiak Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek