Robert Hue Wallace (Magnolia, Arkansas, 1954. szeptember 17. –) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző, sportügyvivő; 2006 és 2010 között a West Alabama Tigers vezetőedzője, 2018 és 2021 között pedig atlétikai igazgatója. Korábban a North Alabama Lions és a Temple Owls vezetőedzője volt.
Játékosként A Mississippi állambeli Jackson középiskolájának amerikaifutball-játékosa, atlétája, baseballozója és kosárlabdázója volt. Érettségit követően beiratkozott a Mississippi Állami Egyetemre; 1976-ban szerzett diplomát. Három szezonban a Mississippi State Bulldogs safetyje, majd 1976-ban edzőhelyettese volt.
Edzőként 1977 és 1979 között Pat Dye helyetteseként az East Carolina Pirates, majd 1980-ban a Wyoming Cowboys, végül 1981 és 1985 között az Auburn Tigers defensive backjeinek edzője volt. Az Auburn Tigersnél ő vette fel a csapathoz Bo Jacksont. 1986-ban alma matere védőkoordinátora, 1987 és 1989 között pedig az Illinois Fighting Illini defensive backjeinek edzője volt.
1988-ban a North Alabama Lions vezetőedzőjévé nevezték ki. Regnálása alatt a csapat három országos bajnokságon vett részt; ebben a három szezonban összesített eredményük 41–1 volt, csak az országos bajnok Youngstown State Penguins ellen kaptak ki. 1995-ben a II-es divízió „negyed évszázada bajnokainak” nevezték őket. 1993 és 1995 között háromszor nyerték meg a konferenciabajnokságot. 1995-ben Ronald McKinnon lett a II-es divízió egyetlen védőjátékosa, aki elnyerte a Harlon Hill-trófeát.
1997. december 9-én a Temple Owls vezetőedzője lett. Ugyan első szezonjában 2–9-es eredményt értek el, de egyik győzelmük az egyetemi sporttörténelem egyik legkevésbé vártja volt. 1998. október 17-én az akkor 0–6 eredményű csapat a Virginia Tech Hokiesszal játszott; a számos sérülés ellenére a 17–0-s állást megfordítva 28–24-re nyertek (két héttel később a Pittsburgh Panthers elleni 20–0-s állást fordították meg). Egy szezonja sem volt nyertes, viszont 12 játékosa elnyerte az All-Big East elismerést.
2006 márciusában a West Alabama Tigers vezetőedzője lett; első szezonjában 6–5-ös eredményt (1992 óta a csapat első győztes szezonja) ért el. 2009-ben 1975 óta először kijutottak a II-es divízió rájátszására. A 2010-es szezont követően lemondott.
2012. január 2-án bejelentették, hogy visszatér a North Alabama Lions vezetőedzőjeként. 2015. október 3-án megszerezte száztizedik győzelmét, ezzel ő lett a csapat legeredményesebb edzője. 2016-ban a Gulf South Conference történetében először egymásután negyedszerre is részt vehettek a konferenciabajnokságon. Wallace a 2016-os szezon végén nyugdíjba vonult.
Eredményei vezetőedzőként Év Eredmény Helyezés Továbbjutás RangsorÖsszesítettKonferenciaNCAAAFCA North Alabama Lions (Gulf South Conference) 1988 2–8 2–6 8. – – – 1989 6–5 4–4 5. – – – 1990 8–3 6–2 T-2. NCAA első kör 15 – 1991 3–7 1–5 7. – – – 1992 7–4–1 3–2–1 T-2. NCAA második kör T-16 – 1993 14–0 7–0 1. NCAA bajnokság 1 – 1994 13–1 7–0 1. NCAA bajnokság 1 – 1995 14–0 8–0 1. NCAA bajnokság 1 – 1996 6–5 4–4 T-5. – – 1997 9–3 6–2 3. NCAA első kör 13 – Temple Owls (Big East Conference) 1998 2–9 2–5 T-6. – – – 1999 2–9 2–5 T-6. – – – 2000 4–7 1–6 7. – – – 2001 4–7 2–5 6. – – – 2002 4–8 2–5 T-6. – – – 2003 1–11 0–7 8. – – – 2004 2–9 1–5 T-6. – – – Temple Owls (Független) 2005 0–11 – – – – – Temple: 19–71 10–39 – West Alabama Tigers (Gulf South Conference) 2006 6–5 3–5 6. – – – 2007 1–9 0–8 11. – – – 2008 4–7 2–6 T-8. – – – 2009 8–5 5–3 T-3. NCAA második kör – 21 2010 7–4 5–3 5. – – – West Alabama: 26–30 15–25 – North Alabama Lions (Gulf South Conference) 2012 5–5 2–3 T-3. – – – 2013 10–3– 5–1 T-1. NCAA negyeddöntő – 10 2014 9–2 6–1 T-1. NCAA első kör – 16 2015 9–3 6–1 T-1. NCAA második kör – 15 2016 11–2 7–0 1. NCAA bajnokság – 2 North Alabama: 126–51–1 74–31–1 –Összesen:171–152–1 – Jelmagyarázat: Országos bajnok Konferenciabajnok
Jegyzetek
Fordítás
További információk Pályafutása a Temple Owls honlapján
Kategória:A Wyoming Cowboys amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai sporttisztviselők Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Amerikai atléták Kategória:Amerikai baseballozók Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Arkansasiak Kategória:Mississippiek Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek