Bijeljina () város és községközpont Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, a Semberija területén, 90 méterrel a tengerszint felett fekszik.Topografska karta Bijelina 426-1-4 Banja Luka után a Boszniai Szerb Köztársaság második, és Bosznia-Hercegovina ötödik legnagyobb települése. A város a Semberija-síkságon, a Szerbiába, Szlavóniába, valamint Bosznia-Hercegovina belsejébe vezető utak kereszteződésében fekszik. A Boszniai Szerb Köztársaság keleti része nem hivatalos központjának tekintik. A szerb határtól 6, a horvát határtól 40 km-re található. Mivel egy termékeny síkság közepén fekszik, az élelmiszertermelés és kereskedelem egyik központja. A fő termelési területek a gabonafélék, főként a búza és a kukorica, valamint a zöldségek, közülük is főként a káposzta, a paprika és a paradicsom. Gyümölcstermesztés és állattenyésztés is jelen van, de kisebb mértékben. Bijeljina jellegzetessége nagy központi tere.
Éghajlata A terület éghajlati viszonyait leginkább az északi rész befolyásolja, amely a mérsékelt kontinentális pannon égövhöz tartozik. A nyár meleg, a tél mérsékelten hideg, az éves átlaghőmérséklet 10 °C. A júliusi átlaghőmérséklet 22 °C, a januári pedig -1 °C. A csapadék általában egyenletesen oszlik el az évben, a legtöbb csapadék május-júniusban hullik. Az átlagos csapadékmennyiség 1000 és 1100 mm/m² között mozog.
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb5738991784Bosnyák3022913090Horvát492515Jugoszláv4426151Egyéb44522175Összesen96988107715
A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb1045035798Bosnyák190244469Horvát366315Jugoszláv3452127Egyéb31221569Összesen3641442278
Története Őskor és ókor A mai Bijeljina város területén az emberi élet legrégebbi bizonyított nyomai a neolitikumból, az i. e. 5000 és 3000 között virágzott starčevói kultúrából származnak. Emellett számos bronz- és vaskori leleteket is találtak. Az őskor ezen időszakaiból származó leletekből a legtöbbet Ostojićevo, Batković, Glavičice, Dvorovi, Kojčinovac, Patkovača és Triješnica falvak területén találták. Az itt talált kerámiák, szerszámok és a fegyverek jellemzői egyértelműen megerősítik Semberija ősi lakóinak kulturális kapcsolatait a neolitikumi vinča kultúrával, illetve a bronzkori vučedol, kostolac és bádeni kultúrával. Bijeljina közvetlen közelében, Dvoriban is találtak késő bronzkori leleteket. A talált tárgyak az i. e. 7. századból, egy női sírból származnak, borostyánkőből és üvegmasszából készült övcsatok és spirális díszek gyűjteménye. Ezek a régészeti leletek a trák-kimmer kulturális régió, a glasinaci kultúra időszakának termékeihez kapcsolódnak, amelynek középpontja a mai Románia és a Kárpátok területén volt, sőt talán az ősi szkíta néphez is közük van. A vaskorból származó régészeti leletek a kelta törzseknek római hódítások előestéjén (i. e. 8 - 1. század) történő megérkezéséhez köthetők. Az ókorban (1 - 5. század) Semberija, akárcsak az egész Posavina régió, a római Pannónia provincia része volt. A római kor legjelentősebb régészeti felfedezései a következő lelőhelyeken találhatók: Prekaje in Broc (római villa), Kojčinovac (római sírkő), Velika Obarska (kultuszcélú ólomlemez az úgynevezett dunai lovasok ábrázolásával), Amajlije (13 cm magas bronz szobor), Modran (római pénzérmékből álló kincslelet), Dijelovi (két oroszlán kőszobor), valamint Janja, Dvorovi, Batković és Patkovača lelőhelyek. Az Alsó-Drina környékén (a Drina folyó egyik oldalán ) valahol egy Ad Drinum (a Drina mellett) nevű római település volt, de pontos helye még mindig ismeretlen.
Középkor Semberija legrégebbi ószláv lelőhelye a Bistrik mindkét oldalán, Batković és Ostojićevo falvak között található, és négy kisebb lelőhelyből (Jazbine, Oraščić, Gradine és Čelopek) áll, amelyek a 7. és 12. századból származnak. Jazbine és Oraščić lelőhelyein a 7 - 9. és a 10 - 12. századi települések maradványait találták meg, félig földbeásott kunyhókkal, amelyek falai sárból és döngölt földből épültek, míg a legjelentősebb lelet a Čelopek lelőhelyen található olvasztóműhely, ahol a 8. században vasat olvasztottak és vaseszközöket készítettek, amint azt a bijeljinai Semberija Múzeumban őrzött öntött edény lelete is egyértelműen bizonyítja. Abban az időben a Bistrik menti település, amelyet valószínűleg Bistrica néven ismertek, kétségtelenül egy olyan plébánia központja volt, amely Bijeljina megalapítása előtt az egész síkságot magában foglalta.
Bijeljina településének első biztos említése 1446. március 3-án történt, amikor az Újlakiak emberei Bijeljinában raboltak ki egy dubrovniki kereskedőt. Erről az eseményről egy latin nyelvű dokumentum található a dubrovniki levéltárban, a „Lamenta de foris” gyűjteményben, a 20. kötet 71. oldalán. A bijeljinai Atik-mecset felújítása során cirillbetűs feliratú középkori sírkövekre bukkantak. Bár egyik sírkőnek sincs biztos dátuma, a paleográfiai elemzés azt mutatja, hogy a feliratok a 14. század második felétől a 15. század közepéig tartó hosszú időszak alatt keletkeztek, ami azt jelenti, hogy néhányat még a dubrovniki levéltárban található feljegyzés előtt állítottak. Ez ismét megerősíti, hogy Bijeljina a török előtti időszakban különálló plébánia volt, és hogy székhelye minden bizonnyal a templom helyén volt. A Podrinjéből, azaz Srebrenicán, Kušlaton, Zvornikon, Teočakon és Bijeljinán keresztül Szávaszentdemeter és Újlak felé vezető út ezen a plébánián haladt át. Ez a főút itt találkozott azzal az úttal, amely a Boszna-folyótól, azaz Doboj városától a Spreča völgyén, majd Srebreniken és Solin (a mai Tuzla) keresztül vezetett. Semberija középkorát a Szerbia, Bosznia és Magyarország uralkodói, valamint a kisebb feudális urak közötti állandó küzdelem jellemezte. Semberija legrégebbi épülete és Bijeljina egyik szimbóluma a középkorból származó Tavna-kolostor, amelyről úgy tartják, hogy Dragutin király fiainak, II. Ulászló királynak és Uroš Nemanjić hercegnek az adománya, és a 14. század elejéről származik. A Bijeljina közelében, a mezőn található Szűz Mária ferences kolostort 1514-ben említik. Ebből az időszakból tizenhárom stećak (sírkő) származik, amelyek közül kettő díszített, négy pedig töredékes, olvasható felirattal rendelkezik. Mitrovići egyik falucskájában, Gornji Dragaljevac faluban három stećak sírkő található, amelyek közül az egyiket virágmotívumok és állatábrázolás díszíti; ezért a dragaljevaci általános iskola épületébe helyezték át.
Az oszmán uralom időszaka Az oszmán korban Bijeljina a Koraji náhijéhez (járás) tartozott. 1634-ben a kádiluk székhelyeként említik. Az iszlám szakrális épületek közül kiemelkedik a Szulejmán szultán, vagy Atik-mecset, amely azért érdekes, mert minaretjén két seref található. Egy azonos nevű, 1566 előtt épült mecset alapjaira épült, amely az osztrák hadsereg 1716-os támadása során súlyosan megrongálódott, és 1739-ig keresztény templomként használták. Az 1893-as felújítás után Bosznia-Hercegovina legszebb és legtágasabb szakrális iszlám épületei közé tartozott. Muhamed Nedžihi pasa mecsetjét 1839/1840-ben építették. Egy kisebb épület, fa minarettel, a Salihbegović mecset 1875/76-ból származik. A Hrpić mecsetnek kő minaretje van. 250px|bélyegkép|jobbra|Az Atik-mecset
Evlija Cselebi feljegyzése szerint: „Bijeljina falu a vajdaság (és) a pasa birtoka a Zvorniki szandzsák területén (...). Ez a falu egy nagyon termékeny és gabonát termő, nagy, fűvel és vízzel teli területen fekszik. Öt faluja van, ötszáz gyönyörű, nádfedeles házzal, egyszintes és kétszintesekkel. Minden házban folyóvíz van. A gyümölcsösökben ezernyi csodálatos madárdallam felfrissíti az emberi lelket és erőt ad. Minden jó ház közül Alipaša Čengićnek van egy nagy tornya, amelyet rubin és vörös cserepek borítanak. Jó udvar (...), úgyhogy van egy liget, amelyben hatalmas fák emelkednek az égbe (...). Kellemes az éghajlat, és mindenféle híres gyümölcs terem.”
Bijeljina erődítménye vizesárkokból állt, amelyek paliszádokkal voltak ellátva a kőépületek, II. Szulejmán szultán mecsetje és a mellette lévő mecset körül. Ezenkívül két torony is épült a 17. században. 1716 szeptemberében az osztrákok megtámadták Bijeljinát, amelynek lakói erős ellenállást tanúsítottak. Mivel nem volt erődítményük, a mecsetek körül védekeztek, amelyek faragott kőből épültek. Az ellenség mindkét épületet ágyúkkal jelentősen megrongálta. Az egyik tornyot egy ágyúval részben lerombolta, a másikat pedig megrongálta. Bijeljina ezután Ausztria uralma alá került, amely csak 1739-ben, egy újabb osztrák-oszmán háború után hagyta el a várost. Az oszmán uralom Bijeljinában történő visszaállítása után nem építettek új erődítményeket. Az oszmán közigazgatás alatt Bijeljina számos kereskedőjéről és különféle szakmájú kézműveséről volt híres.
A törökellenes szerb felkelések A 19. század eleje a szerb nemzeti ébredés időszaka volt. A Karađorđe vezette felkelés során kísérletet tettek a Drinán túli szerb területek oszmán uralom alóli felszabadítására is. Ezen akciók eredményeként Semberijában és környékén 1805 -ben lerombolták a régi teočaki erődöt, 1807- ben felégették Janját, majd 1809- ben rövid időre felszabadították Bijeljinát és Semberija és Majevica szinte egészét. 1807 áprilisának elején Karađorđe elrendelte a valjevói, szabácsi és macsói seregek összegyűjtését és Boszniába küldését. Stojan Čupićnak azt a feladatot adták, hogy a szükséges erőkkel foglalja el Janját és Bijeljinát, valamint mozgósítsa a környező falvakat. A gyér osztrák jelentések alapján ítélve a felkelők jelentős veszteségeket szenvedtek Boszniában. A kelet-boszniai hadműveletek később folytatódtak, és Jakov Nenadovićot nevezték ki a szerb csapatok parancsnokává. Stojan Čupić is az ő parancsnoksága alá tartozott, aki ezer katonájával április közepén behatolt Boszniába a Száva folyó mentén és felégette a török falvakat. Az erősebb és nagyobb létszámú török erőkkel szembesülve azonban a felkelők kénytelenek voltak Szerbiába visszavonulni. A régió két leghíresebb szerb óriása Ivan Knežević herceg (1760–1840), mint a szerb nemesség szimbóluma, és Filip Višnjić (1767–1834), a leghíresebb szerb dalénekes és dalszerző Bijeljina és Semberija szimbólumaiként a város nagy címerén is szerepelnek, a pajzs őreiként.
Az 1875-1878-as nagy bosznia-hercegovinai felkelés során Bijeljina felszabadítására tett kísérletek sikertelenek voltak. 1875 őszén Jovan Panić 300 felkelővel megpróbált visszatérni Szerbiából szülőföldjére, de különítménye a Tavna kolostor közelében vereséget szenvedett. 1876-ban Ranko Alimpić szerb tábornok sikertelenül ostromolta Bijeljinát, majd a török erők legyőztek egy olasz önkéntesekből álló különítményt is a galaci csatában.
Az osztrák-magyar uralomtól napjainkig 250px|bélyegkép|jobbra|Az I. Péter király emlékmű