Az Orfűi malmok Baranya vármegyében, Orfű település központjában találhatók, a Malom-patak mentén. A malomkomplexum a Füzes Antal sétány 3. szám alatt helyezkedik el, a Pécsi-tó és a Herman Ottó-tó között, festői környezetben. Orfűi malmok egyik fő különlegessége, hogy működőképes malmok együttese alkotja.
A három malom együttese Először is nevezzük meg a három malom típust. Vízimalom, papírmalom illetve szárazmalom. A vizimalom még ma is olyan állapotban maradt fent, hogy tökéletes mértékben végre tudja hajtani a gabona őrlési folyamatokat. Az Orfűi malomban található az utolsó épségben fenn maradt és működőképes darab. Ezt közelről is meg lehet tekinteni. A papírmalomnak mondhatni, hogy nagyon régre visszanyúló múltja van. Ugyan is a mecseki papírkészítés hagyománya és múltja egészen a 18. századig nyúlik vissza. A malomban mai napig tartanak papír készítésről bemutatókat, itt ugyanazzal a technikával mint régen, csak modernebb eszközökkel zajlik a papírmerítés. Végül pedig a száraz malom. Hazánkban már csak 4 darab száraz malom maradt épégben és őrzi a technikát, ebbe a négybe benne van az Orfűi száraz malom is.
A malom múltja és története Az Orfűi malmok több száz év eseményeinek, közösségeinek és családjainak történetét őrzik. A település környékén már a 13. században is megtelepedett az ember, amit a malmok közelében található, a forrástól nem messze fekvő középkori rom is tanúsít. A kutatók feltételezik, hogy a környéken egykor ciszterci szerzetesek is éltek, akik kihasználták a víz energiáját, és ezzel megalapozták az orfűi malomkultúra több évszázados hagyományát.
A mecseki malmok felemelkedése A török uralom idején a térség elnéptelenedett, így az őrlésre utaló nyomok is eltűntek. Az újrakezdés a 18. században történt, amikor német és osztrák telepesek érkeztek a Mecsek vidékére. Közülük sokan molnárként dolgoztak, és engedélyt kaptak új vízduzzasztó helyek kialakítására. Többen a középkori malomhelyeket építették újjá, ezzel ismét élet költözött az Orfű-patak mentére.
A Nicsinger család kora A mai vízimalom épületét a 19. század közepén emelték. Kezdetben hagyományos malomkövet hajtott a vízikerék, ám a századforduló után a malom új tulajdonoshoz, Nicsinger Henrikhez került. Ő modernizálta az üzemet, hengerszékeket és a kor legújabb gabona-előkészítő, illetve lisztosztályozó gépeit szereltette be. A Nicsinger család egészen 1947-ig működtette a malmot, ám a második világháborút követően német származásuk miatt kitelepítették őket, így a malom elhagyatottá vált.
Hanyatlás és pusztulás A Rákosi-korszakban a malomépület szerencsére elkerülte a bontást, de az 1950–60-as években már nem működött: a gépeket széthordták, a malomárkot betemették, és az épületet magtárként használták. Ekkor úgy tűnt, hogy az orfűi molnárhagyomány végleg eltűnik.
Az orfűi skanzen terve A megmenekülést a Janus Pannonius Múzeum, a Pécsi Tervező Vállalat és a Malomipari Vállalat szakembereinek köszönheti. Az eredeti elképzelés szerint itt valósult volna meg Baranya megye szabadtéri néprajzi múzeuma, ám anyagi és szervezési nehézségek miatt végül csak a vízimalmot állították helyre. A rekonstrukció 1970-ben fejeződött be, és ezzel megnyílt a múzeum, amely 1974-ben a Mekényesről áttelepített szárazmalommal bővült.
Újjászületés A rendszerváltás után új korszak kezdődött. Az 1990-es évek elején a malom ismét egy molnárcsalád, a Füzes családgondozásába került. Füzes Antal és fia, Füzes Péter – régi vízimolnárok leszármazottai – felismerték a malom értékét, és 1994-ben felújították. A létesítmény ezután ismét működő patakmalommá vált, amely nemcsak múzeumként, hanem valódi őrlőhelyként is működött. Ez lett Magyarország egyetlen, hivatalos működési engedéllyel rendelkező vízimalma.
Kategória:Malmok