Írország megyéi (írül: Contaetha na hÉireann) az Ír-sziget történetileg kialakult közigazgatási egységei. A rendszer egyfelől a kelta törzsi királyságok épül, másfelől normann eredetű. Ahogy a walesi–normann bárók és az óangol nemesség által gyakorolt földesúri jellegű hatalomgyakorlást fokozatosan felváltotta a megyei szintű, intézményesített közigazgatás. A megyék száma korszakonként változott, ugyanakkor a hagyományosan elfogadott és használt szám a harminckettő.
1921-ben, Írország felosztásakor a hagyományos megyék közül hat Észak-Írország részévé vált. Észak-Írországban a megyék 1973-ban megszűntek a helyi közigazgatás alapegységeiként, helyettük igazgatási körzeteket alkalmaznak. Az Ír Köztársaságban a hagyományos megyerendszer a modern helyi közigazgatás alapjául szolgál, ugyanakkor több megye felosztására is sor került. A helyi önkormányzatok területi kereteit jelenleg (2026) , , valamint egység alkotja, amely egyszerre város és megye jogállású.
Az ír használatban a megye szó majdnem mindig a név előtt áll, vö. "County Clare" Írországban. A korábbi "Király megyéje" és "Királynő megyéje" ("King's County" és "Queen's County") kivételek voltak, ezek neve ma County Offaly és County Laois.
A szócikkben használt angol közigazgatási kifejezéseket a külön fejezet sorolja fel, bár sok helyen megjegyzésként is feltüntettük. Ennek oka, hogy nincs magyar megfelelője, vagy a magyar fordítás eltérő jelentés tartalmú. A szövegben kurzívval jeleztük ezeket a kifejezéseket, szavakat.
A hagyományos megyék térképe Ezek nem egyeznek meg pontosan a mai közigazgatási egységekkel. Az 1-es számmal jelölt Dublin felosztása kettővel, a 19-es Tipperaryé eggyel növelte a megyék számát a közigazgatásban.
260px|bélyegkép|Ír megyék Megyék a térkép szereplő sorszám szerint
Dublin megye1 Wicklow Wexford Carlow Kildare Meath Louth Monaghan Cavan Longford Westmeath Offaly 3 Laois 3 Kilkenny Waterford Cork Kerry Limerick Tipperary Clare Galway Mayo Roscommon Sligo Leitrim Donegal Észak-Írország Fermanagh Tyrone Londonderry2 Antrim Down Armagh
Megyék ABC-sorrendben > szám a térképen
Carlow > 4 Cavan > 9 Clare > 20 Cork > 16 Donegal > 26 Dublin megye1 > 1 Galway > 21 Kerry > 17 Kildare > 5 Kilkenny > 14 Laois 3 > 13 Leitrim > 25 Limerick > 18 Longford > 10 Louth > 7 Mayo > 22 Meath > 6 Monaghan > 8 Offaly 3 > 12 Roscommon > 23 Sligo > 24 Tipperary > 19 Waterford > 15 Westmeath > 11 Wexford > 3 Wicklow > 2 Észak-Írország Antrim > 4 Armagh > 6 Down > 5 Fermanagh > 1 Londonderry2 > 3 Tyrone > 2
Dun Laoghaire-Rathdown, Fingal, Dél-Dublin és Dublin Város Tanácsa a korábbi Dublin megye területeit ölelik fel Gyakran csak Derry, lásd Derry-Londonderry névvita Offaly és Laois az 1920-as évekig a „Király megyéje“, illetve a „Királynő megyéje“ néven voltak ismertek
Történelmi fejlődésük 260px|bélyegkép|Írország, korai népek és politika. Újrarajzolva egy 7–8. századi Írország térképről, amely Seán Duffy Ír Történelem Atlaszában található
A normannok előtt A normann hódítás előtti Írország politikai tagolása a viszonylag jól rekonstruálható. A szigetet ekkor számos kisebb királyság alkotta, amelyek hierarchikusan szerveződtek. Az alapegységet a túath jelentette, amely önálló politikai joghatósággal rendelkező közösség volt, élén egy helyi királlyal (rí túaithe). Ilyen egységből mintegy százötven létezett. A túathok felett regionális királyok (ruiri) álltak, akik több túath (többes számban: túatha, nincs önálló kelta kifejezés rá) fölött gyakoroltak fennhatóságot.
A hierarchia csúcsán az úgynevezett „királyok királyai” (rí ruirech) álltak, akik rendszerint tartományi vagy fél-tartományi (cóiced, többes számban: cúigí) hatalommal rendelkeztek. Számuk egyszerre legfeljebb öt–hat volt. Az ír források ezért az országot hagyományosan öt részre, úgynevezett „ötödökre” osztották. Ezek Ulster, Leinster, Connacht, Munster és Mide területei voltak. A későbbi források ezeket a területeket tartományokként nevezték meg, római mintára. A normann korszakban Leinster és Mide fokozatosan összeolvadt, amiből a mai Leinster tartomány alakult ki.
A normann hódítást követően a politikai hatalom területi szervezésében a tartományok szerepét fokozatosan a megyerendszer váltotta fel. A modern korban a megyék csoportosítása tartományok szerint már nem rendelkezik jogi jelentőséggel, elsősorban kulturális és sportéletben maradt fenn.
Angol uralom Írországban (1175–1542) bélyegkép|jobbra|180px|Az Ír-sziget 1300-ban
A Plantagenêt időszak kezdete Írországban az 1169-es wales–normann lovagok érkezésével és II. Henrik angol király 1172-es inváziójával kapcsolódik össze, amikor az angol uralkodó közvetlen szerepet vállalt az ország igazgatásában. a megszerzett területeket úgynevezett liberty-kkéKiváltságolt terület, amely bizonyos királyi vagy megyei joghatóságok alól részben vagy egészben kivételt élvezett, és gyakran egyházi vagy világi földesúr fennhatósága alá tartozott. vagy lordship-ekkéFöldesúri fennhatóság alatt álló terület, amely a normann hódítást követő időszakban a közigazgatás és birtoklás alapegysége volt, és nem feltétlenül illeszkedett a későbbi megyerendszerbe. alakította. Ezek valójában palotagrófságok voltak, a grófok gyakorlatilag királyi jogkörrel rendelkeztek, megbocsáthatták az árulásokat, gyilkosságokat és bűntetteket, kineveztek minden békebírót és bírótm minden írás és vádirat az ő nevükben történt. Minden vétség az ő uralmuk ellen történt, nem a király ellen – a törvények szerint akinek az udvarában vétkeztek, az ült törvényt. Ez a megoldás abból fakadt, hogy az angol korona nem rendelkezett erős központi hatalommal a szigeten. II. Henrik adományai közül legalább három – Leinster Richard , Pembroke , Meath Walter -nek és Ulster John – a palotarófságokkal volt egyenértékű.
A palotagrófságokból idővel kisebb „liberty-k” alakultak ki, amelyek ugyanazokat a kiváltságokat élvezték, mint az eredeti lordship-ek. A végére a Plantagenet korszak elején kialakított területek közé tartoztak többek között Leinster, Meath és Ulster grófságai, valamint Munster egyes részei. Ezek még nem feltétlenül szolgáltak olyan adminisztratív funkciókat, mint a későbbi megyék, csak később, főként Földnélküli János király uralkodása idején kezdtek kialakulni a klasszikus county-jellegű (megye) struktúrák. Ezek Írország hagyományos és történetileg legfontosabb területi-közigazgatási egysége, amely a középkortól kezdve határozta meg az igazgatás, az igazságszolgáltatás és a földrajzi azonosítás alapkeretét.
A megyéken belül az angol–normann nemesség számára cantred-nekCantred, azaz századterület Középkori eredetű területi egység Írországban, amely a normann hódítást követően a báróságok elődjének számított, és később fokozatosan kiszorult a közigazgatási gyakorlatból. Az Oxford English Dictionary a megyék százasokra való felosztásának eredetét „rendkívül homályosnak” írja le. Valaha 100 egységből álló területre (hide) utalhatott, a korai angolszász Angliában a hide egy parasztcsalád által megművelt és eltartásához szükséges földterület nagyságát jelentette. A sok hide már négy családot tartott el. Alternatív megoldásként a százas egy eredetileg „száz” fegyveres férfi által lakott terület lehetett, vagy az a terület, amely képes volt „száz” fegyveres embert biztosítani. Ebben a kora középkori használatban a „száz” számkifejezés nem biztos, hogy egyértelmű, a „rövid” százat vagy bizonyos szövegkörnyezetekben a 120-ból álló hosszú százat jelenti. Forrás: nevezett területi egységeket adományoztak, amelyekből később báróságok (barony) alakultak ki. A báróságokon belül a földbirtok- és igazgatási rendszer az angol mintát követte: kialakultak a birtokok (manor), valamint a legkisebb hagyományos területi egységek, az úgynevezett townland-ekA townland – magyarul talán: földegység – Írország legkisebb hagyományos területi egysége, amely földfelosztási és helyazonosítási célokat szolgált, és nem feltétlenül jelentett települést vagy lakott közösséget., amelyek sok esetben korábbi, a normann hódítás előtti területi beosztásokkal estek egybe. Egyes becslések szerint Írországban mintegy létezett, amelyeket polgári területi egységekre (civil parish)A civil parish ebben a szócikkben polgári területi egység. Egyházi eredetű határokon alapuló, de világi igazgatásban is használt területi egység, amely a megyén belül a helyi adminisztráció és földnyilvántartás egyik alapja volt. tagoltak, a földegységek száma több tízezerre tehető. Ezeket alkalmanként tovább osztották kisebb részekre, azonban ezek a felosztások jogilag nem alkottak önálló egységeket.
A Plantagenet korszak folyamán a kiváltságot élvező területek és a sheriff-ekA sheriff megye szintjén működő királyi tisztviselő volt a középkori és kora újkori Írországban, aki az uralkodó nevében a közigazgatási, bírói és pénzügyi hatáskörök végrehajtásáért felelt, és a megyei igazgatás kulcsszereplője volt. joghatósága folyamatosan változott az angol királyi befolyás mértékének ingadozásával. Például 1297-ben Kildare grófsága kiterjedt olyan területekre is, amelyek később Offaly, Laois és Wicklow megyékké váltak. Az 1315-ös skót Bruce-invázió idején az angol királyi hatalom gyakorlatilag összeomlott az ország nagy részén, és csak Dublin, valamint Meath, Louth és Kildare egyes részei maradtak közvetlen koronai ellenőrzés alatt. A során a koronatanács ideiglenesen visszavonta a kiváltságokat és a sheriffséghez rendelte a hatalmat, részben a politikai és katonai zavargások következményeként.
Ulster külön rendszere A Plantagenet-kori megyei szervezés nem terjedt ki egységesen egész Írországra. Ulster grófjai saját joghatóságuk alatt hét megyei egységre – Antrim, Blathewyc, Cragferus, Coulrath, del Art, Dun (más néven Ladcathel) és Twescard – osztották területüket, ezek azonban nem tartoztak bele a koronához kötődő hivatalos county-rendszerbe. Ez is mutatja, hogy a megyei határok és jogi státusok nem voltak egységesek a korszakban, és a későbbi shireA történelmi megye angol eredetű megnevezés, amely Írországban a county szinonimájaként fordul elő, főként történeti vagy költői névformákban, önálló közigazgatási jelentése nincs. folyamata csak a normann és angol befolyás erősödésével vált szélesebb körűvé.
A földek koronához kerülésének története Leinster lordship Richard de Clare-től, Pembroke 2. grófjától a lányára, Isabel de Clare-re szállt, aki feleségül ment William Marshalhoz, Pembroke 1. grófjához – a címet férje számára újra létrehozták. Ezt a házasságot Földnélküli János király megerősítette, és Isabel birtokait hitvesi jogon Williamnek adta. A liberty-t azt követően osztották öt részre – Carlow, Kildare, Kilkenny, Leix és Wexford –, hogy a pár mind az öt fia meghalt, így az öt lányuk között osztódott szét az örökség.
Meath Walter de Lacy unokái, Maud és Margery között került felosztásra. Maud része Trim libertyje lett. Maud unokája, Joan Roger Mortimerrel, March 1. grófjával kötött házasságát követően Trim a leszármazottaikon keresztül később az angol koronára szállt. Margery része megőrizte a Meath nevet, és John de Verdon felesége lett. Meath, amely időközben a Talbot család birtokába került, VIII. Henrik uralkodása alatt, a távollévők birtokairól szóló törvény alapján került vissza a koronához.