A 2024. évi nyári olimpiai játékokon a vitorlázás ILCA 7 osztályú versenyszámának futamait augusztus 1. és 7. között rendezték a Marseilleben. Az olimpiai bajnoki címet az ausztrál Matthew Wearn szerezte meg.
Magyarországról Vadnai Jonatán vett részt a versenyen. Az első nyolc futam alapján hatodikként jutott a döntő futamba. A döntőben javítani tudott helyezésén és végül negyedikként rangsorolták.
Naptár Az eredeti tervek szerint augusztus 1. és 5. közötti öt napon rendeztek volna tíz futamot és az összesített eredmények alapján augusztus 6-án lett volna a döntő. Azonban a szélcsendes időjárás miatt augusztus 5-én nem tudták lebonyolítani a futamokat, és az éremfutamot is halasztani kellett egy nappal.
Aug. 1. Aug. 2. Aug. 3. Aug. 4. Aug. 5. Aug. 6. Aug. 7. 1. futam2. futam 3. futam4. futam 5. futam6. futam 7. futam8. futam 9. futam10. futamDöntőElhalasztva Döntő
Eredmények Az eredmények pontban értendők. A rövidítések jelentése a következő:
†Legrosszabb eredmény, ami az összpontszámból kiesik.
DNF: nem ért célba (alapfutamban 16, éremfutamban 22 büntető pontnak számít) DNS: nem indult (16 büntető pontnak számít) OCS: korai rajt miatt kizárták (16 büntető pontnak számít)
Az éremfutamban minden pontszám duplázódott.
Végeredmény NévNemzetRegattaIIIIIIIVVVIVIIVIIIDöntőMatthew Wearn122118†121010240Pavlos Kontides17527†510537456Stefano Peschiera61141120†1412418804.Vadnai Jonatán161221†135128126845.Hermann Tomasgaard22†162171519628856.Michael Beckett1991584444†(BFD)820877.Tom Saunders111710719344†(BFD)1310908.Clemente Seguel228†181081718912949.Lorenzo Chiavarini2521461727†5191411110.Finn Lynch92526†2212713111611511.Eduardo Marques511311535144†(BFD)3 -10112.Jean-Baptiste Bernaz819531†3201630 -10113.Philipp Buhl730328261144†(BFD)1 -10614.Milivoj Dukić3231333†732226 -10615.Duko Bos12029†271416428 -11016.Juan Ignacio Maegli21228393344†(BFD)15 -11117.Žan Luka Zelko271033†232211416 -11318.Vishnu Saravanan1034†20192113724 -11419.Filip Jurišić13432†131242814 -11520.Enrique Arathoon4331634†16151917 -12021.Joaquín Blanco143512202510.2(DPI)44†(BFD)5 -121,222.William de Smet207344133544†(RET)18 -13123.Yalçın Çitak1813371422944†(BFD)20 -13324.Nicholas Halliday35†1435161861532 -13625.Ryan Lo1581129232544†(BFD)27 -13826.Ha Jee-min303240†92422122 -14027.Francisco Guaragna28262444†(UFD)6182423 -14928.Bruno Fontes31316303234†256 -16129.Luc Chevrier2436†192511282729 -16330.Omer Vilenchik383740†36372025 -16631.Karl-Martin Rammo3462839†2729933 -16632.Khairulnizam Mohd Afendy3215222130262234† -16833.Just van Aanholt2639†252434102336 -17834.Pedro Luis Fernández332717353336†1131 -18735.Arthit Mikhail Romanyk39†24302629302135 -19536.Johan Schubert29293937282344†(BFD)21 -20637.Kaarle Tapper231893244†(DNC)44(DNC)44(DNC)44(DNC) -21438.Thad Lettsome40†3836238382637 -21539.Filipe André4142†231240403041 -22740.Michał Krasodomski363742†3837311740,2 -236,241.Aly Badawy3740383641†412939 -26042.Eroni Leilua424143†4239393140 -27443.Viliame Ratulu43†43414142423242 -283
Jegyzetek
Források Sailing Men's Dinghy Results
Kategória:Vitorlázás a 2024. évi nyári olimpiai játékokon