bélyegkép|Id. Hans Burkmair: Sebastian Brant, 1508 Sebastian Brant vagy Brandt (latinos nevén Titio ; Strasbourg, 1457 vagy 1458 – Strasbourg, 1521. május 10.) német humanista, jogtudós, a Bázeli Egyetem jogászprofesszora (1489–1500), 1502-től 1521-ben bekövetkezett haláláig Strasbourg Szabad Császári Városának városi szindikusa és kancellárja. A latin nyelvű vallásos költészet egyik legtermékenyebb szerzője, valamint ókori klasszikusok és itáliai humanisták írásainak szerkesztője volt. 1494-ben megjelent erkölcsi szatírája, a Das Narrenschiff (a Bolondok hajója) megalapozta a német humanizmus szerzőjeként való hírnevét.
Élete Sebastian Brant Strasbourgban született, ifj. Diebolt Brant, városi tanácsos és az „Arany Oroszlán Nagy Fogadójának” tulajdonosa, valamint felesége, Barbara Picker első gyermekeként. Apja 1468-ban meghalt. Brant életéről semmit sem tudunk egészen 1475-ig, amikor Bázelben kezdte meg tanulmányait. Két szakmai tevékenységi területe és lakóhelye alapján életét általában a bázeli időszakra (1475–1500) és a strasbourgi időszakra (1500–1521) osztják.
Bázeli időszaka (1475–1500) balra|bélyegkép|Fametszeten Nicolaus Reußner Icones című 1590-ben megjelent művéből bélyegkép|A Sunnenluft-ház, Bázel, Augustinergasse, ahol Brant 1494-ben élt Az 1475/76-os téli félévben Brant bölcsészettudományi és jogi tanulmányokba kezdett a Bázeli Egyetemen. Ebből az időből fennmaradtak Horatius- és egy Csízió-példányt tartalmazó tanulmányi füzetek az autogramjával. Az 1477/78-as szemeszterben jogi diplomát, majd néhány évvel később, 1484-ben licenciátust szerzett. Tanulmányai befejezése után 1485-ben feleségül vette Elisabeth Burgist (más forrásokban Burg vagy Bürgi), egy bázeli polgárleányt. Az asszony apja a bázeli késkovácsok céhmestere volt. A házaspárnak hét gyermeke született. Brant egyik fia, Onophrius Brant később jogtudósként és alkalmi költőként tüntette ki magát, és beválasztották a strasbourgi városi tanácsba is. Brant 1489-ben doktorált polgári és kánonjogból, majd ezt követően a kar teljes jogú tagja volt. Egyházjogot és római jogot (polgári jogot), 1484-től pedig rendszeresen költészetet is tanított. 1492-ben egy évig a jogi kar dékánja volt. A rektori és a kari beiratkozási anyakönyvekben az ő saját kezűleg írt bejegyzései maradtak fenn. Egyetemi állása mellett bázeli tartózkodása alatt jogi szakértőként, ügyvédként és bíróként is működött. Csak 1496-ban kapott fizetett római és kánonjogi professzori kinevezést. 1497 és 1500 között csak kánonjogot tanított.
Az irodalom területén Brant bázeli éveit a termékeny publikációs tevékenység jellemezte, amely az 1490-es években kezdődött. A költészet mellett szakirodalmat is publikált, és aktív volt a tematikus és alkalmi költészet területén, szórólapokat és röpiratokat készítve. Ebben az időben nemcsak író, hanem az irodalom mecénása és szerkesztője is volt. Az 1490 és 1500 közötti évek megalapozták irodalmi hírnevét a Bolondok hajója (1494) és számos más művel.
Az 1500-as téli szemeszter elején otthagyta az egyetemet, hogy Strasbourgba költözzön.
Strasbourgi időszaka (1500–1521) bélyegkép|Strasbourg 1490 körül Brant 1501 tavaszán Strasbourgba költözött, és január 14-én átvette a szindikusi tisztséget. Miután egy ideig ügyvédként, szindikusként és diplomataként dolgozott, 1502-ben városi jegyzővé és kancellárrá nevezték ki, így Strasbourg Szabad Császári Város legmagasabb rangú közigazgatási tisztviselője lett. Kinevezőlevele fennmaradt. Strasbourgi évei alatt Brant irodalmi tevékenysége megváltozott; egyre inkább irodalmi művek mecénásaként jelent meg, de saját műveit alig adta ki. Cenzorként felelős volt az összes strasbourgi nyomtatott mű jóváhagyásáért. (Hivatalos tevékenységének bizonyítékait egy külön részben tárgyaljuk.) 1520-ban Gentbe utazott, ahol meglátogatta az új császárt, V. Károlyt, Strasbourg Szabad Császári Város nevében.
Művei Német nyelvű költemények A bolondok hajója bélyegkép|Bolondok hajója című festményének címlapja, Albrecht Dürer, 1493 k. A Bolondok hajóját általában Brant főművének tartják, és sokáig uralta a róla szóló, túlnyomórészt germanisztikai tanulmányokat. A gazdagon illusztrált és gondosan megtervezett humanista könyvet, amely didaktikus-szatirikus bölcsesség-bemutatással és allegorikus kommentárokkal illusztrálja a 15. századi világ visszaéléseit, ostobaságait és bűneit, 1494-ben adta ki Johann Bergmann von Olpe Bázelben.
A munka szerkezete és tartalma A könyv 112, nagyrészt független fejezetből áll. A művet a hajóallegória keretezi, amelyet a címlap és az előszó vezet be, de a szövegben csak a 103., 108. és 109. fejezetben tér vissza hozzá. Maguk a fejezetek laza sorrendben követik egymást, és tematikailag függetlenek. A fejezetek közötti összekötő elem a bolond alakja és a fejezetek azonos szerkezete.
Minden fejezet egy egyszerű szerkezeti sémát követ, amely az egész műben megmarad. A fejezet általában a bal oldalon kezdődik egy három- vagy négysoros mottóval, ezt követi a fametszet, majd az aforisztikus költemény, amely ideális esetben 34 sorból áll, általában jambikus pentaméterben. Mivel egy oldalon 30 sor fér el, Brant gondoskodik arról, hogy minden fejezet pontosan egy dupla oldalt töltsön meg, lehetővé téve az olvasó számára az egész megtekintését. Ahol Brant egy vagy több, egyenként 30 soros oldallal bővíti a fejezetet, a Bolondok hajója alapsémáját szükségszerűen elhagyja. A következő fejezet ekkor a jobb oldal helyett a bal oldalon kezdődik.
A mű egy másik egyesítő eleme a Bolond. 109 bolond száll fel a hajóra, és vitorlát bont „Narragonia” felé. Nincsenek közöttük tengerészek vagy kormányos. Brant művében a bolondságot bolondságként vagy az élet követelményeinek való belátás hiányaként értelmezik. A Bolond „az a személy, aki enged kétes hajlamainak, mint például a sarlatánságnak vagy a pereskedésnek, divatos bolondságokban merül el, vagy ereklyékkel kereskedik. A bolondság és az erkölcsi hiányosság egyesül a bolondban.” Az összefoglaló fejezetekben (22., 107. és 112.) Brant szembeállítja a Bolondot a bölcsességre törekvő személlyel.
A fametszetek A mű illusztrálására Brant és Bergmann von Olpe legalább négy fametszőművészt vontak be, köztük a fiatal Albrecht Dürert, aki a fametszetek nagyjából kétharmadát készítette. A mű illusztrációjával kapcsolatban az elv a következő: „A szöveg irányít”, ami azt jelenti, hogy a szöveg már rendelkezésre állt, amikor a fametszeteken dolgozni kezdtek, és különböző módon interferálnak a fejezetek tartalmával. Egyes esetekben utalnak a fejezet témájára, és grafikusan ábrázolják azt; más esetekben csak a fejezet egyes aspektusait tárgyalják, vagy bővítik a fejezet tartalmát.
Nyomatok és fordítások Az első kiadásból (Bázel, 1494) tizennégy példány maradt fenn. Brant haláláig összesen 16 kiadást ért meg, a német nyelvű engedélyezett újranyomásokat és a kalózkiadásokat is beleértve. bélyegkép|A <47v oldal Locher „Stultifera navis” című művének latin kiadásából, Johannes Grüninger tollából, Strasbourg, 1497 A Bolondok hajójának latin kiadása Jakob Locher munkája volt. Fordítását Johann Bergmann von Olpe adta ki 1497-ben Bázelben „Stultifera navis” címmel. Locher lerövidítette a fejezeteket, és néhányat teljesen ki is cserélt, de egyébként megtartotta a Bolondok hajójának koncepcióját. Filológiai és tudományos apparátust adott a szöveghez. A latin fordítás fontos volt a mű terjesztése szempontjából, mivel lehetővé tette a német nyelvterületen kívüli kiadását is. A megjelenés után nem sokkal kijöttek a latin szöveg anyanyelvi fordításai, köztük a Bolondok hajójának francia, angol és holland kiadása. Az angol kiadás volt egy német nyelvű mű első angol nyelvű fordítása. A Bolondok hajójának alnémet fordítása is megjelent 1497-ben Lübeckben",
Jelentősége A Bolondok hajója nagy sikere részben a műben elszórt számos közmondásnak, valamint a hatásos fametszeteknek volt köszönhető. Joachim Knape a következőképpen foglalja össze a Bolondok hajójának jelentőségét: „Német költőként kortársai közül senki sem veheti fel a versenyt Brant rangjával. Ebben az időszakban senki sem alkotott olyan híres és lelkesen fogadott irodalmi alakot Európában, mint a Bolond a »Bolondok hajójában«. Németországban egyetlen élő kortárs sem dicsekedhetett volna összehasonlítható német nyomtatott művel, amely a költészetet, az illusztrációt és a könyvművészetet hasonló rangú együttessé egyesítette volna. A mű ambiciózussága és újdonsága nem maradt észrevétlen kortársai számára. Szenzációs sikere azonnal számos kalózkiadáshoz vezetett. Irodalmilag megalapozta a bolondok irodalmának európai hagyományát.”
Brant megírta „korának német szatíráját”, és ezzel megteremtette „generációjának reprezentatív eredeti német költészetét”. Horatiusból és a római szatírából merített ihletet. Munkája változatos irodalmi forrásokat épített be, amelyeket alkotója egy bonyolult hivatkozásrendszerré szőtt össze, számos utalással.
A Herkules és az erényjáték Strasbourgi tartózkodása alatt Brant nyilvános színházi szerepeket is írt. Ebben az összefüggésben valószínűleg egy német Herkules-darabot is 1512/13-ban. Egy 1518-ból származó erényjátékról van szó, amelyben az erény és a vágy küzdelmét mutatja be. A darabot kétnapos program szerint tervezték, és stációdrámaként fogták fel.
A Szabadság Tábla A Szabadság-táblát a Bolondok hajójával együtt „a második nagy német szöveg–kép ciklusnak tekintik, amely variációkon keresztül egy egyesítő témát vizsgál”. A Szabadság-tábla 52 epigrammából állt, amelyeket Brant 1517 és 1519 között írt a strasbourgi városháza 13. termének díszítésére. Epigrammáiban különböző perspektívákból világítja meg a szabadság eszméjét, így vizsgálva annak filozófiai, vallási, jogi és társadalmi aspektusait. Hans Baldung Grien, Albrecht Dürer tanítványa, aki 1517-től Strasbourgban élt, valószínűleg Brant Szabadság-táblájának technikai kivitelezését és a freskók elhelyezését ő végezte.
Kiadatlan epigrammák és alkalmi versek Brant irodalmi hagyatékában számos epigramma és alkalmi vers található, amelyeket akkoriban nem adtak ki. Ezek között számos német–latin nyelvű vers található vallási, etikai és politikai témákban. Két 17. századi kéziratban maradtak fenn, és az „Epigrammák” címszó alatt szerepelnek. Bizonyos esetekben vázlatok is lehetnek, amelyeket Brant beépített néhány nagyobb német verses művébe. Fennmaradt még a „Murten pajzsa” című költeménye, amely egy 1476-os murteni csatában zsákmányolt burgundi pajzsról szól; egy háromversszakos német–latin szatirikus költemény, az „A svájciak ellen” 1511-ből; és alkalmi versként a „Városok siralma” című műve, amelyben az 1513-as háború alatt a városokra és a parasztokra nehezedő terhekkel foglalkozott. Fennmaradt egy 1524-es nagy árvízről szóló jóslat is, amelyet 1520-ra datálnak.
Német és latin versek Egylapos nyomatok és szórólapok aktuális és természettudományi témákról bélyegkép|Az Ensisheimi Villámkő, Brant 1492-ből származó szórólapja Brant legalább 1488-tól kezdődően alkalmi, aktuális témájú versek szerzőjeként is kitűnt. Ezekben a versekben, amelyeket szórólapok vagy röpiratok formájában terjesztett, politikai kérdésekről írt kommentárokat. A verseket gyakran latinul és németül írta (latinul disztichonok, németül rímelő kuplék gyanánt). A külső események általában különleges vagy rendkívüli természeti vagy politikai események voltak, amelyekről a birodalmi politikával kapcsolatban csodálatos jelekként számolt be, kommentálta és értelmezte őket. Különös figyelmet fordított a császár és a birodalom helyzetére, valamint a háborús fenyegetésre és a török veszélyre. Ebben az összefüggésben a „Szent Római Birodalom illuzionistájának” szerepét vállalta.
A versek nagy része valószínűleg mára elveszett; a fennmaradt nyomtatott példányokból körülbelül 16 vers azonosítható különállóan kiadott rműegységként:
Contra Flamingos – latin költemény a flamandok ellen, akik I. Miksa német királyt 1488 februárjában bebörtönözték.