A kínaiak népcsoportja Kína egyik legnagyobb vallási-etnikai-kulturális kisebbsége, amely túlnyomórészt kínaiul beszélő iszlám hívőkből áll. Nem kötődnek egy régióhoz, Kína-szerte elterjedtek, de főként az északnyugati tartományokban és a Kínai-alföldön élnek. A 2020-as népszámlálás szerint Kínában körülbelül 11,3 millió élt. Kínán kívül a Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Mianmarban és Thaiföldön élnek a huj kínaiakhoz sorolható kisebb csoportok.
A okat a Kínai Népköztársaság kormánya hivatalosan 1954-ben ismerte el etnikai csoportként. A kormány a népet úgy határozta meg, hogy magában foglalja az összes történelmileg muszlim közösséget, amelyek nem tartoznak Kína többi etnikai csoportjához; ezért különböznek más muszlim csoportoktól, például az ujguroktól.
A ok túlnyomórészt kínai nyelven beszélnek, miközben használnak néhány arab és perzsa kifejezést. Ez az etnikai csoport egyedülálló a kínai kisebbségek között azzal, hogy nem kapcsolódnak nem-kínai nyelvhez. Őseik túlnyomórészt han kínaiak voltak, akik legkésőbb a Ming-dinasztia idején (14–16. század) felvették az iszlám vallást.
A ok erős kapcsolatban állnak az iszlám kultúrával. Követik az iszlám étkezési törvényeket, és elutasítják a sertéshús fogyasztását, ami a Kínában leggyakrabban fogyasztott hús, ezért fejlesztették ki a sajátos kínai konyhájukat, a huj konyhaművészetet. A ok hagyományos viseletéhez tartozik a fehér fejfedő (taqiyah), amelyet a férfiak egy része visel, és a női fejkendő, hasonlóan számos más iszlám kultúra szokásaihoz.
A kínai népcsoport a Kínában elismert soktucatnyi nemzeti kisebbség között a második legnépesebb. Tartoznak hozzájuk olyan kis muszlim vallású csoportok is, szigetén, tartományban és Tibetben, amelyek nem kínai nyelven beszélnek. Ugyanakkor több más jelentős nemzeti kisebbség is van Kínában, amelyek eredetileg az iszlám követői, de nem tartoznak a kínaiak körébe, mint az ujgurok, kazakok, kirgizek, üzbégek, tatárok.
Egy 2004-es genetikai kutatás (mitokondriális DNS) eredményei szerint a ok csak 6,7%-ban mutatnak nyugat-eurázsiai, míg 93,3%-ban kelet-ázsiai jegyeket.
Történetük A kínaiak története egészen a Tang-dinasztia koráig vezethető vissza, amikor a kínai állam rendkívül nyitott volt és sokoldalú külkapcsolatokat ápolt többek között a közép-ázsiai régióval. A selyemúton érkező kulturális hatások között nagy jelentőségű volt az Arab-félszigeten frissen kialakult iszlám befolyása. A etnogenezisben nagy szerepet játszottak a selyemúton érkező muszlim, nagyrészt perzsa kereskedők, akiknek egy része le is telepedett, akár távol a nyugati határoktól, a nagy kínai tengerparti kereskedelmi központokban is. Ezek a muszlim bevándorlók, főleg házasságok révén, gyorsan asszimilálódtak.
A muszlimokat már a határokon történt megjelenésüktől kezdve nagy számban verbuválták a kínai hadseregbe, katonaként és parancsnoki posztokra egyaránt. A Tang-dinasztia idején egy alkalommal az arabok és a kínaiak 3000–3000 katona cseréjéről kötöttek megállapodást. 756-ban másik 3000 arab harcost vetettek be az vezette lázadás leverésére.
A mongol -dinasztia idején a meghódított kínaiakkal szemben bizalmatlan, de „munkaerőhiánnyal” küzdő mongolok nagy számban alkalmaztak török és iráni származású közép-ázsiai letelepedőket kézművesként és tisztviselőként egyaránt. A ok adták a mongol-kínai állam második legfontosabb rétegét a mongolok után, a kínaiak előtt. Ezek a bevándorlók esetenként nesztoriánus keresztények voltak, akik később áttértek az iszlámra. A -dinasztia hadserege is nagyrészt muszlimokból állt, akiket aztán az ország stratégiailag fontos vidékein, a központi síkságon, de a déli határ mentén is, letelepítettek, és így nagy mértékben hozzájárultak a lakosság arányának növekedéséhez.
A Ming-dinasztia létrejöttekor tábornokok és katonák szerepet játszottak a mongolok kiűzésében, majd meghódításában. Később harcoltak a császár oldalán a dél-kínai bennszülöttek ellen, utána pedig letelepedtek a déli tartományokban.
A okra a -diansztia idején néven hivatkoztak, hogy megkülönböztessék őket a török muszlimoktól, akiket -ként emlegettek. A Kínai Köztársaság kormánya a okat a han kínaiak egyik ágaként, kínai nemzetiségűekként, nem pedig különálló etnikai csoportként ismerte el.
A okat a Kínai Népköztársaság kormánya hivatalosan 1954-ben ismerte el etnikai csoportként.
A hujok saját autonóm területe a Ninghszia-Huj Autonóm Terület a Sárga-folyó felső folyása mentén, a kínai lösz-fennsíkon, itt azonban csak egy kisebbségük lakik. Nagyobb részük szerte az országban él, a nagyobb városokban mindenfelé megtalálható a muszlim negyed mecsettel és halal éttermekkel. A legrégebbi mecsetek kínai stílusú épületek, mint a hsziani nagymecset, az újabbak a közel-keleti stílust követik.
Jegyzetek
Fordítás
Források Magid, Alvin: Handle with care: China's policy for multiculturalism and minority nationalities = Asian Perspective, 22. vol. Spring 1998. no. 1. 5-34. p. Vajda Gyula: Nemzet, nemzetiségek, nemzetiségi politika Kínában
További információk https://web.archive.org/web/20060719182133/http://www.c-c-c.org/chineseculture/minority/minority.html
Kapcsolódó szócikk Etnikai kisebbségek Kínában