A majomagyvelő a kínai konyhaművészet egyik, a történelem során rendkívül ritkán előforduló, de annál gyakrabban emlegetett étele volt.
Bár az agyvelő fogyasztása a nyugati étkezési kultúrákban is elfogadott, mint Magyarországon a rántott velő vagy a vese-velő, a majomagyveló kínai fogyasztását gyakran a kínai konyha elrettentő kegyetlenségének illusztrálásaképpen említik, különös tekintettel arra, hogy az élő állat koponyáját állítólag az asztalnál satuba fogták és ott nyitották fel, majd a vendégek a koponyából emelték ki a falatokat.
Mítosz és valóság
Az ehető süngomba (Hericium erinaceus) neve Ázsiában helyenként „majomfej-gomba” a makákók fejéhez való felszínes hasonlósága miatt; ennek a fogyasztása is hozzájárulhatott a majomagyvelő étlapon szereplése gyakoriságának mítoszához.
A korai -dinasztia idején, az állítólagos „mandzsu-han birodalmi banketten”, amikor egyes feljegyzések szerint kínai császár kívánságára egyesítették a mandzsu és a kínai konyhaművészetet, ténylegesen felszolgálhattak majomagyvelőt, és lehetséges, hogy azt valóban közvetlenül a koponyából fogyasztották.
Leila Hadley útikönyvíró 1958-as beszámolója szerint egy makaói étteremben felszolgálták frissen megölt majom agyvelejét. Albert Podell író szintén állítja, hogy evett élő majmok agyvelejéből Hongkongban 1966-ban.
Erősen kétséges, hogy ilyen gyakorlat ma is létezne. A kínai állatvédelmi törvények szigorúan tiltják és 10 évig terjedő börtönnel büntetik az ilyen cselekedeteket.
Egészségügyi kockázat Minden más szemponttól függetlenül a nyers agyvelő fogyasztása súlyos egészségügyi kockázattal, a kergemarhakór és az agyvelőgyulladás terjedésének veszélyével járna.
A kultúrában A szívósan tovább élő legenda számos művészt is megihletett, több film, mint A halál 1000 arca, az Indiana Jones és a végzet temploma és mások is feldolgozzák vagy érintik ezt a témát.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Kínai konyhaművészet Kategória:Kínai kultúra