Domenico Starnone olasz író, forgatókönyvíró és újságíró.
Munkáit angolra, németre és számos más nyelvre fordították le. Ezek közé tartozik a Prima esecuzione (2007) és a Confidenza (2019).
A Via Gemito című regénye 2001-ben elnyerte Olaszország legmagasabb irodalmi kitüntetését, a Strega-díjat, valamint a Nápolyi Irodalmi Díjat is, és abban az évben döntős volt a rangos Campiello-díjra is. A remekművének tartott regény középpontjában egy nápolyi vonatvezető, Federí áll, aki egy frusztrációval teli élettel néz szembe, és elégedetlenségét feleségén és legidősebb fián, a regény narrátorán vezeti le. Az Oonagh Stransky által angolra fordított The House on Via Gemito című regényt 2024-ben a Nemzetközi Booker-díj jelöltjei közé sorolták.
Tizenharmadik szépirodalmi műve, a Ties volt a második, amelyet angolra fordítottak, és 2017-ben Bridge-díjjal tüntették ki. A Bridge Book Award projekt az olasz és az amerikai kultúra egyesítésére és a kölcsönös megértés erősítésére törekszik.
Luigi Galella 2006-os jelentéseiben, valamint Arjuna Tuzzi és Michele A. Cortelazzo, a Padovai Egyetem munkatársainak 2017-es munkáiban Starnone – vagy alternatívaként felesége, Anita Raja – szerepel az Elena Ferrante álnéven író szerzőként. A publikált interjúkban Ferrante elutasította a vádakat: „A személyazonosságom, a nemem megtalálható az írásaimban.”
Fiatalkora és iskolái Domenico Starnone 1943. február 15-én született Savianóban, Campaniában, Nápolytól nagyjából 25 kilométerre északkeletre. Apja, Federico Starnone küzdő, autodidakta nápolyi festő volt, édesanyját pedig Rosának hívták.
Pályafutása Regényíróként Starnone termékeny író, 1987 óta legalább 22 művet írt. Egy online interjúban idézték tőle, hogy „az írás nem csak szórakozás... a legjobb könyvek azok, amelyek fájdalmat okoznak nekünk”.
Regényeinek angol nyelvű fordításai között szerepel a First Execution (2009), a Lacci (2014), majd a Ties (2017), a Trick (2018), és a Confidenza (2019), majd a Trust vagy Secrets (2019). A Via Gemito (The House on Via Gemito) című regénye 2001-ben elnyerte a Premio Strega díjat.
Tanítás és újságírás Starnone pályafutása elején több évig tanított irodalmat a római Colleferro-i Marconi Gimnáziumban, és ugyanebben az időszakban a Livia Bottardi műszaki főiskolán is. 2017-ben Italo Calvino műveit tanította a Georgetowni Egyetemen (USA).
Újságíróként rendszeresen publikált az Il Manifesto kulturális rovataiban, számos újságnak és szatirikus magazinnak dolgozott, többek között a L'Unitànak, a Corriere della Sera-nak, a Tango-nak és a La Repubblica-nak, és 2023-ig az Internazionale magazin Parole című heti rovatának szerkesztője volt. A Cuore számára rendszeresen közölt epizódokat tanári életéből.
Forgatókönyvírás és filmadaptációk Starnone (nem összetévesztendő az olasz forgatókönyvíróval, Federico Starnonéval) film- és televíziós forgatókönyvíró.
A Starnone könyvein alapuló játékfilmeket Gabriele Salvatores, Riccardo Milani és Daniele Luchetti rendezte, és ő maga is számos forgatókönyvet írt nagy- és kisvászonra.
A La scuola és a Lacci (mindkettőt Daniele Luchetti rendezte), az Auguri Professore (Riccardo Milani rendezte) és a Denti (Gabriele Salvatores rendezte) című játékfilmek Starnone regényein alapulnak.
2003-ban Ricardo Milanival közösen elnyerte a Sergio Amidei-díjat a legjobb adaptált forgatókönyvért az Il posto dell'anima című filmért, és három Golden Ciak-díjra is jelölték.
Starnone-t több írótársával együtt jelölték a Nastro d'Argento Ezüst Szalag díjra a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriákban a La febbre, L'amore ritorna, L'anima gemella, Del perduto amore (1999) és La scuola (1996) című filmekért. Sok film saját regényeiből adaptált.
Starnone-t és Francesco Piccolo forgatókönyvíró-társát 2021-ben jelölték a legjobb adaptált forgatókönyv díjára a Lacci című (saját regényéből adaptált) filmért az Accademia del Cinema Italiano által odaítélt David di Donatello-díjátadón.
A Rai 1 csatornán futó Fuoriclasse (magyarul: Osztályon felüli) című tévésorozat három évadon át futott 2011 és 2015 között. A sorozatot Starnone írta, és számos regénye (Ex cattedra, Fuori registro és Sottobanco) alapján készült, Luciana Littizzetto főszereplésével.
Kapcsolódások Elena Ferrante-hoz 2006-ban Luigi Galella azt állította, hogy a szövegstílus számítógépes elemzése alátámasztja azt a következtetést, hogy Starnone valójában Elena Ferrante.
2016-ban Claudio Gatti olasz újságíró további állítást tett közzé, miszerint Anita Raja, Starnone felesége, a nagy sikerű Nápolyi Kvartetthez hasonló anyagi juttatásokban részesült, és hogy ő kell, hogy legyen a szerzőjük.
Gatti megbízásából az Il Sole 24 Ore kétrészes újságírói vizsgálatot végzett, amelynek 2016. október 2-án kellett volna megjelennie a német Frankfurter Allgemeine Zeitung újságban és a francia Mediapart weboldalon.
A 2016-ban megjelent Frantumaglia: Egy író útja című interjúgyűjteményben Ferrante válaszolt a találgatásokra, azt írva, hogy ő és Starnone „Elegünk van abból, hogy mindenki azt kérdezi, hogy ő-e Ferrante.”
2017-ben Arjuna Tuzzi és Michele A. Cortelazzo, a Padovai Egyetem munkatársai Elena Ferrante 7 publikált regényében használt nyelvezetét 39 olasz író 30 év alatt megjelent 150 regényéhez hasonlították.
Starnone határozottan tagadja, hogy ő Elena Ferrante. Több interjúban is azt állította, hogy felesége, ő maga és a Nápolyi Regények több millió olvasójának többsége unalmasnak, tiszteletlennek és irrelevánsnak találja ezeket a vizsgálódásokat.
Magánélete Starnone Anita Raja műfordítóval él házasságban. Egy lányuk van. 2024 májusában Saviano díszpolgára lett, ahol született, egy neves írók tiszteletére indított kulturális kezdeményezés részeként. „Domenico Starnone büszkévé és izgatottá tesz minket” – mondta Vincenzo Simonelli polgármester.
Bibliográfia
Magyarul megjelent Hurok (Lacci) – Park, Budapest, 2018 · Fordította: Barna Imre
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz költők, írók Kategória:Olasz újságírók Kategória:Olasz forgatókönyvírók Kategória:Nápolyiak