A The Girlie Show az amerikai énekesnő-dalszerző Madonna negyedik koncertturnéja volt, amely ötödik stúdióalbumára, az Erotica-ra (1992) épült. A turné 1993. szeptember 25-én kezdődött a londoni Wembley Stadionban, és ugyanazon év december 19-én ért véget a tokiói Dome-ban.

1992 októberében Madonna egyszerre adta ki az Erotica című albumot és a Sex című könyvet. Az előbbi végül Madonna akkoriban a legkevésbé eladott albuma lett, míg az utóbbi széleskörű médiafigyelmet és rajongói, valamint kritikusi negatív visszhangot kapott, azonban mindazonáltal kereskedelmileg sikeres volt. A Madonna főszereplésével készült Body of Evidence című erotikus thriller kritikai és kereskedelmi kudarca után a turnét 1993 júliusában jelentették be. A 39 időpontos turné volt az első alkalom, hogy az énekesnő olyan helyeken járt, mint Törökország, Izrael, Mexikó, Puerto Rico, Argentína, Brazília és Ausztrália. Egyes kritikusok szerint ez volt az énekesnő módja zenei karrierjének "újjáélesztésére" a thrillerre adott negatív reakciók után. A turné Edward Hopper "Girlie Show" című festményéről kapta a nevét. Madonna testvérét, Christopher Cicconét nevezték ki a turné igazgatójának.

A korábbi Blond Ambition World Tour (1990) turnéjához hasonlóan a koncertet is különböző tematikus részekre osztották: Domina, Studio 54, Weimar Cabaret és egy ráadás. Madonna dominaként nyitotta meg a show-t, félmeztelen táncosok vették körül, míg a könnyedebb pillanatok között szerepelt, hogy egy óriási diszkógömbön, afro parókában ereszkedett le a mennyezetről az Express Yourself (1989) című dalban, valamint a Like a Virgin (1984) eléneklése Marlene Dietrich színésznő képében. A Girlie Show általánosságban pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól, akik egyetértettek abban, hogy az énekesnőt övező viták ellenére is képes volt a közönség kedvére tenni. A turné 70 millió dolláros jegybevételt hozott, ezzel az év legnagyobb bevételt hozó női turnéja lett.

Több országban is számos szervezet tiltakozott a koncertek lemondása ellen, azok szókimondó, szexuális jellege miatt. Puerto Ricoban Madonna a színpadon a lábai között nyújtotta át a sziget zászlaját, ami felháborodást váltott ki a puerto ricói társadalomban. Számos koncertet rögzítettek és sugároztak, az 1993. november 19-i sydney-i (Ausztrália) műsort pedig különkiadásként sugározta az HBO. A következő évben pedig videón is megjelent The Girlie Show: Live Down Under címmel. A japán Fukuokában tartott koncerteket is filmre vették, de kizárólag japán televízióban sugározták.

Előzmények

1992 októberében Madonna egyszerre adta ki 5. stúdióalbumát, az Erotica-t, és a Sex című könyvét. A szexuálisan provokatív és explicit képeket tartalmazó, Steven Meisel által fényképezett könyv erősen negatív reakciókat váltott ki a médiából és a nagyközönségből, de kereskedelmileg sikeres volt. A széles körű visszhang beárnyékolta az Eroticát, amely a pozitív kritikák ellenére az énekesnő akkoriban legkevésbé eladott albuma lett. Madonna folytatta provokatív megnyilvánulását az 1993-as erotikus thrillerben, a Body of Evidence-ben, egy filmben, amely szadomazochizmus és kötözés jeleneteit tartalmazza, de kritikusok kritizálták, és kereskedelmileg kudarcot vallott. 1993. július 9-én a The Philadelphia Inquirer bejelentette, hogy Madonna elindítja a The Girlie Show koncertturnét. Egyes kritikusok szerint a turné az énekesnő kísérlete volt zenei karrierjének "újjáélesztésére" a Body of Evidence után. Madonna ihletője a turnéhoz Edward Hopper azonos című festménye volt, amely egy burleszk táncosnőt ábrázol.

A turné 1993. szeptember 25-én indult volna a londoni Wembley Stadionban. Madonna ezután azt mondta, hogy "nem érdekli a megtérteknek való prédikálás”, ezért döntött úgy, hogy Londonban indítja el a Girlie Show-t. "Oda megyek, ahol a legtöbb ellenségem van” – magyarázta. Eredetileg úgy tervezték, hogy nem látogatják meg az Egyesült Államokat, ehelyett olyan régiókra koncentrálnak, ahol az énekesnő korábban még soha nem turnézott, mint Törökország, Izrael, Mexikó, Puerto Rico, Argentína, Brazília és Ausztrália. A kereslet miatt azonban néhány fellépést lefoglaltak bizonyos amerikai városokban. Egy koncertet is terveztek a pekingi Munkásstadionban; a hivatalos kínai hírügynökség arról számolt be, hogy felléphet, amennyiben a műsorban nem szerepel "illetlen megnyilvánulás”. Madonna állítólag beleegyezett, mivel szerette volna meglátogatni az országot. A koncert azonban soha nem valósult meg. Az énekesnő látogatásának emlékére Brazíliában megjelent egy promóciós darab, a The Girlie Show, amely az Erotica mind a hat kislemezét tartalmazza. Hasonlóképpen, az Erotica és a The Immaculate Collection (1990) albumok limitált kiadásai kizárólag Ausztráliában jelentek meg. A turnét később egy azonos című fotóalbumban örökítették meg, amely 1994 novemberében jelent meg. Ez a kiadvány egy CD-t is tartalmazott, amelyen három élő felvétel szerepelt: A "Like a Virgin", "In This Life" és "Why's It So Hard". Madonna ezt írta a könyvben: "Amikor befejeztem a Blond Ambition turnét, megesküdtem az életemre, hogy amíg élek, soha többé nem gondolok turnéra. Kimerült voltam. Elegem volt az utazásból. Stabilitásra vágytam. Így hát belevetettem magam a filmkészítésbe, egy új album felvételébe, és kiadtam egy könyvet is Szex címmel. Ennyit a stabilitásról.”

Mondanom sem kell, bármennyire is kifizetődőek voltak ezek a kreatív törekvések számomra, nem helyettesíthették az élő fellépést. A színház az életem – vagy mégsem az életem? Nem vagyok benne biztos, és igazából nem is számít. A színpadi lét az, ahol a legelevenebbnek érzem magam, és itt tudom minden kreatív energiámat egyetlen csatornába önteni. Ez az egyetlen hely, ahol minden inspirációmat és hatásomat egyetlen élő, lélegző állattá tudom egyesíteni. A színpad az egyetlen környezet, ahol a kubista festészet, a burleszk, a flamenco tánc és a cirkusz egy hangulatos tető alatt együtt élhet. A kalandot egy lépéssel tovább vinni az, hogy minden este más közönség előtt játszom. Különböző kultúrákkal, különböző elvárásokkal, az öröm és a zavarodottság kifejezésének különböző módjaival találkozom – ez számomra a legnagyobb izgalom. A legnagyobb kockázat. És imádok kockáztatni. Lehet, hogy ezt már hallottátok rólam. Ez a könyv semmiképpen sem tudná igazán visszaadni a „Girlie Show” izgalmát, de elég közel áll hozzá. Egyébként, ha valaha is azt hallod tőlem, hogy „soha többé nem megyek turnéra”, ne hidd el nekem".

Összetétel

1993 elején Madonna felvette a kapcsolatot testvérével, Christopher Ciccone-val, akivel a Blond Ambition World Tour turnén dolgozott együtt, és kinevezte őt turnéigazgatónak. A rendezés mellett Ciccone feladata volt a stáb felügyelete, a színpadkép megtervezése és az összes táncos kezelése is. A táncosok meghallgatásaira Los Angelesben került sor, ahol egy hirdetést tettek közzé „androgín, fiús, nagyon rövid hajú lányok” számára. Az énekesnő a felvételi folyamatról a következőket mondta: "„Először koreografáltam a dolgokat, amiket megcsináltattak velük. Aztán megkértem őket, hogy táncoljanak és improvizáljanak, bármire is ösztönözze őket a zene. Aztán visszahívtam az összes jól kinéző és igazán táncoló embert, és megkértem őket, hogy meséljenek egy viccet vagy egy szórakoztató történetet. Ha nagyon zavarban voltak és nem tudták megcsinálni, nem én választottam ki őket. Aztán a megmaradtaktól megkérdeztem, hogy leborotválnák-e a fejüket. Nem mintha leborotválnám őket. Csak kíváncsi voltam, meddig hajlandóak elmenni értem”.

Madonna és testvére, Ciccone úgy döntöttek, hogy öt különböző koreográfussal dolgoznak együtt, egyikük az amerikai színész, Gene Kelly volt, akinek az énekesnő a Rain című kislemez előadását akarta koreografálni. Azonban hamarosan feszültség támadt, mivel Kelly kényelmetlenül érezte magát a táncosokkal. Úgy vélte, hogy a személyiségük, nem pedig a táncos képességeik alapján választották ki őket. Ciccone szerint a műsor "erős szexuális felhangjai" sem tetszettek neki. Mivel úgy érezte, hogy Kelly pozíciója nem működik, Ciccone meggyőzte az énekest, hogy kirúgja, majd végül Madonna, "szégyellve, hogy egymaga gondolt ki ilyen szörnyű sorsot ennek a tiszteletreméltó amerikai ikonnak", egyetértett a testvérével és elbocsátotta Kellyt. Alex Magnót ezután kinevezték a Girlie Show egyik fő koreográfusává. A műsor fő témájaként Madonna és testvére egy "burleszk cirkuszban” egyeztek meg, és inspirációként Bollywood-filmeket, thai táncszámokat, Carol Reed Trapeze (1956) című filmjét, valamint Marlene Dietrich, Louise Brooks, Erté és Zizi Jeanmaire munkáit nézték. A Blond Ambitionhöz hasonlóan a Girlie Show is négy különböző tematikus produkcióra oszlott: Dominatrix, Studio 54, Weimar Cabaret és egy ráadás.

A ruhatárért a Dolce & Gabbana divattervező páros felelt. Madonna utasítást adott nekik, hogy nézzenek meg számos filmet, köztük a My Fair Lady-t (1964) és a Kabaré (1972) címűt, hogy életre keltsék az általa elképzelt „sztriptíz, Las Vegas-i típusú show-t”. A turné társulatának 1500 jelmezt készítettek, amelyek a domina csizmáktól, flitteres melltartóktól és viktoriánus ihletésű ruháktól kezdve az egyszerű fehér trikóig és a rövidnadrágig terjedtek. Domenico Dolce felidézte, hogy "Madonnával mindketten osztozunk a cirkusz felliniánus változatában, de szeretjük azokat az elbűvölő jelmezeket is, amelyeket az 1950-es évek filmjeiben láthatunk”. A duó egyetértett abban, hogy a "tökéletesség” volt a legnagyobb kihívás, amellyel az énekesnővel való munka során szembesültek. A tervezők "újracsinálták” azokat a dolgokat, amelyek a turné során elszakadtak vagy szétestek. „Így követtük a turnét. Időről időre hiányoztak a rövidnadrágok és egyéb dolgok. Követtük a turnét és asszisztáltunk Madonnának, annak ellenére, hogy mindig Milánóban voltunk” – magyarázták.

A műsor összetettebb színpaddal rendelkezett, mint Madonna korábbi turnéin. Tartalmazott egy kifutót, amely a főszínpadtól a közönség felé vezetett, valamint két hidraulikus emelvényt, amelyek a színpad alól emelkedtek a magasabb platformokra és számos kisebb erkélyre. A színpad fölött egy nagy, megvilágított tábla lógott, amelyen "Girlie Show" felirat volt olvasható. Két hatalmas rajzot helyeztek el az oldalakon, amelyek Madonna fekete maszk mögé rejtőző arcát ábrázolták. A turnéhoz két repülőgépre volt szükség, köztük a valaha készült legnagyobb szovjet szállító repülőgépre. A színpad összeszerelése négy teljes napot és 100 alkalmazottat vett igénybe, plusz egy napot a gyártás beállítása. Az MTV Australia Girlie Talk különkiadásában Madonna a következőket mondta a turné előtti hajvágásról: "A hajam élénk rózsaszín volt. Átmentem egy Harisnyás Pippi-korszakon, amikor muszáj volt hogy rózsaszín-vörös hajam és fonatjaim legyenek [...], és amikor befestettem a hajam ezekbe az őrült színekbe [...], megpróbáltam újra szőkíteni, de mindenhol elkezdett hullani, ezért olyan hajvágás lett belőle, amelyet nem igazán akartam. A turnéra valami tisztát akartam, és miután levágtam az összes táncos haját, próbáltam eldönteni, mit akarok csinálni a hajammal, és arra gondoltam, hogy sötét lesz, mint a Rain című videoklipemben, de aztán végül nem akartam, hogy minden táncosnak ugyanolyan színű legyen a haja, ezért lerövidítettem és megtartottam ezt a színt.”

Koncert szinopszis