A paderborni dóm (teljes nevén Szűz Mária, Szent Liborius és Szent Kilián-főszékesegyház, ), a Paderborni főegyházmegye székesegyháza, amely az észak-Rajna-vesztfáliai Paderborn belvárosának központjában, a Pader egyik forrása felett található. A város képét meghatározó épület, amelynek jellegzetes, hatalmas nyugati tornya a kórus felett emelkedik, és amelyet két kör alakú torony vesz körül, főként késő román és gótikus stílusjegyeket hordoz.
Története
A karoling Salvatorkirche A Pader forrásainál, egy leégett szász település helyén a Nagy Károly által épített császári palotához már tartozott egy Krisztusnak (SALVATOR MVNDI, azaz „a világ megváltója” titulussal) szentelt karoling templom. Ez a 9 × 20 méter nagyságú templom a mai dómtól északra, a Pader forrásánál állt. Ma alaprajza a dóm és a Bertalan-kápolna között világos kövekből kirakva látható. Ez a korai templom a palota 778-as lerombolásakor megsemmisült. Ezt egy újjáépítés, majd újabb lerombolás és újabb újjáépítés követte.
A karoling dóm A Salvatorkirche lerombolása után hamarosan új templomot építettek Paderbornban. A 22 × 50 méter nagyságú épületet Szűz Mária és Szent Kilián tiszteletére szentelték. 799-ben Paderbornba látogató III. Leó pápa szentelt fel egy oltárt Szent István vértanú tiszteletére.Margarete Niggemeyer: Der Hohe Dom zu Paderborn. Ein Domführer. Paderborn 2006, S. 9. Ehhez Rómából hozott ereklyéket, amelyeket az oltárba helyezett el. Valószínűleg ekkor alapították meg a paderborni egyházmegyét is, amelynek új temploma a püspök székhelye lett. Az egyházmegye eleinte a würzburgi püspök fennhatósága alá tartozott, majd 806 körül a szász Hathumar lett Paderborn első püspöke. A város második püspöke, Badurad, kibővítette a dómot, hogy helyet biztosítson Szent Liborius ereklyéinek. Ehhez nyugatra egy kereszthajót és egy kör alakú kriptát épített a római Nagy Konstantin-féle Szent Péter-bazilika mintájára. Ebben az időben kezdődött a Liborius-tisztelet első virágzása. Rethar püspök idején, a 10. században a dómot ismét jelentősen átalakították. Rethar a keleti oldalra kriptával ellátott kórust építtetett a Liborius-szentély számára, és a nyugati kórust egy westwerkkel váltotta fel. A karoling építményt egy nagy tűzvész pusztította el 1000-ben. bélyegkép|150x150px|A dóm elhelyezkedése Paderborn történelmi belvárosában
Újjáépítése Rethar és Meinwerk püspökök idején Az 1000-ben történt nagy tűzvész után Rethar püspök megkezdte a helyreállítást. A pótlás, amely a ablakok magasságáig haladt előre, Meinwerk püspök hivatalba lépésekor leállt, és helyette egy háromhajós bazilika épült fel, keleti részén kereszthajóval és nyugati részén Ottó-stílusú előcsarnokkal, amelynek nyugati oldalán lépcsőtornyok álltak. Meinwerk kissé átalakította Rethar kriptáját. Ezenkívül a kereszthajó déli részéhez egy kápolnát épített, amely valószínűleg püspöki magánkápolnaként szolgált. 1015-ben szentelték fel az épületet Szűz Mária, Szent Kilián, Szent Ulrik és Szent Liborius tiszteletére. 1058-ban egy városi tűzvész ismét elpusztította az épületet.
Imad és I. Bernhard püspökök bővítettése Az ismételt pusztulást követően Imad püspök jelentősen kibővíttette és újjáépíttette a dómot. Most már keleti és nyugati kereszthajóval rendelkezett, valamint a Meinwerk-dómhoz képest szélesebb hajóval. Ezenkívül nagy keleti kórussal rendelkezett, és ellentétben Rethar és Meinwerk épületeivel, ismét nyugati kórust kapott. Alaprajza már nagyrészt megegyezett a mai épületével. A kripta továbbra is a keleti kórus alatt maradt. 1068. július 22-én, közvetlenül Szent Liborius ünnepe előtt szentelték fel Imad építményét. 1100 körül a kriptát átalakították, és azóta lényegében változatlan formájában maradt, valamint a keleti kórust is kiszélesítették.
A paderborni Bertalan-kápolna 1000 éves jubileumával együtt 2017-ben a paderborni székesegyházi káptalan 2018-ban ünnepi emlékévvel emlékezett meg az Imad-féle székesegyház 950. felszentelésének évfordulójáról.
1133-ban egy tűzvész során a katedrális tetőzete és mennyezete megsemmisült. I. Bernhard püspök oszlopokkal megerősítette a falakat, és boltíves mennyezetet építtetett a katedrálisra, amelyet 1144-45-ben szenteltek fel. Valószínűleg a 12. század második felében épült a paradicsomi előcsarnok a nyugati kereszthajó déli szárán.
A jelenlegi dóm A mai dóm lényegében a 13. században épült. 1210 körül megkezdődött a templomépület szinte teljes felújítása, ennek oka nem ismert. Az első építési szakasz a nyugati tornyot, a hozzá kapcsolódó bazilikális kórusrészt és a nyugati kereszthajót érintette. Ezek az épületrészek lényegében már román stílusúak. A nyugati kórusban található oltárt 1231-ben szentelték fel.
A folytatásról, mint csarnokos templomról, IV. Bernhard püspöksége alatt döntöttek (1228–1247). Ugyanakkor a brémai érsekségben testvére, II. Gerhard uralkodott, aki ott a Liebfrauenkirchét csarnoktemplomként építtette meg, és a dóm boltozatának nagy részéért felelt, míg a herfordi császári apátság apátnője testvére, II. Gertrud volt, aki kezdeményezte a herfordi székesegyház csarnoktemplomként való felépítését. A testvérek apja, II. Lippei Bernhard a marienfeldi kolostor alapítója volt, és az általa alapított Lippstadtban uralkodása alatt megkezdődött a Große Marienkirche építése. IV. Bernhard utódjaként a paderborni püspöki székben 1247-től 1277-ig unokaöccse, I. Simon uralkodott.
A nyugati részeken végzett építési munkákkal egy időben egy másik építőcsapat felépítette a keleti kórust (a kripta felett) és a keleti kereszthajót. Itt valószínűleg állhatott egy négyezeti torony, amely azonban 1233-ban összeomlott és a keleti épület nagy részét megsemmisítette. 1231-1233 után a katedrálist egy gótikus stílusban képzett építőmester-csapat folytatta, és csarnoktemplomként építették tovább. Ennek eredményeként ma nyugatról kelet felé haladva a templom stílusában fokozatosan kissé modernebbé válik. A keleti részek mai formájukban nagyrészt a 13. század második feléből származnak. 1270-1280 körül épültek a keleti kereszthajó karjai; valószínűleg a legutoljára a északi, sokszögű kar („Hasenkamp”) készült el. Az 1340-es városi tűzvész után a kórus keleti oromzatát fel kellett újítani.
Később különböző bővítések és átépítések történtek, amelyek azonban nem változtatták meg jelentősen a dóm összképét. Ezek egyrészt a 17. századi helyreállítás és barokkosítás voltak a harmincéves háborúban történt kifosztás után, másrészt az 1945-től kezdődő újjáépítés a második világháború bombázásai után, amelyek során a dóm teljesen leégett. 1945. március 22-én tizennégy ember halt meg egy blockbuster bombától a kerengőben. A templom újjáépítés az 1950-es évekig tartott. 1978 és 1981 között jelentős felújítási munkálatokat végeztek. Az ősi székesegyház 1930-ban főszékesegyházi rangot kapott, püspöke pedig érsek lett.
Építészeti jellemzői
Általános jellemzők bélyegkép|A templom alaprajza A paderborni székesegyház háromhajós csarnoktemplom, négy boltozatnyi hosszú főhajóval, két kereszthajóval és két kórussal. Különösen jellegzetes a nyugati kórus felett álló hatalmas román stílusú kórustorony, amely 93 méteres magasságával messze kiemelkedik a belvárosból. Keleti sarkain alacsonyabb, kör alakú lépcsőtornyok találhatók. A 32 méter hosszú kriptában, amely Németország egyik legnagyobb kriptája, Szent Liborius csontereklyéi lettek elhelyezve. A nyugati kórus ma már nem szolgál liturgikus célokat. A mai dóm legrégebbi része a korábbi épületből átvett paradicsomi előcsarnok a főbejárat előtt, a délnyugati kereszthajóban.
Főbb paraméterek
Hosszúság: 104 méter A torony magassága: 93 méter A hajó szélessége (oldalkápolnák nélkül): 32 méter A főhajó magassága: 19 méter
Az épület külseje
Általános jellemzők bélyegkép|200x200px|Az északi oldalon jól megfigyelhető, hogyan lesz jobbról balra haladva egyre bonyolultabb az ablakok kialakítása a román és a gótika közötti átmenettel bélyegkép|200x200px|Az egységesen gótikus déli oldal A 13. században a stílus fejlődése gyorsabb volt, mint a legtöbb nagy templom építése. Ez a paderborni dómban elsősorban az ablakokon látható: a torony, a bazilikáris elrendezésű nyugati ív és a nyugati kereszthajó román stílusú ablakokkal rendelkezik. A nyugati kereszthajó északi oromzatán található vakrozetta egyaránt a román és a gótikus stílushoz sorolható, hasonló vakrozetták találhatók a korai gótikus bifóriumok felett a párizsi Notre-Dame ünnepi homlokzatán. A hajó déli oldalának legnyugatibb oldalsó ablaka vakmunkával díszített, valójában még korai gótikus csoportos ablak. A csúcsívek még téglából lettek kirakva. A megfelelő ablak az északi oldalon ezzel szemben már teljesen gótikus, az oszlopok ugyan kissé erőteljesebbek, mint a reimsi katedrálisés a marburgi Szent Erzsébet-templom körfolyosóján, de hasonló profilúak, és a csúcsívek körüli csúcsívek már üvegezettek. Az amiens-i székesegyház hajója is ilyen kissé durvább profilú. Kelet felé, a déli oldalon az ablakok közötti mérmű egyre változatosabbá válik. A déli oldalon található két keleti ablak nagy hasonlóságot mutat a strasbourgi székesegyház felső ablakaival. Az északi oldalon a legkeletibb hajóablaknál hiányoznak az előreugró oszlopok. A kórus keleti ablaka gömbölyű négyszögeivel már a késő gótika felé mutat.
A hajó keleti részéhez csatlakozik a keleti kereszthajó. Déli szárnya téglalap alakú, és „Pfarrwinkel” néven ismert, mivel a 18. és 20. század között itt tartották a székesegyház plébániájának istentiszteleteit. A keleti kereszthajó északi szárnyát általában „Hasenkamp”-nak nevezik; 7/12-es záródással rendelkezik, és valószínűleg a dóm legfiatalabb része. A Hasenkamp nevét Johannes Georg Brüggeney gen. Hasenkamp dómiskolamesterről kapta, aki ott egy órát szereltetett fel. A keleti kereszthajóhoz csatlakozik a két ívű keleti kórus emelt padlóval, ezalatt található a kripta. Nyugati oldalán található a mozaikkal díszített előszoba a püspöki kriptához, Meinwerk püspök sírlapjával, valamint egy még nyugatabbra fekvő helyiségben a püspöki kripta.
Az így kialakított alaprajzhoz további építmények csatlakoznak. A kórus déli oldalán, a kripta és a plébánia sarka között található az 1227-ben először említett Mária-kápolna. Ezenkívül a hajó oldalsó hajói négy-négy oldalkápolnával rendelkeznek (minden ív egy-egy), amelyek többsége a 14. századból származik. A dóm déli oldalán (nyugatról kelet felé) ezek a Hippolytus-kápolna, a Mátyás-kápolna, a József-kápolna és a Vitus-kápolna. Az északi oldalon (nyugatról kelet felé) a Meinolphus-kápolna (más néven Schützenkapelle), az Erzsébet-kápolna, a Szentháromság-kápolna és az Angyal-kápolna (más néven Konrad-Martin-kápolna) található. A keleti kórus északi oldalán található az úgynevezett „átrium”, amely összeköti a dómot és a volt dómkolostor kolostorkertjét. Keleti oldalán található a Brigitta-kápolna. Magában a kolostorban különböző katedrális urak sírjai találhatók; ehhez csatlakozik egy kisebb Mária-kápolna (általában „Westphalenkapelle” néven emlegetik) és a második világháború bombázásai áldozatainak emlékkápolnája. A kolostor belső udvara káptalani temetőként szolgál.
Paradicsomi előcsarnok és paradicsomi kapu bélyegkép|267x267px|A román stílusú előcsarnok bélyegkép|200x200px|A paradicsomi kapu A nyugati kereszthajó déli szárának meghosszabbításában található az úgynevezett „paradicsomi előcsarnok,”amely a bibliai Paradicsomhoz mérhető szépsége miatt kapta ezt a nevet. Az előcsarnok, amely valószínűleg a 12. század második felében épült és 1859-ig kétszer akkora volt, mint ma, a Santiago de Compostela felé tartó zarándokok pihenőhelyeként szolgált. Vélhetően emiatt hasonlít a Santiago felé vezető Szent Jakab-út mentén található, főként francia zarándoktemplomok előcsarnokaihoz.