Ha a Hanna–Barbera sorozatra vagy kíváncsi, lásd: Dexter laboratóriuma.
A Dexter egy 2006 és 2013 között bemutatott amerikai televíziós sorozat, amelyet a Showtime készített, a főszereplő, Michael C. Hall Dexter Morgan sorozatgyilkost alakítja, aki vérnyomelemzőként dolgozik a Miami rendőrségnél. A sorozat Jeff Lindsay Dexter dühödt démonai című művén alapul.
Amerikában az első évad 2006 októberében indult, azóta minden ősszel leadtak újabb tizenkét részt, végül 2013 szeptemberében a nyolcadik évaddal véget ért a sorozat.
Magyarországon a sorozatot a Viasat 3 és a Viasat 6 sugározta, az első évadot 2007. augusztus 31-től kezdődően, majd később a második és azzal együtt a harmadik évadot is leadta. A negyedik évadot 2010. augusztus 30. és november 20. között sugározták, az ötödik évadot 2011. augusztus 13. és október 29. között, a hatodik évad 2013. június 3. és augusztus 19. között volt látható. A hetedik és nyolcadik évadot 2014. április 14-től kezdték vetíteni.
2020 októberében bejelentették, hogy a Dexter című sorozat egy 10 epizódos évaddal tér vissza Dexter: Új vér néven, amelynek Michael C. Hall lesz a főszereplője, Clyde Phillips pedig visszatér showrunnerként. Bemutatója 2021. november 7.-én volt az Egyesült Államokban. 2024. december 13-án egy előzménysorozatot mutattak be Dexter: Eredendő bűn címen, ami egy évadot élt meg, 2025. július 11-én pedig bemutatták a Dexter: Új vér történetét folytató Dexter: Feltámadást.
Alaptörténet
Dexter Morgan (Michael C. Hall) a Miami Rendőrség vérmintaelemzője. Munkája fontos, mégsem tűnik ki munkatársai közül, csendes, a háttérben marad, senki sem ismeri vagy ismerheti meg, gyermekkora óta erre tanította nevelőapja, a rendőr Harry Morgan, akit James Remar alakít.
Dexter jellemének megértéséhez a gyerekkorát kell ismernünk. Édesanyját egy kábítószerügy során mészárolták le, aminek tanúja volt Dexter és bátyja is, azonban főhősünkben a szörnyű emlékek csak sok év után törnek elő újra. Gyilkos hajlamát édesanyja elvesztése okozza. Egy rendőr, Harry Morgan – aki édesanyja ügyét is vizsgálja – neveli fel Dextert. Rájön, hogy főszereplőnk morbid vágyát, késztetését és érdeklődését a sötét dolgok iránt nem tudja eltörölni, ezért úgy dönt, segít abban, hogy Dexter kordában tudja tartani őket. Mindenre megtanítja, amit rendőri munkája során elsajátított, az elemzésekre, megfigyelésekre, bizonyítékok tökéletes eltüntetésére. Mindezek után adja magát, hogy Dexter később „civilben” rendőrségi orvosszakértő és vérmintaelemző legyen.
Nevelőapja halála után Dexter éli az életét, nincsenek kötöttségei, csak a munkájának él, illetve laza viszonya van egy kétgyermekes nővel, Ritával. Apja azonban néha emlékként vagy látomásként megjelenik, és emlékezteti tanításaira – leggyakrabban természetesen a gyilkosságokkal kapcsolatban.
Dexter apja tanításából tudja, munkája során pedig újra és újra megtapasztalja, hogy az igazságszolgáltatás nem mindig korrekt, egy döntéshez sokszor évek kellenek, és a bűnösök gyakran így is megússzák a büntetést, ezért saját kezébe veszi az ügyek megoldását. Ezekben segítségére vannak a Harrytől eltanult fortélyok és tapasztalatok, Dexter tehát afféle „jó sorozatgyilkosként” a benne lévő sötét vágyakat praktikusan más sötét figurák eltüntetésére használja.
Dexter abszolút nem ellenszenves figura tettei ellenére sem, karaktere ettől nagyszerű és érdekes.
További szereplők
További fontos szereplők, akik jelentős szerepet játszanak Dexter életében:
Debra Morgan "Deb" (Jennifer Carpenter), Dexter mostohahúga, Harry lánya, rendőr majd nyomozó (3. évad) végül hadnagy (6. évad), akivel egy helyen is dolgoznak a rendőrségen. Meglehetősen „fiús” jellem, köszönhetően annak, hogy rendőr apja egyedül nevelte őt is, Dexterrel együtt. Bár ő élénk érdeklődést mutatott apja munkája iránt, Harry mereven elutasította, hogy a lánya rendőr legyen, vagy akár csak érdeklődjön a rendőri dolgok iránt. Dacára ennek ő csak azért is a rendőri pályát választotta. Heves, ingerlékeny, és sokat káromkodik, ha van partnere gyakran szexszel vezeti le fölös energiáit. Rita Bennett (Julie Benz), Dexter barátnője, két gyerek, egy lány, Astor és egy fiú, Cody anyja. Ritát korábban sokat bántalmazta a férje, Paul aki börtönbe is került, és emiatt nem érez késztetést a túlságosan érzelmes vagy szexuális kapcsolat iránt – legalábbis kezdetben. Ezért megfelelő társa Dexternek, akinek alapvető jelleme miatt szintén nincsenek ilyen vágyai. Astor és Cody kedvelik Dextert, főleg Cody, pótapjuknak tekintik és szeretnek vele lenni. Angel Batista őrmester (David Zayas), Dexter barátja, ő amolyan „tipikus” rendőr, felesége és kislánya is van, de később elválnak. Munkáján kívül sörözik, meccsre jár, vagy nőket próbál felcsípni. Eleinte még „csak” nyomozó, de a 3. évadban már őrmester. Kis ideig LaGuertával házasságban élt. Vince Masuka (C.S. Lee), technikus, Dexter kollégája a laborban. Kissé „lökött” figura, akinek legtöbbször a nőkön meg a szexen jár az esze. Szeretne kitűnni, hogy komolyan vegyék, és így a lányoknál is több esélye legyen. Maria LaGuerta hadnagy (Lauren Vélez), a gyilkossági csoport főnöke és Dexteré is. Kezdetben megpróbál kikezdeni Dexterrel, de őt persze nem vonzza a nő közeledése. A húgát kezdetben azonban nem kedveli, ezért számos alkalommal lehordja, ám miután előléptetik nyomozóvá már jobban elfogadja. A minél jobb pozíció elnyeréséért próbál helyezkedni, intrikálni, és emiatt többször összetűzésbe keveredik a felettesével, Tom Matthews kapitánnyal, akinek a helyére pályázik. Tom Matthews kapitány (Geoff Pierson), Dexter apjának, Harrynek a barátja volt, ezért annak halála után támogatásáról biztosította Dextert és Debrát. Nemegyszer összerúgja a port a törtető LaGuerta hadnaggyal, aki a helyére kíván lépni. James Doakes őrmester (Erik King), őrmester, volt katona, korábban viszonya volt LaGuertával. Dextert nagyon nem kedveli, szerinte ő egy „dilis alak, akivel valami nincs rendben”. Sokszor agresszíven lép fel, hajlamos kiabálni, káromkodni, és sokszor hajszál választja el, hogy ne kövessen el fegyelmi vétséget. Joey Quinn (Desmond Harrington), nyomozó, aki a 3. évadtól szerepel a sorozatban, egy macsó figura, legalábbis annak akar látszani.
Rajtuk kívül még más szereplők is felbukkannak a sorozatban, akik közül ki így, ki úgy befolyásolja Dexter életét, de a többi, fontosabb karakter életét is megismerteti a sorozat.
Egyéb szereplők-színészek SzínészSzereplőChristina RobinsonAstor BennettPreston BaileyCody BennettJimmy SmitsMiguel PradoDavid RamseyAnton BriggsKeith CarradineFrank LundyJohn LithgowArtur MitchellValerie CruzSylvia PradoJaime MurrayLilaDevon GrayeTinédzser DexterKristin DattiloBarbara GiannaChristian CamargoRudy CooperPaul BennettAnne RamsayEllen WolfSage KirkpatrickLaura MoserMargo MartindaleCamillaLiza LapiraYuki AmadoCourtney FordChristine HillJoBeth WilliamsGailBrad William HenkeTony TucciRudolf MartinCarlos GuerreroSam WitwerNeil PerryLizette CarrionShandaMike ErwinFreeboMark L. YoungJeremy DownsJulia StilesLumen Ann PierceMaria Doyle KennedySonyaApril L. HernandezCira ManzonPeter WellerStan LiddyJonny Lee MillerJordan ChaseShawn HatosyBoyd FowlerChris VanceCole HarmonScott GrimesAlex TildenAngela BettisEmily BirchMos DefSam testvérColin HanksTravis MarshallEdward James OlmosJames GellarBrea GrantRyan ChambersAimee GarciaJamie BatistaMolly ParkerLisa MarshallYvonne StrahovskiHannah McKayRay StevensonIsaak Sirko
Magyar hangok Forrás: Dexter a Magyar Szinkron Adatbázisban] Dexter Morgan – Haás Vander Péter Debra Morgan – Németh Borbála Maria Laguerta – Pikali Gerda Rita – Törtei Tünde James Doakes – Maday Gábor Angel Batista – Besenczi Árpád Masuka – Katona Zoltán Harry Morgan – Balázsi Gyula, Rosta Sándor Lundy – Reviczky Gábor Miguel Prado – Gergely Róbert Arthur Mitchell – Harsányi Gábor
Díjak és jelölések Golden Globe díj 2007 jelölés: legjobb férfi főszereplőnek (drámasorozat) (Michael C. Hall) 2009 jelölés: legjobb férfi főszereplőnek (drámasorozat) (Michael C. Hall) 2008 jelölés: legjobb férfi főszereplőnek (drámasorozat) (Michael C. Hall) 2010 díj: legjobb férfi főszereplőnek (drámasorozat) (Michael C. Hall) 2010 díj: legjobb férfi mellékszereplőnek (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm) (John Lithgow) 2010 jelölés: legjobb drámasorozat 2011 jelölés: legjobb drámasorozat
Epizódlista
Jegyzetek
További információk
http://www.dexterdaily.com/ https://www.facebook.com/dexter
Kategória:2006-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2013-ban befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Amerikai írók művei alapján készült televíziós műsorok Kategória:Angol nyelvű televíziós műsorok
Kategória:New Yorkban játszódó televíziós sorozatok