Nagy Ferenc (Nyíregyháza, 1944. augusztus 22. – Nyíregyháza, 2016. november 22.) magyar pedagógus, könyvtáros, levéltáros, 1993–2008 között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója.

Élete 1944-ben született Ibrányban. Apja abban az időben katona volt, és bár egy eltávozása alkalmával láthatta fiát, visszatért a frontra és Rozsnyó környékén hősi halált halt. Ő maga a fiatal korát a Tisza-parti településen töltötte, ott végezte alapfokú iskolai tanulmányait, majd műszaki irányban szeretett volna továbbtanulni, de kollégiumi férőhelyhiány miatt mégis a nyíregyházi gimnáziumot választotta. Érettségi után továbbtanulva pedagógus diplomát szerzett Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán; ezt követően két évtizedig tanított az Ibrányi Általános Iskolában. Időközben egyetemi diplomát is szerzett történész szakon, valamint megszerezte a szakfelügyelői képesítést is.

1984-ben felkérték a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatóhelyettesi feladatainak ellátására, három évvel később pedig a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ igazgatói tisztségére választották meg. Ebben az időszakban készült el doktori disszertációjával is, melynek témájául Ibrány történetének feldolgozását választotta. A későbbiekben tanított a Nyíregyházi Főiskolán is, és tagja lett a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle szerkesztőségének.

1990-ben lett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár munkatársa, ahol igazgatóhelyettesi pozíciót nyert el, 1993-ban pedig az intézmény igazgatójává választották meg; ettől kezdve nyugdíjazásáig, 2008-ig látta el a levéltár vezetői teendőit. Igazgatói időszakára esett a levéltárak korábban zárt világának megnyílása a nagyközönség felé, ami igen sok és változatos feladatot rótt rá, illetve beosztottjaira. Új értelmet kellett adniuk az évszázadok alatt megcsontosodott szakmai munkának és olyan közgyűjteményt hozni létre, aminek ismertsége, elismertsége és támogatottsága az országhatárokon is túlnyúlik.

Szakmai munkásságának nyomait őrzi többek között a könyvtár állománya és a kutatószolgálati napló, ahol kezdetben dolgozott; a Rétköz történetéről, a nyíregyházi zsidóság pusztulásáról vagy akár a téeszesítésről született, nagy visszhangot kiváltott könyvei, tanulmányai. Vezetése alatt a levéltár több kiadványsorozatot is megindított, a megjelent tanulmányok, forráskiadványok jelentős részét maga szerkesztette. Rá emlékeztető relikviákként őrzi a levéltár azokat a már-már irodalmi stílusban megírt beszámolókat is, amiket igazgatóhelyettesként, majd 15 évig igazgatóként írt saját maga és az általa irányított részlegek tevékenységéről. Szintén az ő működési idejének kiemelkedő eredménye volt, hogy a megyei levéltár 1999-ben, története során először saját, önálló épülethez jutott.

2016. november 22-én hunyt el, az ibrányi temetőben nyugszik.

Díjai, elismerései „Nyíregyháza városáért” díj „Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért” emlékplakett Ibrány Város Díszpolgára Pauler Gyula-díj (2006)

Jegyzetek

Források Emlékezés a 80 éve született dr. Nagy Ferenc egykori levéltár-igazgatóra Magyar Nemzeti Levéltár, 2024. augusztus 22., hozzáférés: 2026. január 11. Ésik Sándor: Dr. Nagy Ferenc – A Megyei Levéltár igazgatója Napkelet Népe, 2018. január 17.; hozzáférés: 2026. január 11. Elhunyt Dr. Nagy Ferenc Ibrány.hu, 2016. november 22.; hozzáférés: 2026. január 11.

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:A Szabolcs-Szatmár-Bereg (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Ibrányiak Kategória:Pauler Gyula-díjasok