Jarosław Leon Iwaszkiewicz lengyel író, költő, esszéíró, drámaíró és fordító (Eleuter irodalmi álnéven is ismert).Bartłomiej Szleszyński, Jarosław Iwaszkiewicz. 2003 Culture.pl. Jarosław Iwaszkiewicz.
Pályáját az első világháború után írt versekkel és prózákkal kezdte. 1989 után gyakran politikai opportunistaként mutatták be, lévén a kommunista Lengyelországban magas tisztségeket töltött be (részt vett a második világháború után Nyugaton maradt lengyel emigránsok, irodalmi és más személyiségek rágalmazásában). Négyszer jelölték irodalmi Nobel-díjra. 1988-ban a Világ Igaza díjjal tüntették ki a zsidók második világháború alatti menedékjogában betöltött szerepéért.
Élete és pályafutása Iwaszkiewicz az Orosz Birodalom Kijevi Kormányzóságában (ma Vinnicjai terület, Ukrajna) született. Apja (könyvelő) halála után édesanyjával 1902–1904-ben Varsóban éltek, majd visszaköltöztek a Kijevi kormányzóságba. 1912-ben Kijevben érettségizett, és beiratkozott a Kijevi Egyetem Jogi Karára.
1914-ben Szicíliában és Észak-Afrikában utazott barátjával és távoli unokatestvérével, Karol Szymanowskival, akinek a Roger király című operájához később ő készítette a librettót. Az első világháború után, 1918 októberében Iwaszkiewicz Varsóba érkezett, ahol csatlakozott a Pro Arte et Studio magazinnal kapcsolatban álló fiatal művészek csoportjához. Nyilvános költői debütálására november 29-én került sor a Pod Picadorem kávézóban. Julian Tuwimmel és Antoni Słonimskivel 1919-ben megalapította a Skamander kísérleti költőkből álló csoportot.Radosław Romaniuk (13 April 2015), Jarosław Iwaszkiewicz i początki Skamandra. ('Jarosław Iwaszkiewicz and the beginnings of Skamander'), Histmag.org. From Inne życie. Biografia Jarosława Iwaszkiewicza. T.1 ('The other life. Biography of Jarosław Iwaszkiewicz', vol.1) by Radosław Romaniuk. Iskry 2012. .
Maciej Rataj, a Második Lengyel Köztársaság szejmjének marsalljaA 'szejm marsallja (lengyelül: Marszałek Sejmu) a szejm, a lengyel parlament alsóházának elnöke. titkárává nevezték ki, és 1923–1925 között ebben a minőségben szolgált. Iwaszkiewicz 1924 és 1939 között a Wiadomości Literackie ('Irodalmi Hírek') című folyóiratnál dolgozott; műveit számos folyóiratban is publikálta, többek között a Gazeta Polska-ban (1934–1938) és az Ateneumban (1938–1939). A Képzőművészeti Ösztönző Társaság (Towarzystwo Zachęty Sztuk Pięknych) titkára volt, 1925-től pedig a Lengyel PEN Klub tagja. 1927-től a Külügyminisztériumban dolgozott, először a Sajtóosztály művészeti népszerűsítési osztályának vezetőjévé nevezték ki, később pedig a koppenhágai (1932–1935) és a brüsszeli (1935–1936) lengyel misszió titkárává küldték. Tagja volt a Lengyel Írók Szakszervezetének (Związek Zawodowy Literatów Polskich, ZZLP), és 1939-ben alelnökévé választották.
A második világháború alatt Iwaszkiewicz részt vett a lengyel földalatti állam tevékenységeiben, a lengyelországi kormánydelegáció Oktatási, Tudományos és Kulturális Osztályán dolgozott. Együttműködött Stanisław Lorentz professzorral a lengyel műalkotások védelmére és megmentésére irányuló erőfeszítéseiben. Iwaszkiewicz és felesége, Anna kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeztek a zsidó-lengyel értelmiségi körökben, és sokféleképpen segítették korábbi szomszédaikat, barátaikat és ismerőseiket Lengyelország német megszállása alatt. Az Iwaszkiewicz család Villa Stawisko rezidenciája számos zsidó és lengyel számára szolgált rejtekhelyként, akiket a náci németek általi letartóztatás fenyegetett, különösen az 1944-es varsói felkelés bukása után. Egy időben több mint 40 embernek nyújtottak menedéket a kastélyban. A háború alatt Stawisko a lengyel földalatti irodalom és művészet központjaként is működött.
1945–1946, 1947–1949 és 1959–1980 között Iwaszkiewicz a Lengyel Írószövetség vezetője volt. 1945–1949 és 1955–1957 között a varsói Lengyel Színház irodalmi vezetője volt. 1947 márciusától 1949 decemberéig a Nowiny literackie ('Irodalmi Hírek') című folyóiratot adta ki. 1956-tól kezdődően hosszú éveken át a Twórczość ('Kreativitás') című havilap főszerkesztője volt. 1950–1965 között a Lengyel PEN Klub alelnöke volt.
Iwaszkiewicz az 1948-ban Wrocławban megrendezett Békevédelmi Értelmiségiek Világkongresszusának szervezője és az 1950-es Béke Világkongresszus küldöttje volt.
1952-től 1980-ban bekövetkezett haláláig pártatlan parlamenti képviselő volt. Utolsó három ciklusában a Szejm főmarsallja volt. Iwaszkiewicz mélyen szocialista meggyőződéséről írt, de vegyes érzelmekkel és magában keserűséggel tekintett a Lengyel Népköztársaság politikai valóságára, amelyben hivatalosan is működött. Mindazonáltal nagy hatással volt rá Bolesław Bierut elismerő levele, amelyet Iwaszkiewicz irodalmi pályafutásának 40. évfordulóján kapott. 1956-ban izgalommal fogadta az októberi lengyelországi eseményeket. Egy 1961-es Edward Ochabbal való beszélgetés után Iwaszkiewicz ezt írta: „Azért hibáztatnak, mert semmit sem tettem a Szejm tagjaként, de aztán azt akarják, hogy újra képviselő legyek”. Élethosszig tartó szokását folytatta, hogy számos külföldi utat tett.
Regényeket és novellákat, verseket, drámai műveket, esszéket és rovatokat írt, valamint fordításokat készített francia, angol, orosz és dán irodalomból. Legfontosabb epikus regénye a Sława i Chwała („Hírnév és dicsőség”) – a 20. század első fele lengyel értelmiségi életének panorámája. Különösen novelláiért becsülik nagyra, egy olyan műfajért, amelyet ő fejlesztett ki és modernizált. Változó formákat és témákat alkalmazva, Iwaszkiewicz pályafutása során jelentős versesköteteket alkotott. Klasszikus motívumokon alapuló színdarabokat és számos egyéb darabot írt, amelyek tükrözik érdeklődését és törekvéseit olyan területeken, mint a zene és a színház, az utazás és a kultúra népszerűsítése.
1936-ban Iwaszkiewicz elnyerte a Lengyel Irodalmi Akadémia Arany Babér kitüntetését (lengyelül: Złoty Wawrzyn). Kétszer tüntették ki a Lengyel Köztársaság Érdemrendjével (1946 és 1947), valamint 1954-ben a Lengyel Népköztársaság Építői Rendjével. 1955-ben megkapta az Olasz Köztársasági Érdemrendet és a Népi Lengyelország 10. évfordulójának érmét. 1970-ben Lenin-békedíjat kapott. 1974-ben Edward Gierek a Lengyelország Újjászületése érdemrend nagykeresztjével tüntette ki. 1971-ben a Varsói Egyetemen, 1979-ben pedig a Jagelló Egyetemen díszdoktori címet kapott, valamint számos más lengyel, külföldi és nemzetközi díjat és kitüntetést kapott. Iwaszkiewicz műveit azonban a szovjet blokk összeomlása után eltávolították a lengyelországi iskolai ajánlott olvasmányok közül. Azóta visszanyerték értékük és rangjuk elismerését.
Czesław Miłosz a következőket írta: „Iwaszkiewicz nagy személyiség, és senki, aki lengyel irodalommal foglalkozik, nem hagyhatja ki őt. Még ha hatalmas irodalmi életművének egyes részeit ki is hagyjuk, annyi maradt belőle – akár a három korszakról szóló tanúságtételként is –, hogy magasabb helyet biztosítson számára, mint bármelyik kortársa.” Végül így zárta gondolatait: „Szinte hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyes embereket a nekik szánt körülmények ragadnak magukkal, és hogy számára a jó sors, elszegényedett ifjúsága után, a két világháború közötti időszakban kezdődött, hogy később is folytatódjon.” Miłosz ugyanis nem tudta elképzelni Iwaszkiewiczt emigráns személyiségként.
Iwaszkiewicz 1980. március 2-án halt meg, és március 5-én temették el a Varsó melletti brwinówi temetőben, utolsó kívánsága szerint, bányászruhában.
Magánélete 1922-ben Iwaszkiewicz feleségül vette Anna Lilpopot (1897–1979), az írót és műfordítót, Stanisław Wilhelm Lilpop, egy gazdag vállalkozó lányát. A pár Varsó közelében, Podkowa Leśnában telepedett le. 1928-ban egy újonnan épült villába költöztek, amelyet Iwaszkiewicz Stawisko-nak nevezett el. Jelenleg egy Iwaszkiewicznek és feleségének szentelt múzeumnak ad otthont. Két lányuk született: Maria (1924–2019) és Teresa (1928–2012). Iwaszkiewicz biszexuális és homoerotikus volt; ezek a témák jelen vannak verseiben és prózai műveiben. Naplóiban „homoszexuálisként” írja le magát; azonban az emberi szexuális irányultságról alkotott jelenlegi felfogás és életrajza fényében biszexuálisként jellemezhető. Iwaszkiewicz egy különösen intenzív kapcsolatot élt át és írt le egy fiatalabb, tuberkulózisban szenvedő, végstádiumú férfival; a kapcsolat akkor kezdődött, amikor az író több mint hatvan éves volt. Felesége mindig „tudott minden vonzalmáról”.
2012-ben dédunokája, Ludwika Włodek megírta dédapja életéről szóló életrajzi könyvét, melynek címe: Pra.
Művei
Novellák Panny z Wilka; Brzezina, 1933 Młyn nad Utratą, 1936 Dwa opowiadania, 1938 Nowa miłość i inne opowiadania, 1946 Tatarak i inne opowiadania, 1960 Heidenreich. Cienie. Dwa opowiadania, 1964
Regények Zenobia Palmura, Poznań 1920 Ucieczka do Bagdadu, 1923 Hilary, syn buchaltera, 1923 Księżyc wschodzi, 1925 Zmowa mężczyzn, 1930 Czerwone tarcze, 1934 Sława i chwała, vol. 1–3, 1956–1962
Költészet
Színdarabok Librettó Karol Szymanowski Roger királyához; premier a Teatr Wielkiben, Varsóban 1926. Szymanowski teljesen újraírta a harmadik felvonásos librettót. Kochankowie z Werony. Tragedia romatyczna w 3 aktach („A veronai szerelmesek. Romantikus tragédia 3 felvonásban”; premier a Teatr Nowyban, Varsó, 1930.) Lato w Nohant. Komedia w 3 aktach („Nyár Nohantban. Vígjáték 3 felvonásban”; premier a Teatr Małyban, Varsóban, 1936.) Maskarada. Melodramat w 4 Aktach (Melodráma 4 felvonásban; premier a Teatr Polskiban, Varsóban, 1938.) Odbudowa Błędomierza. Sztuka w 3 aktach (Háromfelvonásos darab; premier a krakkói Teatr Staryban, 1951.) Wesele Pana Balzaka ('Balzac úr esküvője'; premier a varsói Teatr Kameralnyban 1959.) Kosmogonia („Kozmogónia”; premier a Teatr Polskiban, 1967.)
(A Lato w Nohant Frédéric Chopin életének egy epizódján alapul, a Maskarada pedig Alekszandr Puskin utolsó napjain.)
Könyvei magyarul Chopin – Bibliotheca, Budapest, 1958 · Fordította: Mészáros István, versford. Finály Olga Visszahulló kő – Európa, Budapest, 1960 · Fordította: Bába Mihály · Utószó: Kerényi Grácia Máter Johanna és más elbeszélések; vál. Gimes Romána, ford. Murányi Beatrix et al.; Európa, Bp., 1973 Vörös pajzsok. Regény (Czerwone tarcze) – Európa, Budapest, 1974 · · Fordította: Kovács István Pétervár (Petersburg) – Európa, Budapest, 1978 · · Fordította: Fejér Irén · Illusztrálta: Klimó Károly Máter Johanna és más elbeszélések (Panny z Wilka, Brzezina, Mlyn nad Utrata, Matka Joanna od Anilów) – Európa, Budapest, 1985 (A világirodalom remekei)· · Fordította: Fejér Irén, Gimes Romána, Murányi Beatrix, Sebők Éva, utószó: D. Molnár István Szicíliai utazások. Józef Rajnfeld emlékére (Ksiazka o Sycylii) – Orpheusz, Budapest, 2021 · · Fordította: Éles Márta
Filmek Matka Joanna od aniołów (Jerzy Kawalerowicz, 1961) Kochankowie z Marony (Jerzy Zarzycki, 1966) Brzezina (Andrzej Wajda, 1970) z Wilka (Andrzej Wajda, 1979) Ryś, Iwaszkiewicz Kościół w Skaryszewie ("A skaryszew-i templom") című novellája alapján, Stanisław Różewicz, 1981. Kochankowie z Marony (Izabela Cywińska, 2005.) Tatarak (Andrzej Wajda, 2009.)
Kitüntetések és díjak A Népi Lengyelország Építőinek Rendje Lengyelország Újjászületése érdemrend Nagykeresztje (1974) Jarosław Iwaszkiewicz – 120 lat „innego życia” [online], polskieradio.pl, 20 lutego 2014. A Munka Zászlórendje, I. osztály (1949. július 22.) M.P. z 1950 r. nr 6, poz. 58 („za zasługi położone dla Narodu i Państwa w dziedzinie kultury i sztuki”). A Lengyel Újjáépítési Rend Parancsnoki Keresztje Csillaggal (1954. február 13.) M.P. z 1954 r. nr 27, poz. 420 („w związku z 60. rocznicą urodzin za wybitne zasługi w dziedzinie twórczości literackiej”). Arany Érdemkereszt (kétszer, 1946. június 15-én és 1946. szeptember 17-én) M.P. z 1946 r. nr 114, poz. 212 („za wybitne zasługi w dziedzinie Teatru i Sztuki na terenie całego kraju”). M.P. z 1947 r. nr 27, poz. 233 („za budowę i organizację związków zawodowych”).