Balyog Tóth Imre (Bernece, 1927. április 6. – 2015. május 11.) nyelvész, néprajzkutató, tanár, könyvtáros, „palóckutató”, íróbernece.hu

Élete Az elemi iskola elvégzése után az ipolysági polgáriban tanult, majd a Lévai Magyar Királyi Líceum és Tanítóképző növendéke lett. A második világháború után azonban Esztergomban, az Érseki Tanítóképző Intézetben végzett 1947-ben, s megkapta tanítói és kántori oklevelét. Nógrádban tanított: Alsópetényen, Tábpusztán, Varsányon, Mátraszelén, majd járási tanfelügyelői és osztályvezetői munkája mellett az Apáczai Csere János Tanárképzőben magyar nyelv és irodalom—történelem szakos tanári diplomát szerzett.

1956-os magatartása miatt a Kádár-rendszer állásvesztésre ítélte, internálta, rendőri felügyelet alá helyezte és fizikai munkakörbe helyezték. Ezt követően Salgótarjánban tanított, majd 1967-ben Dunakeszire költözött és a fővárosi Arany János Általános Iskola és Gimnázium igazgató-helyettese lett. 1975—1977 között a Gárdonyi Géza Kollégium igazgatója, 1977-1991 között a dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola tanára és könyvtárosa volt.

Az Ipolymenti palóc tájszótár megalkotója, valamint a Palóctrilógia és a Boldog Palócok unokái című regény írója.

A bernecei Felső temetőben nyugszik.

Elismerései és emlékezete 2013 Szeder Fábián-díj 2017 Emlékoszlop Bernecebarátin

Művei A Palócdudás című kiadványban is részt vállalt, illetve a Palócföldben jelentek meg versei és novellája. 1965-től a Nógrád című megyei lapban jelentek meg nyelvművelő írásai. 1956 Legszentebb forradalom (vers). Nógrád Népe 1956. november 2. 1956 Őrizzük meg forradalmunk tisztaságát. Nógrád Népe 1956. november 4. 1971 A palócok. Élet és Tudomány 1971. október 19. 1987 Ipoly menti palóc tájszótár. Budapest 1994 Palóc trilógia 1997 A boldog palócok unokái 2014 Holt egyszer egy ezredforduló

Források Koczó József 2020: Emlékezés Tóth Imrére, a hunytyi palócok utolsó krónikására. Palócföld 54/2

További információk

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok