A Siemens-Schuckert Villamossági Rt., később Villamosgép és Kábelgyár egy ipari üzem volt Budapest X. kerületében.
Elhelyezkedése A gyár a mai Robert Bosch utca (korábban Vaspálya utca) – Újhegyi út – Gyömrői út – Sibrik Miklós utca által határolt területen épült fel a Gyömrői úti Paraffingyár mellett.
Története A Magyar Siemens-Schuckert Művek Villamossági Rt.-t 1902-ben alapította a nürnbergi Schuckert vállalat. 1904-ben összeolvadt a Siemens & Halske erősáramú üzletágával, és a VI. kerületben, a Teréz körút 36. szám alatt telepedett meg. A társaság részt vett több fontos projektnél: a Tátrai villamosvasút, Budapest (Óbuda) első trolibuszhálózata, valamint a villamosítása is az ő munkájukhoz kapcsolódik. Ők építették fel az ország első 110 kV-os távvezetékét is.Budapest lexikon
Gyárukat a Gyömrői úton hozták létre, ahol villamos gépeket és kábeleket gyártottak, majd az 1930-as években rádiókészülékek előállításával bővítették tevékenységüket. 1942-ben a vállalat elhagyta a „Schuckert” nevet, és a háború miatt megszakadt a kapcsolat a Siemens-szel. Ekkor egyes dolgozók megalapították a Villamosipari és Kereskedelmi Rt.-t (VIKERT).
1947-ben a cég német tulajdonúként a Szovjet Állami Elektromosipari Rt. része lett „Kábel” néven. 1952-től a magyar állam vette át, és Villamosgép és Kábelgyárként működött, amíg 1963-ban az új Egyesült Villamosgépgyárhoz nem csatlakozott.
Habár napjainkra a gyár, mint olyan, megszűnt – de régi épületei állnak, a telephelyet kisebb vállalatok használják. A Sibrik Miklós út felőli oldalra a Bosch épített újabb egységeket.https://www.google.hu/maps/@47.4640122,19.1519566,3a,75y,73.51h,94t/data=!3m7!1e1!3m5!1sZgePgr22r_4jJ8iVrZXbrg!2e0!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fcb_client%3Dmaps_sv.tactile%26w%3D900%26h%3D600%26pitch%3D-3.9956290244995074%26panoid%3DZgePgr22r_4jJ8iVrZXbrg%26yaw%3D73.50950092049769!7i16384!8i8192?entry=ttu&g_ep=EgoyMDI2MDExMy4wIKXMDSoKLDEwMDc5MjA3M0gBUAM%3D
A telephelyre 2 iparvágány vezetett be Kőbánya-Kispest vasútállomásról.https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya2/index.htmlhttps://vasutallomasok.hu//terk/bp1987.jpg (Az első a Sibrik Miklós út hídja alatt,https://www.google.com/maps/@47.4640563,19.1518294,3a,75y,71.64h,77.05t/data=!3m8!1e1!3m6!1sX7yiv4ceVbhsiYFO-T72oQ!2e0!5s20120301T000000!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fcb_client%3Dmaps_sv.tactile%26w%3D900%26h%3D600%26pitch%3D12.94502642689541%26panoid%3DX7yiv4ceVbhsiYFO-T72oQ%26yaw%3D71.63507267205934!7i13312!8i6656?entry=ttu&g_ep=EgoyMDI2MDExMS4wIKXMDSoKLDEwMDc5MjA3M0gBUAM%3D a másik az Újhegyi út előtt vezetett be a telephelyre.)https://www.google.com/maps/@47.462482,19.1576421,3a,75y,113.21h,83.29t/data=!3m8!1e1!3m6!1sI-g-SVoIf0FbT3AA8ddFfQ!2e0!5s20120301T000000!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fcb_client%3Dmaps_sv.tactile%26w%3D900%26h%3D600%26pitch%3D6.711444065456703%26panoid%3DI-g-SVoIf0FbT3AA8ddFfQ%26yaw%3D113.21084675214384!7i13312!8i6656?entry=ttu&g_ep=EgoyMDI2MDExMS4wIKXMDSoKLDEwMDc5MjA3M0gBUAM%3D
Képtár
Jegyzetek
Források
https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya2/index.html
Kapcsolódó szócikkek Budapesti gyárak listája Gyömrői út
Kategória:Budapest X. kerülete Kategória:Magyarországi technikatörténet Kategória:Siemens Kategória:1902-ben alapított cégek