Ez a szócikk ismerteti a 2026-os Australian Open női páros mérkőzéseinek eredményeit.
A címvédő a cseh Kateřina Siniaková és az amerikai Taylor Townsend párosa volt, akik ebben az évben csak a negyeddöntőig jutottak. A győzelmet a belga Elise Mertens és a kínai Csang Suaj szerezte meg, miután a döntőben 7–6(4), 6–4 arányban győztek a kazah Anna Danilina és a szerb Aleksandra Krunić ellen.
A világranglista első helyére a tornán elért eredmény alapján Kateřina Siniaková, Jeļena Ostapenko, Elise Mertens, Erin Routliffe, valamint Sara Errani és Jasmine Paolini párosa kerülhet. Ahhoz, hogy esélyük legyen az első helyezésre, Erraninak és Paolininak jobb eredményt kellett volna elérnie, mint Siniaková, de a második körön nem jutottak túl; Ostapenkónak vagy Routliffe-nak meg kellett volna nyernie a tornát, de előbbi a negyeddöntőben, utóbbi a harmadik körben esett ki. Mertensnek legalább az elődöntőig kellett jutnia, amit teljesített, és mivel Siniaková már a negyeddöntőben kiesett, Mertens már a torna befejeződése előtt, immár tizedik alkalommal a páros világranglista élére került.
Ebben az évben három páros is képviselhette a magyar színeket. Stollár Fanny a japán Miju Katóval párban a 15. kiemeltként kezdhette a tornát. A harmadik körig jutottak, amelyre azonban japán partnere csuklósérülése miatt nem tudtak kiállni. Bondár Anna párja a román Jaqueline Cristian volt, Babos Tímea a hosszabb, tervezett leállása előtti utolsó tornáján a kanadai Leylah Fernandezzel indult párosban. Bondár Annáék és Babos Tímeáék nem jutottak túl az első körön.
Kiemelések
Sorsolási tábla
Döntők
Felső ág 1. csoport
2. csoport
Alsó ág 3. csoport
4. csoport
Jegyzetek
Források Sorsolási tábla az eredményekkel
N2