A késő középkori válság egy egész Európát érintő eseménysorozat volt. Demográfiai összeomlás, politikai instabilitás, és vallási ellentétek jellemezték. Mindezek egy hosszú ideig tartó fejlődési ívet szakítottak meg, és átformálták a társadalmakat is. Időben egybeesett a középkori meleg időszakból a kis jégkorszakba történő átmenettel.
A főbb események közé tartozik az 1315 és 1317 közt pusztító nagy éhínség és az 1347-től 1351-ig tomboló fekete halál, melyekben annyi ember halt meg, hogy az azokat megelőző népességszám csak másfél évszázaddal később állt helyre. Ekkoriban különféle háborúk és népfelkelések is zajlottak, többek között a százéves háború, az Armagnac-burgundi polgárháború, a rózsák háborúja, a bizánci-oszmán háborúk. A katolikus egyházban lezajlott a nagy nyugati egyházszakadás, a Német-római Császárság pedig lényegében elvesztette a harminc évig tartó interregnum alatt központi hatalmát.
Háttere A középkori meleg időszak nagyjából az 1300-as évek elején véget ért, és elkezdődött a kis jégkorszakként ismert periódus. Ennek a következményei keményebb telek és rosszabb termés lettek. Észak-Európában az új technológiák, mint a nehézeke vagy a háromnyomásos gazdálkodás, nem voltak olyan hatékonyak, mint délebbre, ugyanis itt gyengébb, agyagosabb földek voltak. Az éhezések és a gyorsan emelkedő árak itt már azelőtt is az élet részei voltak, a különféle gabonákból és haszonállatokból pedig nem állt túl sok rendelkezésre.
Az éhezés következtében az emberek alultápláltak voltak, emiatt fogékonyabbak a betegségekre. 1314 őszén nagy esőzések kezdődtek, amelyek aztán több évig eltartottak, mindez hosszú és hideg telekkel párosulva. Az egyébként sem bő termés így lecsökkent, amely egy hét évig tartó éhínséget eredményezett. Különösen 1315 és 1317 között volt katasztrofális a helyzet Északnyugat-Európában, egyes becslések szerint a lakosság tizede életét vesztette.
A legtöbb helyen úgy léptek fel ez ellen, hogy megtiltották az élelmiszerek kivitelét, szigorúan felléptek a feketepiaci nyerészkedőkkel szemben, rögzítették bizonyos termékek árait, valamint betiltották a nagy volumenű halászatot. Ezek az intézkedések betarthatatlanok voltak, viszont egy lefelé tartó spirálba lökték a kontinenst. Anglia a tilalom miatt nem tudott gabonát vásárolni Franciaországtól, de másoktól sem nagyon, mert a rossz termést a munkaerőhiány tetézte. Amit be tudtak szerezni, az több esetben kalózok és fosztogatók kezére került.
Ebben az időszakban több háború is zajlott. Anglia és Skócia hadban álltak egymással, amely kimerítette a kincstárat és inflációt okozott. 1337-ben, nagyjából egy évtizeddel a pestisjárvány kitörése előtt az angolok és a franciák között elkezdődött a százéves háború néven elhíresült konfliktus. Tífuszjárvány tört ki, valamint 1318-ban egy ismeretlen eredetű, egyesek által lépfeneként azonosított járvány, mely főként a juhokat és a szarvasmarhákat tizedelte meg.
A kis jégkorszak és az éhezés Ahogy Európa fokozatosan belecsúszott a kis jégkorszakba, úgy lett egyre hidegebb és lettek egyre gyakoribbak az áradások, amelyek tönkretették a termést és éhezést okoztak. A hideg és az eső különösen 1315 és 1317 között éreztette a hatását, amikor a termés nem érett be rendesen, az árvizek pedig elmosták a talaj termőrétegét. A gabonahiány áremelkedéshez vezetett, a rossz szőlőtermés miatt pedig nem készült elég bor. Ha ez még nem lett volna elég, járványban hullottak el a haszonállatok is. Ez a járvány éveken keresztül söpört végig a kontinensen, és végül az állatoknak majdnem kétharmada odaveszett. A kettő között összefüggés is lehetett, ugyanis az alacsony hőmérséklet és az alultápláltság az állatok immunrendszerét is kikezdte. Ezek azt is eredményezték, hogy a tejtermékek termelése is drasztikusan visszaesett - a középkori parasztság fehérjebevitelének jelentős része azonban tejből és tejtermékekből állt. A járványok, az éhezés, valamint a háborúk Európa lakosságának 10-15 százalékának halálát okozták.
Járvány Ebbe a környezetbe érkezett meg a század közepén a Fekete Halál, amelynek következtében az érintett lakosság hatalmas, 30-60 százalékos arányban halt meg. A kutatások szerint a járványt a Yersinia pestis baktériumnak nem egy különösen halálos szövődményekkel járó törzse okozta, hanem nagy valószínűséggel a környezet miatt már egyébként is legyengült embereket érte a csapás.
Népfelkelések Már a válságot megelőzően is előfordultak felkelések, de ezek jellemzően lokálisak voltak, és egy helyi hűbérúrral szembeni elégedetlenség volt az okuk. Ezúttal azonban a népesség legalsó rétegeit érte átfogóan annyi nehézség és csapás, amely végül tömegmozgalmakká eszkalálódott. Az 1320-as években a flandriai lázadásokkal indult, később pedig olyanokra került sor, mint az 1350-es években a Jacquerie, 1381-ben Wat Tyler felkelése Angliában, a huszita háborúk, vagy az erdélyi parasztfelkelés.
Malthusianista nézőpont Thomas Malthus 1798-ban jelentette meg Tanulmány a népesedés törvényéről című könyvét, amelyben kifejtette, hogy a népesség mindig sokkal gyorsabb ütemben fog növekedni, mint az elérhető erőforrások, amely végül tömeges halálhoz fog vezetni - miután a természet "korrigálja" a dolgokat. Ma már ezeket a fejtegetéseit nem tartják megalapozottnak. David Herlihy A Fekete Halál és a Nyugat átalakulása című könyvében azt írja, hogy a pestisjárványt sokan szükséges rossznak láttatják, amely az európai túlnépesedést korrigálta. Ugyanakkor ha igaz lenne az, amit Malthus felvázolt, akkor a járványt megelőzően beköszönő éhínségekben is sokkal több embernek kellett volna meghalnia - sokkal inkább tűnik úgy, hogy az egyes közösségek igen hosszú időn keresztül voltak képesek nagyon nagy számban egyensúlyi helyzetben maradni. A járvány előtti időszakot így sokkal inkább lehetne holtpontra jutásnak, mint válságnak neveznihttp://www.hup.harvard.edu/catalog.php?isbn=9780674076136.
Jegyzetek
Kategória:Európa történelme Kategória:14. század Kategória:15. század