A Nemzeti Unionista Párt, közismertebb nevén Unió Párt, és néha Republikánus-Unió koalíció, egy háborús koalíció volt, amely republikánusokból, háborús demokratákból és határ menti államok feltétel nélküli unionistáiból állt, és az amerikai polgárháború alatt támogatta Lincoln kormányát. Lincoln meggyilkolását követően Andrew Johnson, Lincoln korábbi alelnöke megpróbálta fenntartani az Unió Pártját elnöki ambícióinak eszközeként, de nem sikerült. A koalíció nem indult az 1868-as választásokon, de a Republikánus Párt továbbra is használta az Unió Republikánus címkét a rekonstrukció időszaka alatt.

Abraham Lincoln megnyerte az 1860-as amerikai elnökválasztást, 180 elektori szavazatot és a szabad államokban a népszavazások 53 százalékát szerezve; Lincolnnal szembeni ellenállás megosztott volt, a legtöbb északi demokrata az illinois-i vezető amerikai szenátorra, Stephen Douglasra szavazott. Beiktatása után Lincoln a douglasi demokratáktól és a déli unionistáktól kért támogatást az Unió megőrzésére irányuló erőfeszítéseihez. Ösztönözte a kétpárti Uniós koalíciók megalakulását a lojális államokban, amelyek az Alsó-Észak nagy részén felváltották a Republikánus Pártot. Amellett, hogy lehetővé tette a háború előtti különböző párthovatartozású szavazók számára a kollektív fellépést, az Unió címke értékes propagandacélt is szolgált azzal, hogy a koalíció ellenfeleit disunionistákkal sugallta.

A Párt legfontosabb politikája az Unió megőrzése volt a háború végső befejezéséig tartó folytatásával. Elutasították a tárgyalásos béke javaslatait, mint megalázó és végső soron a nemzeti kormány tekintélyére nézve romboló hatású javaslatokat. A párt 1864-es programja az alkotmánymódosítás általi rabszolgaság eltörlését, a „liberális és igazságos” bevándorlási politikát, a transzkontinentális vasútvonal befejezését szorgalmazta, és elítélte a francia beavatkozást Mexikóban, mint a republikanizmusra veszélyes dolgot.

A polgárháború előtti időszak, 1850–59 balra|bélyegkép|289x289px|John Bell (balra) és Edward Everett, az Alkotmányos Unió Pártjának jelöltjei 1860-ban Az amerikai polgárháborút megelőző évtizedben gyakran felmerült egy „Uniós Párt” létrehozása. Millard Fillmore elnöksége alatt Daniel Webster és mások az Uniós Pártot a mérsékelt politikai erők eszközeként képzelték el, hogy támogassák az 1850-es kiegyezést az abolicionisták és a szeparatista tűznyelők támadásaival szemben. Az Uniós Párt mozgalmának nem sikerült megváltania a fennálló pártrendszert; néhány állami párt azonban az 1850-es években is fennmaradt. A Whig Párt 1854 utáni hanyatlása és összeomlása országos politikai átrendeződést váltott ki, amelyben az anti-extensionista Szabad Demokrata Párt tagjai csatlakoztak a Kansas-Nebraska törvény whig és demokrata ellenzőihez, hogy széles körű rabszolgaság-ellenes alapon megszervezzék a Republikánus Pártot. Az 1856-os elnökválasztáson a republikánus jelölt, John C. Fremont többségi szavazatot szerzett a szabad államokban, így a republikánusok az északi állam legnagyobb pártjává váltak. Jelentős számú volt whig párti képviselő, köztük a rabszolgatartó államokban a demokraták különböző ellenzői, távol maradt az új republikánus szervezettől, részben a párt abolicionizmusról szóló hírneve miatt. Ezen konzervatívok közül sokan csatlakoztak az Alkotmányos Unió Pártjához, amely John Bellt és Edward Everettet jelölte az 1860-as elnökválasztáson. A Bell-Everett jelölt Kentucky, Tennessee és Virginia államokat nyerte el, a fennmaradó rabszolgatartó államokban a második helyen végzett, és Massachusettsben a népszavazás 14%-át szerezte meg, de a republikánusok megnyerték a legtöbb volt whig párti képviselő szavazatát, és így megnyerték a választást is.

Története

Alapítás, 1861–62 jobbra|bélyegkép|301x301px|Abraham Lincoln első beiktatása az Egyesült Államok Capitoliumában, Washingtonban, 1861. március 4-én jobbra|bélyegkép|300x300px|Scott Nagy kígyója (1861), az amerikai katonai stratégia szatirikus ábrázolása. A déli unionisták mozgósítása Nyugat-Virginiában és Kelet-Tennessee-ben. Az 1861 áprilisában megkezdődött ellenségeskedés eloszlatta a szövetség lehetőségét a kormányzat támogatói és a feltételes unionisták között. Rövid időn belül a konföderációs bombázás és Fort Sumter elfoglalása, Lincoln 75 000 önkéntes felkérése a lázadás leverésére, a négy Felső-Déli állam elszakadása, valamint a katonai mozgósítás az Unióban és a Konföderációban átalakította a politikai tájképet mindkét részben. Ezeknek az eseményeknek eltérő következményei voltak a kormányzat támogatóira a szabad államokban és a lojális határállamokban. Az utóbbiban a unionista mozgalom közvetlen célja az elszakadás megakadályozása és a kormányzattal együttműködő lojális kormányok létrehozása volt. Ezt Marylandben és Kentuckyban az uniós pártok létrehozásával érték el, amelyek megnyerték az 1861 nyarán tartott kongresszusi választásokat; Missouriban és Nyugat-Virginiában unionisták különleges gyűléseket szerveztek, amelyek a lojális kormányzó hatóságot alkották ezeken a területeken. A határ menti államokban működő Uniós pártok az 1860-as választások idején jelen lévő ellenzéki koalíciókból fejlődtek ki, és korábbi whigek, tudatlanok, republikánusok és disszidens demokraták szavazatait szerezték meg. 1861-ben nem tartoztak egyetlen országos pártszervezethez sem, és óvatos vonalat követve kritikus támogatást nyújtottak Lincoln háborús kormányzatának, miközben ellenezték a republikánusok rabszolgasággal kapcsolatos álláspontját. A Blair család azok közé tartozott, akik egy országos pártátrendeződésben reménykedtek, amelyben egy országos „Uniós Párt” váltaná fel a republikánusokat, mint a demokraták fő ellenzékét.

Alsó-Észak jobbra|bélyegkép|299x299px|David Tod, Ohio állam Union Párt-kormányzója, 1862–1864 Ohióban, Pennsylvaniában, Illinoisban és Indianában az Union Párt a republikánusok és a háborús demokraták koalíciója volt. A republikánusok különbsége ezekben az államokban szűk volt, és a demokrata újoncok nagyon is szükséges erősítést biztosítottak az adminisztratív párt számára. Az ohiói unionisták 1861-ben a demokrata Douglas-párti David Todot jelölték kormányzónak, a háború céljairól szóló Crittenden-Johnson határozatot támogató platformon. Tod a szavazatok 58 százalékával magabiztosan nyerte meg a választásokat a demokrata Hugh J. Jewett ellen, ami jelentős előnyt jelentett a republikánusok 1859-es eredményéhez képest. Pennsylvania Union Pártja kiegészítette az állam veszélyeztetett republikánus szervezetét (amely 1860-ban Néppártnak nevezte magát) az állami párt Breckinridge-frakciójától elidegenedett Douglas-demokratákkal. Hasonló helyzet bontakozott ki Indianában is, ahol a Demokrata Párt megosztott volt Jesse D. Bright amerikai szenátor és Joseph A. Wright volt kormányzó párti tagjai között. Amikor Brightot kizárták a Kongresszusból, mert összejátszott Jefferson Davis konföderációs elnökkel, Oliver P. Morton republikánus kormányzó megragadta az alkalmat, hogy Wrightot nevezze ki megüresedett helyére, és Wright támogatóit bevezesse Indiana születőben lévő Union Partyjába.

Upper North jobbra|bélyegkép|269x269px|John Adams Dix, New York-i vezérőrnagy és a Union Party politikusa A republikánusok ereje Új-Angliában és a Felső-Középnyugaton volt a legnagyobb, ahol a radikális befolyás akadályozta az Uniópárt növekedését. Massachusettsben, Michiganben, Minnesotában és Iowában a pártok neve és lojalitása nagyrészt változatlan maradt a háború alatt. A minnesotai republikánusok 1861-ben elkerülték az államukban az Uniós jelöltek megszervezésére irányuló kísérletet, és a hivatalban lévő kormányzót, Alexander Ramsey- t még az őszön újraválasztották republikánusnak. A michigani kormányzat támogatói 1862-ben is republikánusoknak nevezték magukat, míg a demokraták átvették az Unió címkét. Szintén ebben az évben a massachusettsi republikánusok legyőztek egy konzervatív koalíciót, amely Néppártnak nevezte magát.

Néhány demokrata különösen igyekezett elhatárolódni pártja háborúellenes frakciójától, ami ideiglenes átrendeződéseket eredményezett több államban. Connecticutban és Wisconsinban a republikánusok és a háborús demokraták külön üléseztek, és közös jelöltet állítottak az 1861-es választásokra. A republikánusok háromoldalú versenyben győztek a háborús demokraták és a békedemokraták ellen Maine- ben, Vermontban és New Hampshire-ben . Rhode Islanden a republikánusok egy konzervatív koalícióval néztek szembe, amelyet a háborús kormányzó, William Sprague vezetett, aki egyhangúlag újraválasztották az első háborús választásokon; Sprague ezt követően arra ösztönözte támogatóit, hogy támogassák a republikánus jelöltet az 1863-as választásokon utódjaként, ami egy olyan átrendeződést eredményezett, amely visszahelyezte a republikánusokat a hatalomba az államban.

New York volt a kormányzat számára a legfontosabb Felső-Észak állam; itt a háborús demokraták kiemelkedő szerepet játszottak az Unió Pártjának megszületésében. Miután elutasították a republikánusok pártatlan egységválasztói javaslatát, a New York-i Demokrata Párt kongresszusra ült, és elfogadott egy programot, amelyben elítélte Lincoln háborús politikáját. A háborús demokraták kisebbsége kivonult, és megtartotta saját kongresszusát, amely elfogadott egy programot, amelyben támogatta a kormányzat háborús politikáját, és a közelgő választásokon minden pártból lojális férfiak unióját szorgalmazta. A következő republikánus-uniós kongresszus megerősítette a háborús demokraták programját, és egyetlen változtatással elfogadta az állam egészére kiterjedő választói választói jegyzéket. Így a New York-i Uniós választói jegyzéket korábbi demokraták uralták, míg támogatóinak többsége 1860 előtt republikánus volt.

Nyugat A háború előtti Republikánus Párt különösen gyenge volt a csendes-óceáni államokban, ahol Lincoln 1860-ban a szavazatok 32 százalékát (Kaliforniában), illetve 36 százalékát (Oregonban) szerezte meg; itt, akárcsak Rhode Islanden, a republikánusok kisebb partnerek voltak az Union Party koalíciójában, amelyet a Douglas-i demokraták és az alkotmányos unionisták uraltak. A kansasi körülmények szokatlan szövetséget hoztak létre a demokraták és a radikális republikánusok között, akik 1862-ben megalapították a Union Partyt, hogy szembeszálljanak Jim Lane vitatott vezetésével. Lane szövetségesei domináltak a rendes Kansasi Republikánus Pártban, amely továbbra is a Lincoln-kormányzathoz kötődött. A republikánus sorok megosztottsága a háború végéig fennmaradt.

Koalíció, 1863 jobbra|bélyegkép|244x244px|Green Clay Smith, feltétel nélküli unionista Kentucky 6. kongresszusi körzetéből A demokraták az 1862–63-as Egyesült Államok Képviselőházi választásain győzelmet arattak, amit a békemozgalom felemelkedése és az emancipációs kiáltványra adott abolicionista ellenreakció is elősegített. Illinoisban, Indianában, Pennsylvaniában és New Yorkban a választási eredmények a kormányzat számára lesújtóak voltak. A republikánus unionisták szűk többséget szereztek az alsóházban, ahol a határ menti államok unionistái gyakorolták az erőviszonyok egyensúlyát. A távolléti szavazás hiánya hozzájárult a republikánus unionisták szavazatainak csökkenéséhez, mivel az aktív katonai szolgálatot teljesítő férfiak – egy túlnyomórészt republikánus választókerület – nem tudtak szavazni, ami hozzájárult a demokraták győzelméhez a kulcsfontosságú alsóbb választókerületi versenyekben.

Újraválasztás, 1864 jobbra|bélyegkép|413x413px|1864-es Union Párt jelölések New Yorkban . jobbra|bélyegkép|300x300px|A te terved és az enyém (1864), az Union Party politikai rajzfilmje, amely szembeállítja Lincoln rekonstrukciós politikáját a demokrata elnökjelölt, George B. McClellan politikájával jobbra|bélyegkép|300x300px|Izgalmas incidens a szavazás során (1864). Egy idős politikus elutasítja egy békedemokrata könyörgéseit, hogy támogassa a demokrata jelöltet az 1864-es pennsylvaniai állami választásokon.