Dohnányi Ernő Jenő Frigyes (nemzetközi névváltozat: Ernst von Dohnányi; Pozsony, 1877. július 27. – New York, 1960. február 9.) magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész, zenepedagógus. jobbra|264px|bélyegkép|A fiatal Dohnányi
Élete Családi háttere A felvidéki család nevét először 1697-ben említi hivatalos irat, amelyben I. Lipót nemesi címet adományozott Dohnányi Györgynek. Édesapja Dohnányi Frigyes, a Pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnázium tanára volt, és erősen érdeklődött a művészetek iránt. Tehetséges csellista volt, rendszeresen és elismerten szerepelt a pozsonyi polgárság zenei igényeit kielégítő koncerteken és házi muzsikálásban egyaránt. Még Liszt Ferenccel is játszott együtt egy pozsonyi koncert alkalmával. Édesanyja Szlabey Ottilia, egyetlen húga, a nála egy évvel fiatalabb Mária volt.
Pozsonyi évei A gyermek Dohnányi körül folyton muzsika szólt. Édesapja kezdte zongorára tanítani hatéves korában. Első kompozícióját is arra írta 1884-ben, Gebet címmel. Kilencévesen, 1886-ban szerepelt először nyilvánosan, és ebben az évben íratták be a pozsonyi gimnáziumba is. Ott ismerte meg a nála négy évvel fiatalabb Bartók Bélát. Szülei kívánsága szerint középiskolai évei alatt elsődleges feladata a tanulás volt; a gyakorlás, komponálás csak ezután következhetett. Azonban a zene iránti korai elkötelezettsége és rendkívüli tehetsége olyan mértékű fejlődést mutatott, hogy apja belátta, fiának hivatásos zenésznek kell lennie.
Korai szerzeményei zongoradarabok, zongorakíséretes hegedű- és csellódarabok, valamint vonós kamaraművek. Később, 14 éves korában már vokális műveket is írt: kórusműveket iskolai alkalmakra, dalokat, sőt még az opera műfajával is megpróbálkozott, 1891-ben.
1894-ben érettségizett. Egyértelmű volt, hogy a muzsikus pályát választja. Hosszas fontolgatás után döntött úgy, hogy a Bécsi Zeneakadémia helyett az akkor még mindössze két évtizedes múlttal rendelkező Magyar Királyi Zeneakadémiát választja tanulmányai színhelyéül. 1894 szeptemberében felvették a zongora és a zeneszerzés tanszakra.
Pályakezdés Zongorából a 3. évfolyamra Thomán Istvánhoz, zeneszerzésből pedig 2. évfolyamra Koessler Jánoshoz került. Ezenkívül még a Budapest Tudományegyetem bölcsészkara német–magyar szakára is beiratkozott, de egyetemi tanulmányait rövidesen abbahagyta, mivel a Zeneakadémia minden idejét lekötötte. 1895-ben írta 1. opusszámmal ellátott művét, a c-moll zongoraötöst, amelyet Koessler közbenjárására Johannes Brahms is megismert, és előadatott Bécsben, még 1895-ben. Brahms állítólag annyit fűzött a darabhoz, hogy: „Magam sem tudtam volna jobban megírni”. Budapesten is egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Zeneszerzőként pedig az eddigi kamara- és zongoraművek mellett egy szimfónia megírásának ötlete kezdte el foglalkoztatni. 1897-ben ez a szimfónia (F-dúr) és a Zrínyi-nyitány elnyerte a millenniumi országos kiállítás alkalmából meghirdetett Királydíjat. Még az év júniusában kitüntetéssel diplomázott mind zongorából, mind zeneszerzésből. Nyarát Eugen d'Albert-rel, a kor egyik legavatottabb Beethoven-játékosának társaságában töltötte, hogy felkészüljön őszre tervezett berlini bemutatkozására. A német főváros nem hozta meg számára a kívánt koncertsikereket, de a jövőbeni művészi karrierjéhez vezető legfontosabb esemény mégis itt érte: Richter János meghívta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szólistájának, 1897 novemberére. Az ő révén mutatkozott be Londonban, 1898-ban, amivel megvetette világhírnevének alapjait. Az angol fővárosban fergeteges sikert aratott, egyre újabb és újabb koncerteket követeltek tőle, és az újságok is hasábokat szenteltek méltatására. 1899 márciusában megnyerte a bécsi Bösendorfer zongoragyár által meghirdetett zeneszerzői versenyt, op. 5-ös e-moll zongoraversenye egytételes változatával. Az 1899/1900-as évad során lépett be a világutazó koncertzongoristák körébe.
bélyeg|220px|Sírja Floridában 1903–1905 között Bécsben, majd 1915-ig Berlinben volt a Zeneakadémia professzora, 1915 végétől Budapesten működött. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején Bartókkal és Kodállyal együtt a zenei direktórium tagja volt.
1919–1944 között a Budapesti Filharmóniai Társaság elnökkarnagya, 1931–1934 között a Magyar Rádió Zenei Osztályának igazgatója, majd a Zeneakadémia főigazgatója volt. Munkásságát 1930-ban Corvin-lánccal is elismerték.
A második világháború kitörésével élete legfordulatosabb és egyben legkeservesebb szakaszához érkezett. A sorsforduló magánéletében kezdődött: ebben az esztendőben ismerkedett meg későbbi, harmadik feleségével, az akkor mindössze 27 esztendős Zachár Ilonával, akinek személye több szempontból is döntő befolyással volt a zeneszerző sorsának alakulására. Akkor is például, amikor 1944 őszén közösen úgy döntöttek, hogy Ilona gyermekeivel együtt végleg elhagyják Magyarországot. Ezt követően három éven át egy ausztriai faluban várták a háború végét és a koncertélet rendeződését – kétségbeejtő anyagi körülmények között. Innen egyéves argentínai kényszerkitérő és számtalan nehézség után 1949-ben érkezett meg a család az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Florida State University zongora- és zeneszerzés-professzori állást kínált neki. Ő örömmel elfogadta az ajánlatot, s az év novemberétől haláláig, 1960-ig egzisztenciális gondoktól ugyan nem mentes, de a háborús éveknél összehasonlíthatatlanul harmonikusabb, nyugodtabb periódust töltött Florida fővárosában, Tallahassee-ben. Másrészről azonban a hányattatásoknak ekkor még nem szakadt végük: művészi és anyagi érvényesülését ugyanis csaknem teljesen lehetetlenné tette az a politikai rágalomhadjárat, amely még 1945 tavaszán indult ellene Magyarországon, s jó tíz éven át meghatározta életét bolyongása évei alatt, s még Amerikában is utolérte. Dohnányit háborús bűnökkel vádolták meg, s annak ellenére, hogy a hivatalos minisztériumi vizsgálat minden kétséget kizáróan felmentette őt előbb Magyarországon, majd amikor a vizsgálat lefolytatását kérték, az Egyesült Államokban is, a rágalom kiirthatatlannak bizonyult. Ennek következtében – bár Dohnányi mindvégig aktívan hangversenyezett országszerte kisebb városokban – az igazán jelentős kulturális központokban nem tudott érvényesülni, New Yorkban például csupán egyetlen alkalommal sikerült hangversenyt szervezni számára, így a szimbolikus rehabilitációra tulajdonképpen haláláig nem került sor.
Élete 83. évében tüdőgyulladásban hunyt el New Yorkban, ahol éppen lemezfelvételt készített, és a túlkondicionált stúdióban megfázott. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.
Magánélete Három házasságából három vér szerinti és három nevelt gyermeke volt. Dohnányi először a zsidó származású zongoraművésznővel, Elisabeth Kunwalddal (Kunwald Elza) élt házasságban. Ebből a frigyből két gyermeke született, Hans von Dohnanyi (1902–1945)Hans von Dohnanyi a geni.com-ona Sachsenhauseni koncentrációs táborban kivégezték több Hitler-ellenes merényletben való részvétele miatt és Grete (1903–1993),Grete Bonhoeffer akik később a Bonhoeffer családba házasodtak be. 1919-től 1949-ig Dohnányi második felesége, Elsa Galafrès színésznő volt; majd egészen haláláig Zachár Ilonával (Icy) élt házastársi kapcsolatban. Hans fiának gyermekei közül Klaus von Dohnanyi politikus, Hamburg egykori polgármestere, míg Christoph von Dohnányi világhírű karmester lett. Dédunokája a népszerű német színész, Justus von Dohnányi.
Művei bélyegkép|jobbra|250px|Dohnányi Ernő emléktáblája,Budapest VI. kerület,Dohnányi Ernő utca 1.
Fiatalkori művek Zrínyi-nyitány (1896) A nagyközönség számára először 1996-ban a Zeneakadémián a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar mutatta be, a mű keletkezésének és a zenekar alapításának 100 éves évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen. Első lemezfelvétele is a Műegyetemi Szimfonikus Zenekar előadásában került rögzítésre 2001-ben.
Zongoradarabok Gebet (1884, Pozsony) Etűd, D-dúr (1886, Pozsony) Etűd, C-dúr (1886, Pozsony) Bagatella, cisz-moll (1887, Pozsony) Bagatella II, D-dúr (1887, Pozsony) Bagatella, a-moll (1887, Pozsony) Tarantella, e-moll (1887, Pozsony) Mazurka, C-dúr (1888, Pozsony) Impromtu, A-dúr (1888, Pozsony) Scherzo, A-dúr (1888, Pozsony) Walzer, cisz-moll (1888, Pozsony) Pastorale, a-moll (1888, Pozsony) Tarantella, e-moll (1888, Pozsony) Scherzino, a-moll (1888, Pozsony) 2 Kleine Scherzandos (1888, Pozsony) Mazurka, b-moll (1889, Pozsony) Mazurka, B-dúr (1889, Pozsony) 6 Fantasiestücke (1890, Pozsony) Zongoraszonáta, A-dúr (1890, Pozsony) Zongoraszonáta, G-dúr (1890, Pozsony) Bagatelle, D-dúr (1890, Pozsony) Tarantella, c-moll (1890, Pozsony) Zongoraszonáta, B-dúr (1890, Pozsony) Canon, C-dúr (1890, Pozsony) Romance, a-moll (1891, Pozsony) Fantasiestücke, A-dúr (1891, Pozsony) Heda, 6 zongoradarab (1891, Kisherestyén) Novelette, E-dúr (1891, Budapest) Impromptu, f-moll (1892, Pozsony) Romance, fisz-moll (1894, Pozsony)
Opuszszámmal ellátott művek Opusszám Cím Megjegyzés Op. 1 Zongoraötös (1895, Budapest) Erről mondta Brahms, amikor Pesten meghallgatta, hogy „Én sem tudtam volna jobban megírni”. Op. 2 4 zongoradarab (1897) Op. 3 Walzer négy kézre (1897) Op. 4 Variációk és fúga G(rúber). E(mma). témájára (zongora, 1897, Berlin) Op.5 1. zongoraverseny, e-moll (1897–98, Budapest, Bécs) Op.6 Passacaglia (zongora, 1899, London) Op.7 1. vonósnégyes, A-dúr (1899, London) Op.8 Gordonka-zongora szonáta, b-moll (1899, London) Op.9 1. szimfónia, d-moll (1900–1901, Manchester) Op.10 Szerenád (hegedű, brácsa, gordonka, 1902, Bécs) Op.11 4 rapszódia (zongora, 1904, Bécs) Op.12 Konzertstück, D-dúr (gordonka, zenekar, 1903–1904, Budapest) Op.13 Winterreigen. 10 Bagatellen (zongora, 1906, Bécs) Op.14 Sechs Gedichte von Victor Heindl (énekhang, zongora, 1907, Berlin) Op.15 2. vonósnégyes, Desz-dúr (1907, Berlin) Op.16 Im Lebenslenz. Sechs Gedichte von W.C. Gomoll (énekhang, zongora, 1907) Op.17 Humoreszkek szvit formában (1907, Bergen) Op.18 Pierette fátyola. Pantomim 3 képben (1910, Drezda) Op.19 Szvit nagyzenekarra (1910, Budapest) Op.20 Tante Simona. Vígopera 1 felvonásban (1913, Simrock) Op.21 Hegedű-zongora szonáta, cisz-moll (1912, Bécs) Op.22 Három dal énekhangra és zenekarra (1912) Op.23 3 darab zongorára (kiad. 1913) Op.24 Szvit régi stílusban (zongora,1913, Berlin) Op.25 Variációk egy gyermekdalra (zenekar, zongora, 1914, Berlin) Op.26 esz-moll zongoraötös (1914) Op.27 1. hegedűverseny, d-moll (1915) Op.28 6 koncertetűd zongorára (1916) Op.29 Változatok egy magyar népdalra (1917, Budapest) Op.30 A vajda tornya (1922) Op.31 Ünnepi nyitány (1923) Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára Op.32a Ruralia Hungarica (7 darab zongorára, 1923) 1. Allegretto, molto tenero; 2. Presto, ma non tanto, 3. Andante poco moto, rubato; 4. Vivace; 5. Allegro grazioso; 6. Adagio non troppo; 7. Molto vivace Op.32b Ruralia Hungarica (5 darab zenekarra, 1924) Op.32c Ruralia Hungarica (3 darab hegedűre és zongorára, 1924) Op.32d Ruralia Hungarica (Andante rubato csellóra vagy hegedűre és zongorára, 1924) Op.33 3. vonósnégyes, a-moll Op.34 A tenor (1929) Op.35 Szegedi mise (1930) Op.36 Szimfonikus percek (1933) Op.37 C-dúr szextett (1935) zongora, klarinét, kürt, hegedű, brácsa, cselló Op.38 Cantus vitae (1941) Az ember tragédiája szövegére Op.39a Keringő szvit két zongorára (1945) Op.39b Limping keringő zongorára (1947) Op.40 2. szimfónia E-dúr (1943–44, 1953–57) 1. Allegro con brio, ma energico e appassionato; 2. Adagio pastorale, molto con sentimento; 3. Scherzo – Burla: Allegro; 4. Variazione Op.41 Hat darab (1945) 1. Impromptu, 2. Scherzino, 3. Canzonetta, 4. Cascades, 5. Ländler, 6. Cloches Op.42 2. zongoraverseny, b-moll (1947) Op.43 2. hegedűverseny, c-moll (1950) Op.44 Három különös darab (1945) Op.45 Concertino hárfára és kamarazenekarra (1952, Florida, Tallahassee) Op.46 Stabat Mater (1953) Op.47 Amerikai rapszódia Op.48 No.1 Fuvola-zongora ária (1958) No.2 Passacaglia szóló fuvolára (1959)
Zongoraművek Variációk Erkel Ferenc Himnuszára (1896, Budapest)