A Kínai Népköztársaság Államtanácsa, más néven Központi Népi Kormány, Kína egységes államapparátusának legfelsőbb közigazgatási szerve és a parlamentnek megfelelő Országos Népi Gyűlés végrehajtó szerve. Tagjai a miniszterelnök, alelnökök, állami tanácsosok, miniszterek, bizottsági elnökök, a főszámvevő, a Kínai Népi Bank elnöke és a főtitkár, aki a miniszterelnök kabinetfőnöke és rangban a miniszterek fölött áll.
Az Államtanács a Kínai Kommunista Pártnak alrendelve működik.
Története A központi népi kormány 1949-ben jött létre a Kínai Népköztársaság kikiáltásával. Ez az intézmény azonban még nem rendelkezett a hadsereg felett, nem is volt benne védelmi minisztérium. Az 1954-es alkotmány értelmében Államtanács néven az állam legfelsőbb közigazgatási szervévé vált. 1982 óta az Államtanács ötévente, a kormányváltásokkal együtt intézményi reformokon megy keresztül. A legutóbbi változatások 2023-ban történtek. A tárcák száma az 1982-es 100-ról 2023-ra 26-ra csökkent.
Az Államtanács fő feladatai közé tartozik az igazgatási intézkedések, határozatok és rendeletek kiadása, valamint azok végrehajtásának ellenőrzése; törvényjavaslatok tervezeteinek kidolgozása az Országos Népi Gyűlés (ONGY) vagy annak Állandó Bizottsága elé terjesztésre; valamint a gazdasági terv és az állami költségvetés előkészítése az ONGY általi megvitatásra és jóváhagyásra.
Összetétele Az Államtanács elnöke a miniszterelnök, és átfogóan vezeti annak munkáját. Az Államtanács főtitkára a miniszterelnök vezetésével felelős az Államtanács napi munkájáért, és vezeti az Államtanács Általános Hivatalát. A miniszterelnököt az ONGY nevezi ki az államelnök jelölése után; a miniszterelnök ezután jelöli az Államtanács tagjait, akiket az ONGY vagy annak Állandó Bizottsága nevez ki. Az Államtanács végrehajtó ülését, amely a miniszterelnökből, az alelnökökből, az állami tanácsosokból és a főtitkárból áll, havonta két-három alkalommal tartják, míg a plenáris ülést, amelyen az Államtanács összes tagja részt vesz, félévente tartják.
A 2023–2028-as kormányzati ciklusban az Államtanács összetétele a következő:
Feladatköre, pártirányítása Az Államtanács közvetlenül felügyeli a tartományi szintű népi kormányokat, és gyakorlati együttműködést folytat a Kínai Kommunista Párt (KKP) legfelsőbb szintjeivel. Az Államtanács alkotmányosan elszámoltatható az ONGY és annak Állandó Bizottsága által. Az Államtanács szervezeti törvénye kimondja, hogy az Államtanács a KKP Központi Bizottságának vezetésével működik, és a KKP ideológiáját követi. Az Államtanács tagjai néhány kivétellel a KKP Központi Bizottságának is tagjai.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Kínai Népköztársaság