2007-ben az alábbi fontosabb jogszabályokat alkották meg:
Magyarország (Forrás: Magyar Közlöny) Törvények
2007. évi I. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról 2007. évi III. törvény a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról 2007. évi IV. törvény az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről 2007. évi V. törvény egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság között létrejött euro-mediterrán légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről 2007. évi VI. törvény a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról 2007. évi VII. törvény a Magyar Köztársaság Kormánya, Románia Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között a Magyar Köztársaság, Románia és Szerbia és Montenegró államhatárainak találkozási pontjáról, az azt jelölő hármashatár-jelről és annak karbantartásáról szóló, Újvidéken, 2006. április 19-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről 2007. évi VIII. törvény a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a magyar-ukrán államhatár rendjéről, a határkérdésekben való együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Kijevben, 1995. május 19-én aláírt Szerződés 2. cikk 3. pontja alapján elkészített, és Budapesten, 2003. június 20-án aláírt, a Magyar Köztársaság és Ukrajna közötti államhatár új redemarkációs okmányai kihirdetéséről 2007. évi IX. törvény az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezmény és az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezményhez elfogadott 2003. évi jegyzőkönyv, valamint az olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 1992. évi egyezmény kihirdetéséről 2007. évi X. törvény a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén kelt Jegyzőkönyvek, illetve a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény hiteles öt- és hatnyelvű szövegéről szóló Jegyzőkönyvek kihirdetéséről 2007. évi XI. törvény a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról 2007. évi XII. törvény a társasági adó és a vállalkozói személyi jövedelemadó egyes előírásai alkalmazásának kizárásáról 2007. évi XIII. törvény a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról 2007. évi XIV. törvény a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról 2007. évi XV. törvény a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról 2007. évi XVI. törvény egyes agrár tárgyú törvények módosításáról 2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről 2007. évi XVIII. törvény a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás nevében a vízumok kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2007. évi XIX. törvény egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról 2007. évi XX. törvény a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről 2007. évi XXI. törvény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről 2007. évi XXII. törvény a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról 2007. évi XXIII. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról 2007. évi XXIV. törvény egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról 2007. évi XXV. törvény a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról 2007. évi XXVI. törvény az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról 2007. évi XXVII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról 2007. évi XXVIII. törvény az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2004. január 30-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 90. számú határozat kihirdetéséről 2007. évi XXIX. törvény egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról 2007. évi XXX. törvény az Európai Közösségek és tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről 2007. évi XXXI. törvény a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról 2007. évi XXXII. törvény egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról 2007. évi XXXIII. törvény egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról 2007. évi XXXIV. törvény az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény Varsóban, 2002. szeptember 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről 2007. évi XXXV. törvény a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között az egymás nevében a vízumok és tartózkodási engedélyek kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2007. évi XXXVI. törvény a szabálysértési jogsegélyről 2007. évi XXXVII. törvény az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról 2007. évi XXXVIII. törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról 2007. évi XXXIX. törvény egyes adótörvények módosításáról 2007. évi XL. törvény a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény módosításáról 2007. évi XLI. törvény a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról 2007. évi XLII. törvény az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről 2007. évi XLIII. törvény a jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról 2007. évi XLIV. törvény egyes, a gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról 2007. évi XLV. törvény a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról 2007. évi XLVI. törvény a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről 2007. évi XLVII. törvény a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról 2007. évi XLVIII. törvény a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról 2007. évi XLIX. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról 2007. évi L. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról 2007. évi LI. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról 2007. évi LII. törvény a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról 2007. évi LIII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról 2007. évi LIV. törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról 2007. évi LV. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról 2007. évi LVI. törvény a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról 2007. évi LVII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról 2007. évi LVIII. törvény a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról 2007. évi LIX. törvény a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének megállapítására irányuló eljárással összefüggő törvénymódosításokról 2007. évi LX. törvény az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről 2007. évi LXI. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról 2007. évi LXII. törvény az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról 2007. évi LXIII. törvény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról 2007. évi LXIV. törvény a jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról 2007. évi LXV. törvény az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti, az Európai Unió tagállamai között 2000. május 29-én létrejött kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény és az ahhoz csatolt 2001. évi jegyzőkönyv bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2007. évi LXVI. törvény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról 2007. évi LXVII. törvény a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról 2007. évi LXVIII. törvény a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról 2007. évi LXIX. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról 2007. évi LXX. törvény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról 2007. évi LXXI. törvény egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 2007. évi LXXII. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló *2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról 2007. évi LXXIII. törvény egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról 2007. évi LXXIV. törvény a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól 2007. évi LXXV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről 2007. évi LXXVI. törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról 2007. évi LXXVII. törvény a fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról 2007. évi LXXVIII. törvény a vállalkozói "körbetartozások" mérséklése céljából történő törvénymódosításokról 2007. évi LXXIX. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról 2007. évi LXXXI. törvény a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról 2007. évi LXXXII. törvény egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről 2007. évi LXXXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról