thumb|Modern hosszúkard pengemeddője A pengemeddő, vakpenge vagy rikasszó a kardok pengéjének rövid szakasza a keresztvas fölött, amelynek az éle teljesen tompa. A késeken pengetükörnek nevezik. Már egyes bronzkori kardokon is látható, ám később jó időre feledésbe került a kardpengéken, a középkor vége felé jelent meg újra. Nem minden kardon található meg, tipikusan a reneszánsz kardokon, a tőrkardokon, továbbá a nagy európai kétkezes kardokon fordul elő. Egyes kardok pengemeddő részén a penge beszűkül, másokon nem. Tőrökön, késeken és bicskákon is előfordulhat. A kardcsiszárok jellemzően a pengemeddőn helyezték el a mesterjegyüket.
A pengemeddőnek azért nincs éle, hogy ne sértse meg a vívó keresztvason átfogott ujját, amelyet ezáltal a penge tövére helyez. A mozdulat célja egyrészt a szúrások pontosságának növelése. Ezenkívül valamivel jobb nyomatékot biztosít a gyors apró vágások és irányváltások kivitelezéséhez. Erősebb, biztosabb így a fegyver fogása, a kard nem foroghat és nem csúszkálhat a kézben. Hátránya pedig, hogy a keresztvasat átfogó ujjat nem védi semmi az ellenfél vágásaitól. Ezért jelentek meg az európai kardokon az ujjat védő hárítókengyelek avagy ujjgyűrűk a 14. század elején, amelyek később egyre bonyolultabb szerkezetű kézvédőkhöz vezettek. Egyes késői tőrkardok esetén két ujjal fognak át a keresztvason, főként spanyol iskolákban. A kétkezes kardok pengéjén kisebb keresztvasszerű hárítótüskék is találhatók, mert a vívás egyes mozdulatai során fél kézzel a pengemeddőre markolnak rá.
Szablyákon nem jellemző a pengemeddő, mivel azok elsősorban a vágásokra építenek. A 19. századi szablyákon jelenik meg gyakran, de már funkció nélkül, mivel ezek széles hárítólemezén már nem lehet átnyúlni a jobb fogás végett. Ugyanakkor például az indiai talvárokon (szablyákon) előfordul fém saru, ami körbeöleli a penge tövét és a pengemeddőhöz hasonlóan lehetővé teszi a keresztvas átfogását.
Képek
Jegyzetek
Források
Kategória:Kardok