Kitami (japánul 北見市 Kitami-si) egy város Japánban, Hokkaidóban, Ohotszk alprefektúrában. Az alprefektúrában a legnépesebb város, és a kereskedelmi központ, habár a hivatalos központ Abasiri.

Kitami földrajzilag az Ohotszki Alprefektúra közepén helyezkedik el. A közelben található Kitami-hegység a fő oka a város névadásának. A város Kitami, Tanno, Tokoro és Rubesibe egyesülésével jött létre egy 2006-os adminisztratív reform során. Kitami fejlődésének központjában a kereskedelem állt, míg Tannoéban a mezőgazdaság, Tokoroéban a halgazdaság és a mezőgazdaság, Rubesibéében pedig az erdészet és a meleg forrásokra épülő turizmus.

A régió tulajdonságai miatt egész Japánban Kitamiban állítják elő a legtöbb hagymát, illetve fehér virágbabot. Virágzik a fésűkagyló halászat is, a város az országban a "fésűkagylógazdálkodás szülőhelyeként" ismert. Továbbá a régióban található több történelmi emlékhely, illetve turistalátványosság, többek közt a Pearson Múzeum, a Vakka Vadvirágkert, vagy a Tokoroi romok, melyeket mind Hokkaidói Örökségi Helyként tartanak számon. 2023. Július 31-én a városnak 112 185 lakosa volt 61 793 háztartásban. A népsűrűség 78,6 fő/km². A település teljes területe 1 427,41 km².

A város nevének eredete A nevet a japán felfedező és térképész, Takesiró Macuura javasolta a Meidzsi-korban, amikor császári bürokraták jegyzékbe vették a helyet, hogy megindítsák a régió fejlődését a Hokkaidó Fejlesztési Tanácson keresztül. A császári beavatkozás előtt nem volt a régiónak neve Ainu nyelven.https://www.city.kitami.lg.jp/common/img/content/content_20210326_152506.pdf

A név jelentése az 北 (Észak) 見 (Látni) és 市 (Város) kandzsikból áll össze, azaz "Az északi kilátás városa". Ez pedig onnan ered, hogy a régió hegyeiről látszik az Ohotszki-tenger és Szahalin szigete.

Eredetileg ezt a nevet egy hatalmas kiterjedésű területre használták a Kitami-hegység és az Ohotszki-tenger közt. Kitami, Tokoro, Rubesibe és Tanno 2006-os egyesítése óta erre a területre, a Kitami-medence körüli területként hivatkoznak, az úgynevezett Kitami Belterület pedig ugyanezt jelenti, a korábbi Tokoro területét leszámítva a part mentén.

Történelem 160px|bélyegkép|balra|Takesiró Macuura

Edo-kor Az Edo-kor az az 1603 és 1867 közti időszak Japán történelmében, amikor Japán a Tokugava-sógunátus és az ország 300 helyi daimjójának uralkodása alatt állt. Ez időszakban nem vettek jegyzékbe folytonosan emberek által lakott települést ezen a helyen. A legközelibb közösségeket Ainu törzsek alkották. Az Ainuk egyik régi településéből jöttek létre napjainkra a Tokoroi romok. A történetírás az Edo-kor utolsó éveiben a Meidzsi-restauráció és a Bosin-háború következtében kezdett megjelenni.https://www.thoughtco.com/the-boshin-war-in-japan-195568

1856: Takesiró Macuura japán felfedező először haladt át a régión a Tokoro-folyón keresztül.

Meidzsi-kor A Meidzsi-kor az 1868. október 23. és 1912. július 30. közti időszak neve Japánban. Ebben a korszakban már véget ért a Bosin-háború és a Japán Császári Hadsereg elfoglalta a rövidéletű Ezói Köztársaságot. A birodalom határán történő lázongások és az Orosz Birodalom folyamatos terjeszkedése jelentette kockázat miatt a császári hivatal megindította a régió tömeges gyarmatosítását, valamint az őslakosok kényszerű asszimiláció és szegregáció általi japánosítását.https://news.bbc.co.uk/2/hi/asia-pacific/7437244.stm 1869 (Meidzsi 2): A Meidzsi-kormány Ezót átnevezi Hokkaidóvá és létrehozza a Hokkaidó Fejlesztési Tanácsot. 1872 (Meidzsi 5): Megalapításra kerül Nocukeusi-mura (ノツケウシ村) falu, megindítva ezzel a régióban történő letelepedés folyamatát. 1882 (Meidzsi 15): Megszüntetik a Hokkaidó Fejlesztési Tanácsot és létrehozzák Hokkaidóban az első három prefektúrát. Ez a terület Nemuro prefektúrához tartozott, melyet az egyik legkorábban alapítottak. 1897 (Meidzsi 30): 112 betelepülő érkezik és telepedik le, ami a régió jelentős növekedéséhez vezet. 1899 (Meidzsi 32): Először állítanak elő mentát a régióban. 1904 (Meidzsi 37): Megindul a rizstermesztés. 1910 (Meidzsi 43): Megérkezik a vasúti szolgáltatás (akkor Ikeda Vasútvonal), ezzel összeköttetést biztosítva a település számára Szapporóval, Hokkaidó székhelyével.

Taisó-kor A Taisó-kor 1912. július 30-ától 1926. december 25-éig tartott, pontosan Taisó japán császár uralkodásának kezdetétől végéig. Ebben a korban a császár nem volt képes gyakorolni a hatalmát, a gyermekkorában szerzett agyhártyagyulladás miatt. Taisó személyes korlátai miatt a császári kormányt nemhivatalosan egy neves emberekből álló oligarchia, a Genró (元老) vezette. Ennek a hatalmi űrnek köszönhetően Japánban kifejlődött egy olyan politikai rendszer, ami lehetővé tette egy szabad kormány működését politikai pártokkal és az országgyűlés nagyobb szerepével. 1914 (Taisó 3): Megnyílik a Pearson Múzeum a Pearsonök, egy amerikai misszionárius házaspár régi házában. 1915 (Taisó 4): Megalapításra kerül Tokoro 1921 (Taisó 10): Megalapításra kerül Rubesibe.

Sóva-kor A Sóva-kor határai egybeesnek Sóva császár (Hirohito) uralkodásával, mely 1926. december 25-től 1989. január 7-ig tartott. Ezen korban mentek végbe a legintenzívebb változások Kitamiban, Hokkaidóban, illetve Japánban. A kezdetekben a város a menta előállítására specializálódott, a Japán Császárság expanzionista, militarista kormányzás alatt állt. Ez a politika végül az ország második világháborúban történő részvételéhez vezetett.

Miután véget ért a háború, Japán a tömeges iparosításra összpontosította a gazdasági törekvéseit, és ennek következtében a világ második legnagyobb gazdaságává vált. Kitami is részese volt ennek az ipari fejlődésnek, és a város a 80-as évek közepére elérte a legnagyobb lakosságát. 1928 (Sóva 3): A Pearson házaspár elhagyja Kitamit és visszatér az Egyesült Államokba 1934 (Sóva 9): Befejeződik a Japán Vöröskereszt korház építése. 1934 (Sóva 9): Megnyílik Kitami Menta Emlékcsarnoka. 290px|bélyegkép|jobbra|Kitami Művészeti és Kulturális Csarnok 1939 (Sóva 14): Kitami mentatermelése adja a világ mentapiacának 70%-át, ezzel a mentatermelés eléri a csúcsát 1942 (Sóva 17): Kitami várossá válik. 1947 (Sóva 22): Kitami város alapításának 50. évfordulója. A Kitami városi címer beiktatása. 1954 (Sóva 29): Először kerül megrendezésre a "Kitami Kereskedelmi és Iparfesztivál". 1960 (Sóva 35): Megalapításra kerül a Kitami Műszaki Főiskola. 1971 (Sóva 46): Először kerül megrendezésre a "Kitami Téli Fesztivál". 1979 (Sóva 54): Kitami lakossága meghaladja a 100 000 főt. 1983 (Sóva 58): Tokoro alapításának 100. évfordulója. 1984 (Sóva 59): Megnyílik a Kitami Kulturális Központ. 1988 (Sóva 63): Befejeződik a Tokorocho Curling Hall építése.

Heiszei-kor A Heiszei-kor Akihito japán császár (Heiszei) uralkodásának ideje, mely 1989. január 8-ától a császár 2019. április 30-án életbelépő lemondásáig tartott. Heiszei korát a turbulens politika és az elhúzódó gazdasági lassulás jellemezte. A gazdasági visszaesést és válságot követően Kitami soha nem nyerte vissza a korábbi gazdasági erejét és a lakossága is elkezdett lassan csökkenni, mely csökkenés még mostanság is tartott. Ebben a korban jött létre a város mostani adminisztratív felosztása. 1991 (Heiszei 3): Először kerül megrendezésre a "Solar Challenge in Hokkaido" verseny napenergiával működő autók számára (2003-ban megszűnt a verseny) 1996 (Heiszei 8): Kitami alapításának 100. évfordulója. 1997 (Heiszei 9): Először tartják meg a "Kaorjansze Fesztivált". 1999 (Heiszei 11): Megnyílik a városban Hokkaidó Japán Vöröskereszt Nővérfőiskolája. 2000 (Heiszei 12): Először rendezik meg a "Kitami Severe Cold Yakiniku Festival" rendezvényt. 2001 (Heiszei 13): A Pearson Múzeumot és a Vakka Vadvirágkertet Hokkaidó Örökségi Helynek választják 2004 (Heiszei 16): Rekordméretű hóvihar csap le a városra. Az Ohotszki-tenger partján fekvő ősi archeológiai helyszíneket, többek közt a Tokoroban találhatót is, Hokkaidó Örökségi Helynek választanak. 2006 (Heiszei 18): Kitami, Tokoro, Rubesibe és Tanno egyesülésével létrejön Kitami város. 2008 (Heiszei 20): Megindul az "FM Okhotsk", az első közösségi rádióadó sugárzása. 2009 (Heiszei 21): Először tartják meg a Kitami félmaratont. 2014 (Heiszei 26): 2019-ig ebben az évben mérték Kitamiban a legmagasabb hőmérsékletet (37,2 °C-ot).

Reiva-kor A Reiva-kor a jelenlegi kor a Japán naptár szerint. A kor 2019 május 1-ével kezdődött, amely napon Naruhito, Akihito legidősebb fia átvette a trónt apjától, mint 126. japán császár.

2019 (Reiva első évében): Május 26-án mérték Kitamiban az eddigi legmagasabb hőmérsékletet, mely 38,1 °C-os értékével meghaladta a korábbi, 2014-es rekordot.

Földrajz Kitami egy völgyben helyezkedik el, közel a Kitami-hegységhez. Ezekben a hegyekben (főként a Mikuni-hegyen) találhatók a Tokoro-folyó forrásai. A folyó a Mukagava-medencéhez tartozik, ahonnan az Ohotszki-tengerbe folyik a víz. Ez a folyás több, mint 110 km hosszú. A Tokoro Autonóm Régió határai a medencén alapszanak. Az Ohotszki-tengeren és a Szaroma-tavon kívül, itt található az Abasiri Kvázi-Nemzeti Park, ahol a Vakka Vadvirágkert is található. A park szerepel a Hokkaidó Örökségi Helyek listáján. 275px|bélyegkép|jobbra|A Nikorojama hegy 275px|bélyegkép|jobbra|Egy kép a Szaroma-tóról

Hegyek Mukajama-hegy (1 759 m) Mikuni-hegy (1 541 m) Kitami Fudzsi (1 291 m) Nikorojama (829 m) Folyók Komacsigava Kunneppu Mukagava Nikoro Tokoro Tavak Szaroma-tó Tomiszato-tó Növényvilág Főként primitív Vakka virág.

Klíma Kitami klímája nedves kontinentális hideg telekkel és viszonylag meleg nyarakkal. A leghidegebb hónap január, -14,7 °C-os átlagos minimumhőmérséklettel, míg a legmelegebb hónap az augusztus 25 °C-os átlagos maximumhőmérséklettel. Kitamiban szárazföldi elhelyezkedése miatt nagyobb a hőmérsékletingadozás, mint ami néhány tengerparti városban tapasztalható. A közelben található hegységek miatt a főnszéljelenség nyáron következik be, amikor a délkeleti az uralkodó szélirány, így gyakran Kitamiban van nyáron a legmagasabb hőmérséklet egész Hokkaidóban, és átlagosan 5 °C-kal is melegebb lehet, mint Kusiróban. Hó nyomokban minden nap esik a tél folyamán, a hótakaró vastag, általában 0.82 m maximum magassággal, habár Kitami így is kevesebb csapadékot kap összességében, mint bármely más település Japánban, mivel a legjelentősebb nedvességtől védve van mind a Japán-tengert, mind a Csendes-óceánt illetően. A Tokiói Egyetem üzemeltet egy hófigyelő rendszert a városban, amelynek a fő megfigyelési területe Kelet-Hokkaidóban található.

500px|bélyegkép|középre|Kitami

Települések és autonóm régiók Kitami 2006-ban jött létre a központi városnak kisebb városokkal történő adminisztratív egyesítésével. Ezzel Kitami lett az Ohotszki Alprefektúra legnagyobb városa. Ezek a kis városok még mindig léteznek, mint "Autonóm Területű Körzetek" (自治区). Összesen négy autonóm régió/város van a nagy városon belül.

Kitami városa Ez a régió fő városi területe. A város a mentatermelés következtében virágzott a háború előtti időszakban, bizonyos időkben a világ mentatermelésének 70%-át adva. Napjainkban Kitami Ohotszk Alprefektúra kereskedelmi, ipari és szolgáltatási központja. A kormány különböző erőfeszítéseket tesz a város egy ipar-akadémia-kormány együttműködés által történő fejlesztésére, egyetemek és más olyan felsőoktatási intézmények részvételével, melyek szintén a város környezetében találhatóak.

Tanno A város neve Szélmező (端野), ez az Ainu nufu-un-keshi (a mező széle) névből ered. A körzet főként egy gazdasági mező sima dombokkal és vidéki tájjal a Tokoro-folyó medencéjében. A körzetben található egy oktatási zóna több iskolával, szociális képzési létesítményekkel, illetve parkok is találhatók a központban. A vidéki tájat a városok kényelmével rendelkező gazdaságok is formálják. A legújabb népszámlálás szerint (2005) a településnek 5 425 a becsült lakossága és 33 fő/km² a becsült népsűrűsége. A körzet teljes területe 163.5 km² volt.

Tokoro