A Tüzelő- és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat (TÜZÉP) egy magyar állami vállalat volt, amelyek a fa- és tüzelőanyag-ellátást szervezték Budapesten és az ország megyei székhelyein az 1950-es évektől.
Története A második világháborút követően, a államszocialista tervgazdálkodásra történő gazdasági szerkezetváltás (államosítás) idején a magyar állam többek között a fa- és tüzelőanyag kiskereskedelmet is átszervezte, előkészítve ezzel a későbbi országos TÜZÉP-hálózat létrejöttét. Ennek előzményeként alakult meg a FAÉRT és a TÜKER vállalat: a FAÉRT 1949-ben jött létre a BIRTOKFA (Erdőbirtokos és Fakitermelő Részvénytársaság) és a MOSZK Faosztály összevonásával, mint a belkereskedelem faanyag-ellátó szervezete. Kezdetben budapesti irodái kicsinek bizonyultak, ezért a Thököly út 18. alatt, a Hotel Keleti mellett kapott önálló székházat. Riedl István vezetésével gyorsan megszervezték a budapesti telepeket, amelyek rövid idő alatt működésbe álltak, és tapasztalt szakemberek irányításával zökkenőmentesen indult a faáru forgalmazása.Lőcser, i. m.
A TÜKER a FAÉRT létrehozásával egyidejűleg jött létre, feladata a tüzelőanyag-ellátás biztosítása volt, és mindkét vállalat a Belkereskedelmi Minisztérium TÜZÉP Főigazgatóságának irányítása alatt működött, szoros kapcsolatban a megyei TÜZÉP-vállalatokkal. Ezek a megyei vállalatok az előkészítő munkák nyomán már az ország minden megyéjében képesek voltak megszervezni a fa- és tüzelőanyag-forgalmazást, előkészítve a későbbi országos TÜZÉP-hálózatot.
Vas megyében már 1949 októberében működtek TÜZÉP-telepek (akkor még Tüzelőszer- és Építőanyagértékesítő Nagyvállalatot rövidítve).https://adt.arcanum.com/hu/view/VasmegyeVasNepe_1949_10/?query=els%C5%91+t%C3%BCz%C3%A9p-telep&pg=124&layout=s
A Belkereskedelmi Minisztérium utasítására a TÜZÉP Főigazgatóság, a FAÉRT és a TÜKER a megyei székhelyeken is létrehozta a telepeket, amelyek a helyi fa- és tüzelőanyag-forgalmazás megszervezését végezték. Bár kezdetben számos nehézség adódott az irodák, szakemberek és a megfelelő munkaerő hiánya miatt, a telepek gyorsan működőképesek lettek a régi, üresen álló fatelepek hasznosításával. A tapasztalt szakmunkások és adminisztrátorok gyorsan biztosították a folyamatos ellátást, így a FAÉRT és TÜKER telepei már a kezdetektől hatékonyan látták el a lakosság és az ipar igényeit, elősegítve a helyi és országos közellátás megszervezését.
1974-ben a Gazdasági Bizottság és a Belkereskedelmi Minisztérium döntése nyomán a korábbi 17 TÜZÉP-vállalatot 8 országos hatáskörű vállalatra szervezték át. Az átszervezés célja a lakosság jobb ellátása és a gazdaságosság növelése volt.https://adt.arcanum.com/hu/view/HajduBihariNeplapNaplo_1974_01/?query=T%C3%9CZ%C3%89P+telepek+t%C3%B6rt%C3%A9nete&pg=220&layout=s
Budapesten nagyobb, iparvágányokkal ellátott, és az országos vasúti hálózatba bekapcsolt TÜZÉP telephelyek voltak:
Kerület Hely Vasúti kapcsolat Budapest III. kerület a K-hídnál Óbuda vasútállomás feléhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/gazgyar/index.html Budapest X. kerület a Maglódi útnál Rákos vasútállomás feléhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya1/kobanya1.jpg Budapest X. kerület a Bihari útnál Kőbánya-Hízlaló vasútállomás feléhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya3/hizlalo.jpgWenczel, 1987Wenczel-Loór, 1996 Budapest XVII. kerület a Cinkotai útnál Rákos vasútállomás feléhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya4/index.html Budapest XVIII. kerület a Krasznahorka utcánál Szemeretelep megállóhely feléhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/burma/index.html Budapest XVIII. kerület a Honvéd utcánál Szemeretelep megállóhely felé Budapest XXII. kerület a Háros utcánál Háros vasútállomás feléhttps://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/haros/index.html Budapest XXIII. kerület az Alsó Határút mentén Soroksár vasútállomás felé
Iparvágányos TÜZÉP-telepek vidéki vasútállomások mentén is több helyen léteztek.https://vasutallomasok.hu/allomas.php?az=szsahttp://www.vasutallomasok.hu/kc.php?a=120https://vasutallomasok.hu/allomas.php?az=bcsahttps://vasutallomasok.hu/allomas.php?az=mztu
Az 1980-as évek végétől a Tüzép-vállalatok folyamatosan profilt váltottak, például a gáz térnyerése miatt a szén és egyéb tüzelőanyag iránti kereslet csökkent. Eközben a verseny élesedett, és a nagyobb építőanyag-kereskedelmi cégek fokozatosan növelték piaci részesedésüket. Bár a beruházások száma Magyarországon nőtt, a TÜZÉP-telepek forgalma csökkent, mivel a gyártók saját értékesítési láncaikat alakították ki, így a TÜZÉPek fokozatosan kiszorultak a kereskedelmi láncból.https://adt.arcanum.com/hu/view/Nepszava_1997_04/?query=T%C3%9CZ%C3%89P+telepek&pg=87&layout=s
A rendszerváltás után a magyar építőanyag-kereskedelmi piac jelentősen átalakult. Az egykori nagy TÜZÉP-vállalatok nyolc szervezete több kisebb céggé alakult, amelyek közül néhány megszűnt vagy felszámolás alatt állt az 1990-es évek közepére. A privatizáció következtében a telepek többsége nyugati, főként német tulajdonba került, és ezek a vállalatok továbbra is stabilan működnek. Ezzel szemben azok a telepek, amelyek az 1990-es előprivatizáció keretében kerültek értékesítésre, hátrányos helyzetbe kerültek. Például a Közép-Magyarországi TÜZÉP-telep összes kereskedelmi telephelye az előprivatizáció alá esett, ami jelentősen gyengítette piaci pozícióját. Az előprivatizáció során elsősorban azokat a telephelyeket értékesítették, amelyek kevesebb mint tíz főt foglalkoztattak. Ennek következtében több TÜZÉP-vállalat elvesztette kereskedelmi üzleteit, és végleg eltűnt a piacról. Az állami privatizációs programot először a Kelet-Magyarországi Tüzépvállalaton próbálták ki: a nagyobb, az Alföldet és Északkelet-Magyarországot lefedő vállalatot öt kisebb cégre bontották, majd értékesítették. Több telephely később felszámolás alá került, amit részben az olcsó keleti építőanyag-import okozott, például az orosz cement, fenyő fűrészáru és vasszerkezetek. Ezek a termékek nem illegális csatornákon érkeztek, hanem kartellszerű megállapodások keretében, gyakran csereüzletek formájában.
Jegyzetek
Források A FAÉRT és a TÜKER, illetve a TÜZÉP-vállalatok In: Lőcser Károly: Hogy is volt csak? Az ÉRDÉRT húsz évének története (1951–1971), Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1971, 17-20.o. Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1987. márc.) Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1989. jan.), MÁVTI Kft., Loór Gyula kiegészítéseivel, 1996. jún. (térkép) https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/gazgyar/index.html https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya1/kobanya1.jpg https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya3/hizlalo.jpg https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/kobanya4/index.html https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/burma/index.html https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/haros/index.html
További információk Villányi Jenő: A Budapesti Tüzelő és Építőanyag Kereskedelmi Vállalat története 1948–1988, Agrárinformációs Vállalat, Budapest, 1988
Kategória:Cégek Kategória:Faipar