A salgótarjáni Garzonházak (vagy „ikertornyok”) a város modernista városközpontjának egyik legmeghatározóbb, szimbolikus épületegyüttese. A Nógrád vármegye legmagasabb lakóépületeként számon tartott komplexum az Erzsébet tér 1. szám alatt található. A magyar későmodern építészet egyik legmerészebb vállalkozása, amely az 1960-as és 70-es évek radikális városközpont-rekonstrukciójának záróköve volt.
Építése A Salgótarján modern építészetét reprezentáló „beton-utópia” része, amely az 1960-as és 70-es évek városrehabilitációs programja keretében valósult meg. Az épületegyüttest 1974-ben adták át, az akkoriban zajló nagyszabású szocialista városfejlesztés részeként.
Két toronyból áll, amelyek 18 és 21 emeletesek, ezzel Nógrád vármegye legmagasabb épületei. A tornyok nemcsak magasságukkal, hanem az őket összekötő lepényépülettel is meghatározzák a főteret. Összesen 264 garzonlakást foglal magában, emeletenként nyolc egységgel. A lakások eredetileg összkomfortos, egyszobás garzonok voltak, beépített bútorokkal felszerelve.
A "beton-utópia" jegyében épült, ahol a funkcionális garzonlakások és a modern közösségi terek ötvöződtek. A tervezők célja a bányászváros ipari jellegének ellensúlyozása volt egy kozmopolita, nagyvárosi sziluettel.
Társadalmi háttere Az épület megvalósítása szorosan kapcsolódott az 1960-as évek Ezer szakembert Salgótarjánnak kampányához. A városba érkező fiatal értelmiségieknek (mérnököknek, orvosoknak, pedagógusoknak) kívántak modern, összkomfortos lakhatást biztosítani. A kor szintjén luxusnak számító beépített konyhabútorokkal és gardróbszekrényekkel adták át a lakásokat. Ma az épület a későmodern örökség egyik legfontosabb hazai példája, amely iránt az utóbbi években megnőtt az építészettörténeti érdeklődés. Jelenleg is zajlanak egyeztetések a városközpont zöld szemléletű megújításáról, amelyben a Garzonház továbbra is központi szerepet játszik.
Történelmi háttere
A tűz 2003. január 25-én, szombat este 20 óra körül történt a Magyar Nemzet archívuma szerint. A lángok egy harmadik emeleti lakásban csaptak fel. A lakásban egy 69 éves nyugalmazott mérnök tartózkodott. A férfi a sűrű füst és a lángok elől az erkélyre menekült, ám a szemtanúk elmondása szerint menekülés közben lezuhant, és a kórházba szállítást követően életét vesztette. A tűz rendkívül gyorsan terjedt; az ablakok a hőtől berobbantak, a lángok pedig a fa nyílászárókon keresztül átterjedtek az alsó és felső szomszédos lakásokra is. A helyszínre 13 tűzoltóautóval és mintegy 50 fővel vonultak ki az egységek. A házból több tucat embert kellett kimenekíteni, hat személyt füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba. A tragédia után hosszas vita alakult ki a toronyházak tűzvédelmi rendszereiről. A Dornyay Béla Múzeum fotóarchívuma őriz olyan felvételeket, amelyek a kiégett homlokzatot és a pusztítás mértékét dokumentálják. Az eset rávilágított arra is, hogy a belső folyosós, soklakásos rendszerben a füst pillanatok alatt elzárhatja a menekülési útvonalakat. A 2003-as tragédiát követően a Garzonház biztonsági rendszereit és műszaki állapotát több lépcsőben vizsgálták és korszerűsítették, bár a teljes körű, látványos rekonstrukció még várat magára. A tűzeset után szigorították az épület tűzvédelmi előírásait. Javították a menekülési útvonalak jelzéseit, és rendszeressé váltak a tűzoltósági gyakorlatok, ahol a speciális magasból mentést és a lépcsőházi oltást modellezik. Az épület gépészete és liftrendszere az évek során átesett karbantartásokon, de az eredeti, 1970-es évekbeli paneltechnológia miatt a hőszigetelés és a nyílászárók állapota sok helyen továbbra is korszerűsítésre szorul.
Érdekességek A Garzonház lakásait a 70-es években úgy alakították ki, hogy a konyha és a nappali egy légtérben volt (vagy csak egy bárpult választotta el őket), ami akkoriban forradalmi, nyugatias megoldásnak számított Magyarországon.
Építészeti díjak: A ház tervezője, Magyar Géza (Ybl Miklós-díjas építész), a salgótarjáni városközpont megalkotásáért kapta meg az elismeréseit. Az épületegyüttes a korszak modernista törekvéseinek egyik csúcspontja.
Panoráma: A felső szintekről, különösen a 21. emeletről, tiszta időben nemcsak a Salgó vára és a Karancs látható, hanem a távolabbi Tátra csúcsai is feltűnhetnek.
Kulturális ikon: Az épület annyira hozzánőtt a városhoz, hogy gyakran szerepel helyi művészek alkotásain, és a Dornyay Béla Múzeumban külön fotósorozatokat őriznek róla, amelyek az építés fázisait és a városkép változását dokumentálják.
Műemléki érték: Bár hivatalosan nem minden része védett műemlék, szakmai körökben a „kortárs műemlék” jelzővel illetik a teljes salgótarjáni modern városközpontot.
Jegyzetek
Kategória:Salgótarján építményei Kategória:Magyarország 20. századi építményei Kategória:1974-ben átadott építmények Kategória:Magyarország lakóházai