A Fejér megyében fekvő Bodajk–Balinka–Kisgyón-vasútvonal egyvágányú, nem villamosított iparvasút volt. A keskeny, 760 mm nyomközű vonal a Móri-árok szélén fekvő Bodajk város és a Bakony peremén elterülő Kisgyón település közelében elhelyezkedő szénbánya között létesített vasúti kapcsolatot.
Története Az első világháború után Magyarország a trianoni határváltoztatások miatt elvesztette szénkészleteinek jelentős részét. Ekkor a szakemberek érdeklődése a már ismert, de még kiaknázatlan területek felé terelődött. Elsőként a Bakonycsernye falutól néhány kilométerre délkeletre fekvő Kisgyón település határában határozták el egy új bánya létrehozását.
A bányatelep vezetője Tusnádi Ferenc bányamérnök lett, aki aknákat nyitott, lakóépületeket építtetett az Erdélyből hozatott bányászok számára, valamint a kitermelt szén elszállítására kisvasutat építtetett. A 15 km hosszúságú, 760 mm-es nyomközű, 12 kg/fm-es sínekből építendő vonal terveit a kereskedelmi miniszter 1923-ban (97594/V/1923 szám alatt) hagyta jóvá. A vaspálya az akkor a DSA (Duna–Száva–Adria) vasúttársaság - majd 1932. július 1-jét követően a MÁV (Magyar Államvasutak) - által üzemeltetett Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal Bodajk állomásáról kiinduló, a kisgyóni bányába vezető vasúton a forgalom 1924 február 12-én indult meg. A vonalon személyszállítás nem volt, a vasút kizárólag a bánya érdekkörébe tartozó teherfuvarozást végezte. A kisgyóni bányában a két világháború közti időszakban idénymunka folyt, azaz a bányászok ősztől tavaszig dolgoztak, nyáron pedig csak a karbantartó személyzet dolgozott. A második világháborúban több környékbeli bányát felrobbantottak, azonban a kisgyóni bánya épségben maradt, vágataiban a front átvonulásakor több százan találtak menedéket. A kitermelés a háború miatti kényszerű szünet után 1945. április 14-én csökkentett üzemmel indult újra, majd a hazai bányák 1946. január 1-jén végrehajtott államosítása után a teljesítménye megugrott.
A kisgyóni bánya üzemvezetője az 1948-as jelentésében megemlítette, hogy a bánya készletei az '50-es évek közepére előreláthatóan kimerülnek. Ekkor az Iparügyi Minisztériumban az a döntés született, hogy a már megkutatott Balinka I akna területén létre kell hozni hazánk első mintabányáját. Hogy a megnövekedett szállítási igény zökkenőmentesen teljesíthető legyen, elhatározták a kisvasút új építésű, normál nyomközű vonallal való kiváltását. Erre a célra az Országos Tervhivatal 26 millió forint értékben biztosított fedezetet. Az építkezés 1950. április 1-jén megkezdődött, s 1951. május 31-én Bodajk és Balinka között a közlekedési- és postaügyi miniszter első helyettese, Prieszol József ünnepélyesen átadta az új vasútvonal Bodajk és Balinka közti vonalrészét. Még abban az évben a balinkai akna is megkezdte a termelést. És bár a továbbvezető szakaszon a földmunkák és a műtárgyak egy része elkészült, a normál nyomközű vasút építése nem folytatódott. A kisvasút Balinka és Kisgyón között továbbra is üzemben maradt, az átrakást a továbbiakban Balinkán végezték, a kisvasutat pedig Balinka és Bodajk között elbontották. A borúlátó előrejelzés ellenére a kisgyóni bánya működése az 1960-as évtized végéig folytatódott. A fokozatosan leálló termelés 1972-ben a telep védőpilléreinek lefejtésével fejeződött be. Ugyanezen év őszén a kisvasút felszámolása is megtörtént.
Járművei bélyegkép|IMRE mozdony a gánti Bauxitbányászati Múzeum udvarán kiállítva A forgalom megindulásához a budapesti MÁVAG-gyárban 1924 és '26 között négy 85-ös szerkezetszámú gőzmozdony szállított, melyek az András, Tivadar, Szeged és Mária-Gitta nevet kapták. Vontatott állományként a győri Magyar Waggon- és Gépgyár Rt.-től 32 db 8 tonnás és 12 db 6 tonnás teherbírású nyitott teherkocsit szereztek be. 1939-ben további tehervagon-vásárlásra került sor, amikor az Erdélyi Erdőipari Rt.-től származó, az AEGV (Alföldi Első Gazdasági Vasút) békéscsabai műhelyében átépített járművek kerültek a vasútüzem állagába. A körülbelül huszonöt, javarészt forgóvázas kocsik nagy része az 1960-as évek végén más kisvasutakhoz kerültek el. Hamarosan két, a korábbiakhoz hasonló, új építésű gőzmozdony állt szolgálatba a vasúton. Az 1942-ben leszállított gép az Imre, az 1950-es gyártású mozdony pedig a Győző nevet kapta. 1957 és '63 között a 382.070 pályaszámú, Ottónak elnevezett gőzös is dolgozott a vonalon, melyet a Gazdasági Vasutak Igazgatósága adta bérbe a bányának. balra|bélyegkép|Kocsibuktató berendezés az Emlékparkban A kibányászott szenet a szállítóvágatokban vezető vágányokon csillékkel szállították a felszínre. Ezeket kezdetben kézi erővel mozgatták, majd a kitermelés előrehaladtával mind nagyobb távolságú szállítást köteles kocsivonszoló berendezéssel oldották meg. Amikor már ez sem volt elegendő, felsővezetékes villamos mozdonyok alkalmazására tértek át, majd a végső megoldást dízelmozdonyok bevetése jelentette. A kitermelt szén felszínre szállítására, valamint a bánya udvarán kialakított rendező-pályaudvaron szükséges tolatási mozgások elvégzéséhez 1965-ben három BND 30 típusú bányamozdonyt vásároltak az akkori Csehszlovákiából, majd 1970 és '77 között hét LDM 45 sorozatú vontató érkezett Romániából. A gördülőállomány nagy részének a vasút megszüntetése utáni sorsa nem ismert. A gőzmozdonyok közül három azonban megőrzésre került. András jelenleg a nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton szolgál, ahol meghatározott napokon a menetrend szerinti személyvonatokat továbbítja. Imre a Bodajk–Gánt-kisvasútra került, jelenleg a gánti Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum udvarán van kiállítva, Győző pedig a bakonycsernyei Bányász Emlékparkban található meg.
A bakonycsernyei Bányász Emlékpark bélyegkép|A bakonycsernyei Bányász Emlékpark bejárata bélyegkép|ZTS típusú bányamozdony az Emlékparkban kiállítva A balinkai bánya, bár nem a minisztériumi illetékesek által megálmodott mintabánya formában, de még kicsivel több, mint 30 évig talpon maradt. Végleges bezárására 2003 nyarán került sor, ekkor hozta meg a Kisgyónnal szomszédos Bakonycsernye falu képviselő-testülete a döntést, hogy a térség életét nagyban befolyásoló, nyolc évtizeden át a környéken folyó bányászat emlékére egy parkot alakítanak ki. Ehhez a Bakonyi Erőműtől megvásároltak különböző, immár feleslegessé vált bányászati berendezéseket, amelyeket a helyszínen nyugdíjas bányászok állítottak fel, bármiféle díjazás igénye nélkül. A kiállításon a már rég megszüntetett Bodajk–Kisgyón-vasutat Győző mozdony, egy jellegzetes szénszállító vagon, valamint több csille képviseli. A Bányász Emlékpark ünnepélyes megnyitására 2003. december 4-én, Borbála (a bányászok védőszentje) napján került sor. A következő években a parkban kisebb fejlesztésekre került sor, majd 2008. december 4-én a Polgármesteri Hivatal padlásterében megnyílt a Bányász Emlékkiállítás. A tárlaton régi eszközökön és dokumentumokon kívül nagyszámú fotográfiát lehet megtekinteni.
Források
A bányász hagyományokat őrző Bakonycsernye http://www.csernyin.extra.hu/kiadvany2009.pdf 26 éves a Magyar Államvasutak vasútépítési szervezete (a MÁV alkalmi kiadványa) Bányász emlékpark https://www.bakonycsernye.hu/index.php/latnivalok/banyasz-emlekpark A Bodajk-Balinka-Kisgyón bányavasút https://www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=2677 A Kisvasutak Baráti Köre adatbázisa https://www.kisvasut.hu/jarmulista/view_lista.php?kbk=&hely=Balinka&psz=&pszm=n&allapot=&gyarto=&gysz=&gyev=&datum=&nez=&psze=
Kategória:Magyarország megszűnt vasútvonalai Kategória:1924-ben megnyílt vasútvonalak