A Santa Maria Assunta katedrális Nola székesegyháza, az azonos nevű egyházmegye katedrálisa a Piazza Duomón található.
Története A jelenlegi nolai székesegyházat 1869 és a huszadik század eleje között építettek Nicola Breglia építész neoreneszánsz stílusban. 1909 májusában avatták fel Nolai Szent Paulinus ereklyéinek odavjtelével.
Az új építkezésre a pusztító gyújtogatás miatt volt szükség, amely 1861. február 13-án éjjel teljesen elpusztította az ősi gótikus templomot. Abból néhány műtárgyat, a védőszentek szobrait, a kriptát, a Szeplőtelen fogantatás kápolnáját és az őt ábrázoló szobrot sikerült átmenteniük. Ez a templom a 14. század végéről származik, és az egyházmegye székhelyének Cimitiléből (ahol a San Felice in Pincis-székesegyház volt) Nolába való áthelyezésüket követően, valamint az ideiglenes székesegyház, a nolai Szent Apostolok templomának alkalmatlansága miatt épült, amely mellett az új, gótikus stílusú, háromhajós templomot építették. Az épület jelentős átalakításokon esett át egy 1583-as összeomlás miatt; végül az 1861-ben, úgy tűnik, politikai okokból kiütött tűzvészben pusztult el.
1954 márciusában XII. Piusz pápa kisebb bazilika rangra emelte.
Leírása A homlokzatot egy öt boltívből álló portikusz előzi meg, amelyet hat márványoszlop tart travertin oszlopfőkkel. A templomot a 12. századból származó, de egy 1805-ös földrengésben részben elpusztult harangtorony fogja közre. Két másik kisebb harangtorony zárja le a homlokzatot, amelyeken egy korlát nyugszik: a két oldalsó harangtoronyban Nola két fő szentjének, Nolai Szent Félixnek és Nolai Szent Paulinusnak a szobra áll. bélyeg|bal|A székesegyház belseje A székesegyház belsejében latin kereszt alaprajzú, három hajóval, amelyeket gránitoszlopok tagolnak; a mennyezet kazettás, a kereszthajó pedig kupolával fedett. A központi hajó mennyezetén a két püspök címere látható, akik elkezdték és befejezték az új székesegyház építését (Giuseppe Formisano és Agnello Renzullo); középen Salvatore Postiglione vászonra készült olajfestménye látható, a Szent Félix apoteózisa, a mennyezetet Salvatore Cepparulo két domborműve teszi teljessé, amelyek Szent Paulinus életének epizódjait ábrázolják.
A bal oldali hajóban hat kápolna, köztük egy Szent Paulinusnak szentelve, amelyet Vincenzo Severino festő díszített; a jobb oldali hajóban négy kápolna található. A legfontosabb az, amelyikhez a kereszthajóból lehet feljutni, és a Szeplőtelen Fogantatásnak szentelték: az egyetlen, amely fennmaradt az ősi székesegyházból, a tizenhatodik századból származik. Két helyiségből áll, és gazdagon reneszánsz stílusban díszítették. A kereszthajóból a Szent Félixnek szentelt görög kereszt alaprajzú kriptába is be lehet jutni. A kriptába vezető út falába egy ötödik századi drágaköves kereszt van befalazva. A Szeplőtelen Fogantatás, Szent Paulinus és Szent Félix faszobrai, amelyek a kápolnáikban helyezkednek el, azok, amelyek túlélték az 1861-es tűzvészt, és a tizenhetedik századból származnak, Iacopo Bonavita szobrász készítette őket Giovanni Battista Lancellotti püspök megbízásából.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:A Nápolyi főegyházmegye templomai, kolostorai