A Vegyipari Készletező Vállalat egy magyar kereskedelmi vállalat volt Budapest X. kerületében.

Története thumb|balra|150px|A Kén utcai telephely

1950-ben megalapították a Vegyipari Készletező Vállalatot, amely a Horog utcában alakította ki telephelyét, és új iparvágányokat épített a korábbiak helyére. A telephelyhez ekkor már három iparvágány tartozott. Az 1960-as években a vállalat neve Vegyipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalatra (VEGYTEK) változott. Az iparvágányok kiszolgálása a MÁV Kőbánya-Hízlaló vasútállomás felől történt. A vállalat szerves és szervetlen vegyianyagokkal, műanyagipari alapanyagokkal, nyers műgumival, ipari vegyi segédanyagokkal, valamint festékekkel és lakkokkal kereskedett. A telephely vasúti forgalma jelentős volt: 1981-ben a kocsiforgalom elérte az 1925 vasúti kocsit.https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vegytek/index.html

A rendszerváltás után a vállalat működése visszaesett, majd 1993-ban felszámolták, amivel az iparvágány-forgalom is megszűnt. A vágányok egy ideig még a helyükön maradtak, azonban kapcsolatuk előbb a MÁV-hálózattal, majd a BKV Bihari úti villamosvonalával is megszűnt. A telephelyen később különböző vállalkozások működtek; egy ideig a Mezépex Kft. festékraktárat üzemeltetett itt. A terület később a Monori Center részévé vált.

Érdekesség, hogy a vállalatnak volt egy telephelye a Budapest IX. kerületében lévő külső Mester utca mentén is, ahol korábban a Magyar Petróleumipar Rt. Kén utcai finomítója működött. Erre a telephelyre szintén iparvágány vezetett, a Ferencvárosi rendező pályaudvar felől.Wenczel-Loór

Jegyzetek

Források https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vegytek/index.html https://villamosok.hu/balazs/kcssz/horog/index.html Wenczel György: Budapest vasúti hálózata, 1987. márc. (térkép) Wenczel György: Budapest vasúti hálózata (1989. jan.), MÁVTI Kft., Loór Gyula kiegészítéseivel, 1996. jún. (térkép)

Kategória:Budapest X. kerülete Kategória:Magyarországi cégek